Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-27 / 73. szám

As* imperialisták kémkedésre és hírszerzésre is fel akarják használni a haktériumliáborut Világszerte növekszik a tiltakozás a barbár gyilkosok elten Az Uj Kína hirügyftökség kü- Icntudósitója arról számol be, hogy Acheson amerikai külügy­miniszter — miután nyilatkozatá­ban tagadta az amerikai inter­venciósok baktériumháborus gaz­tettét — felkérte az általa „páx- iatlianmiek’1 és „érdektelennek“ tartott Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságot; kezdjen nyomozást, annak a. vádnak ügyében, hogy az USA folytát-e baktériumhábo- rut. A tud óéi tó megái lapítja, hegy az imperialisták azért ra­gaszkodnak annyira az általuk javasolt bizottsághoz, mert az a vöröskereszt cégére alatt már régóta az amerikai im­perialisták kiszolgálója. A tudósító tényeket hoz fel ar­ra, hogy ez a bizottság figyelmen kívül hagyja az amerikaiak ko­reai gaztetteit, megsérti a genfi hadi fogoly egyezményt. Például a Vonsz an kikötő térségében egy hadihajón é- a Köcsédé-szigete­ken a hadifoglyokon már huza­mos idő ót" bakfériumfegyvere. két kísérleteztek ki. Ezekben n dolgokban, valamint a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövetség vizsgálóbizottságának beszámo­lójával kapcsolatban, amely az amerikai csapatokat a legször nyübb bűntettekkel vádolja, nem tsrtja magát kivizsgálásra ..ille­tékesnek“ a Nemzetközi Vörös- kereszt Bizottság. Most azonban Acheson ösztön­zésére '— mert a világ közvéte menye felháborodással fogadta az amerikaink koreai és északkelet- kinai bald éri umhá boruj áról szó­ló híreket — a bizottság üzenetet intézett Kim ír Szén elvtárshoz, a koreai néphadsereg főparancs­nokához ©s Peng Teh Husi -hoz, a Irinái önkéntesek parancsnoká­hoz. Azt kérte, hogy engedélyez­zék a bizottság vizsgalatit a koreai-kínai csapatok mögöttes területein. A koreai és kínai nép azonban soha nem engedi be or­szágába az cm érik ai imperializ­musnak ezeket a cinkosait és vé. delmezőit, mert „buzgalmuk“ mögött az a cél rejtőzik, hogy adatokat sze­rezzenek az amerikaiak pél­dátlan és bestiális bűntetté­nek hatásosságáról, s ugyan­akkor fehérre mossák a bű­nösöket. Hasonló farizeusi célzattal — amerikai parancsra — az egész­ségügyi világszervezet; is ügynö­köket akar Koreába küldeni, hogy „segítsenek a járványok ál- cloza t a in ak ‘‘ Oself ogásukn ak kettős a célja,: leplezni a bak­teri umháborut és adatokat gyüj. teni a bakteriológiai fegyverek használatánafc „eredményéről“. A világ hsladó közvéleménye továbbra is erélyesen követeli az amerikai imperialisták baktéri- umháborujáért felelős egyének megbüntetését és a baktérium- háború beszüntetését. Szun Jat Szén özvegye, a nemzetközi Sztá- lin-békedijjial _ kitüntetett Szun Csín Lin nyilakozatában hang­súlyozta: azok, akik ezt a leg­újabb gaztettei: elkövették, sa­ját népükkel sem merik közölni a tényt. Sajtójuk és rádiójuk rágalom­mal igyekszik elterelni a fi­gyelmet az igazi bűnösökről, s járványok terjedéséért a ko­reai és kínai népre akarják há­rítani a felelősséget. Ez azonban nem sikerül az agresszorokn.sk — Bizonyítékainkat az egész vi­lág elé tártuk, hogy lássa őket és hozzon Ítéletet — mondta töb­bek között. A kínai városokban tiltakozó nagygyűléseket tartanak. Csung- kingban egy ilyen gyűlésen 500 ifjú jelentkezett önkéntes szolgá­latra a koreai arcvonalra. — A Japán Kommunista Párt ideigle. nes központi vezető szerve felhí­vást intézett a japán néphez: kö­vetelje a koreai fegyverszünet megkötését, a baktériumháboru h a 1 adékl al an beszüntetését, a Josida-kormáhy eltávolítását s utasítsa el a „különbékeszerző- dést’“. — A stockholmi dolgozók az amerikai kormánynál tiila­koztak a baktériumfegyver hasz­nálata ellen. — A helfend fő­város kórházi dolgozói megveté­sükkel sújtották az amerikai „tudósokat“, akik tudásukat a pusztítás szolgálatába állítják. Koreai aadíjelentés A néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai népi ön­kéntesekkel, továbbra is védelmi, harcokat folytatnak az amerikai­angol intervenciósok és a liszinma- nista csapatok ellen. Ilinnan térsé­gében egy ellenséges rombolót el­süllyesztettek. A néphadsereg légvé­delmi egységei 25-én három ellensé­ges repülőgépet lőttek le. A fegyverszüneti tárgyalásokkal foglalkozó tudósításában a Koreai Központi Távirati Iroda megállapít­ja, hogy az amerikai fél huzavonája miatt a’ fegyverszüneti tárgyalások még mindig nem fejeződtek be. Sőt, a fegyverszüneti tárgyalásokat arra használják fel, hogy új támadást in­dítsanak, Az amerikai imperialisták elszenvedett vereségeik feletti ve­szett dühükben arra vetemedtek, hogy baktériumfegyvert alkalmaz­nak, ezzel akarják térdrekényszerí- teni a koreai népet. A koreai népet azonban nem töri meg az imperia­listák nyílt gaztette — hangsúlyozza a tudósítás. Dulles lemondott „tanácsadói^ tiszléről Key West (MTI). A iReuter je­lenti, hogy John Foster Dulles ked­den lemondott Acheson amerikai külügyminiszter melletti „tanács­adói'( tisztéről. Áz Álbán Munkapárt IL kongresszusára Tiranába érkezett a Magyar Dolgozók Pártjának küldötte Tirana (ATA). Az Albán Munka­párt II. kongresszusára Tiranába érkezett a Magyar Dolgozók Pártja képviseletében Győré József elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének tagja. Győré elvtársat a repülőtéren. Bod­ri Spahiu, az Albán Munkapárt Központi Vezetőségének titkára üd. Tözölíe, Megyei taoácselnökök értekezlete A be 1 ügy minis z tériumb an szerdán egész napos értekezletei rendezlek ,a budapesti várasd ta­nács vég reharj t óbizet ti,sága és a megyei tanácsok elnökei részére. Az értekezleten Nagy Imre elv- társ, begyűjtési miniszter az 1952 évi begyűjtési feladatokról. Ke­resztes Mihály elvtárs, a földmű­velésügyi miniszter első helyet­tese a tavaszi mezőgazdasági munkákról, Varga András elv­társ belügyminiszterhelyettes pe­dig a tanácsok álidános fel­adatairól tartott beszámolót. Franciaország népe a meluni munkásgyilkos amerikai íelelősségrevonását követeli Párizs (MTI). A francia nemzet­gyűlés jobboldali többsége kedden délután, elvetette Laurent Casanova kommunista képviselőnek egy ameri­kai katona, által halálra gázolt Ga- dois nevű meluni munkás ügyében benyújtott interpellációjának meg­vitatását. Casanova ez ellen tiltakozva ki­emelte, hogy a kormány ma már nem. tudja francia bíróság elé állí­tani azt az idegen katonát, aki fran„ ciát gyilkolt és a bűntett elkövetése után elmenekült. Herriot nemzetgyűlési elnök — félbeszakítva a képviselőt — kije­lentette, hogy a felszólalás egyes kitételeit kihagyják majd a parla­menti naplóból, Emánuei D-/ As tier haladó képvi­selő szintén felemelte szavát: a kor­mány magatartása ellen és élesen tiltakozott amiatt, hogy a Humanitó, a Ce Soir és a Liberation ellen . ha­mis hír közlése" elmén meghurculó eljárást indítottak. Melunban nagygyűlést tartottak a Francia Kommunista Párt helyi szervezetének felhívására. A nagy­gyűlésen felszólaló Laurent Casano­va teljes egységre hívta íoJ a dob Csütörtök, 1952 máre. 27. gozókat a nemzeti függetlenségért, a szabadságjogokért és a békéért folyó harcban. Az izzó hangulatú gyűlés részt­vevői követelték: „Amerikába az amerikaiakkal I“ Egyre elviselüetetlenebb ludia lakossága unk helyzete Delhi (TASzSz) India, számos államában kegyetlen, éhínség ti­zedeli a lakosságot. Egyes vidé­keken a lakosság 90 százaléka éhezik, vagy csupán füvekkel és* gyökerekkel táplálkozik. Oítar Prades hegyvidékein a parasz­toknak már egy hete jóformát* nincs mit enniük. Ben.aacszi jelentés szerint B~ír­sz iban 15 ezer éhező paraszt tün­tetett „Adjatok kenyeret és ru­hát’1 jelszóval. Kalkuttában hatalmas tüntetés zajlott le a politikai foglyok sza. badcnbocsátásu érdekében. A Öntetük százezres tömege a vá­ros több pontján gyűléseken kö­vetelte a foglyok s/abadonbocsá- lását. Az egyik nagygyűlés után mintegy tízezer tüntető Nehruhoz indult, de a felfegyverzett rend­őrök ufjukat állták. — A MONGOL NÉPKÖZTÁR­SASÁG honvédelmi minisztere, C. Zsáncsiv altábornagy távirat, bam fejezte ki köszönetét Farkas Mihály elvtárs, vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvé­delmi miniszterének a mongol népi forradalmi hadsereg napja alkalmából küldőt üdvözletéért­— V1LLE PESSI elvtárs. a Finn Kommunista Párt főtitkárának 50. születésnapját a finn demo­kratikus közvélemény meleg sze­retettet ünnepelte meg­— DÉL-AFRIKÁBAN hatalmas tömegek tiltakozó gyűléseken fe­jezik ki azt a kívánságukat, hogy Maian miniszterelnök mondjon le. Maian mindjobban a fasizálódás utján halad. Olyan választási tör­vényt akar életbeléptetni, amely lábbal tiporja a színes lakosság legelemibb jogait. — AZ ANGOL-IRÁNI OLAJ­TÁRSASÁG themzei olajfinomí­tójának építkezései teljesen meg­akadtak, mert hatezer épitőmun. kás sztrájkol. _ BUDAPESTEN ebben az év­ben egyszerre három hid kés-ül: a Boráros-téri hidat befejezik, a déli, összekötő vasúti hid ideig­lenesen felépített részét végleges hídszerkezettel cserélik 'fel, s épül az újpesti vasúti hid, amely az ötéves terv végére készül el. _ FELÉGETTEK egy malájföl­di falut az angol imperialisták rendőrei és katonái, mert a fa­lusi lakosság „állítólag kommu­nista pártszervezetet létesített“. — A TUNISZI francia hatósá­gok szerdára virradólag ostrom- állo.patof rendeltek el. A minisz­terelnököt, az áltdmminiszterl, « közegészségügyi minisztert, és a kereskedelmi minisztert letartó-, látták és ismeretlen vidékre hur­colták. A hatóságok sok tuniszi hazafit is letartóztatlak. LEHŰLÉS Várható időjárás: Több helyen eső, a déli és keleti megyékben esetleg zivatar, erősödő déli, ké­sőbb nyugati, majd é&zaknyugati szél. A hőmérséklet csökken. A várható napi középhőmérséklet f négy Celsius' fok alii.it lesz. 48 SOROS VETÖGÉP A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése egyre fokozódó ütemben folyik, A múlt évben 137.000 traktort (15 lóeró’sre át­számítva) 53,000 kombájnt, 59.00 0 tehergépkocsit és 2 millió kü­lönféle talajmegmunkáló eszközt kaptak a szovhozok és kolhozok. Ujtipusu gépelt egész sorát állították a mezőgazdasági munkák elvégzésének szolgálatába. A ki rovgrádi „Vörös Csillag“ mezőgaz­dasági gépgyár újfajta 48 soros vetőgép sorozatos gyártására tért rá. Képünk az ujtipusu 48 soros vetőgépet mutatja be. Hirek a kommunizmus építkezéseiről A kahovkai tenger megteremtésével Nyikopol nagy kikötővárossá vá lik. Moszkva- Az l~vesztija tudósí­tója beszámol arról, milyen nagy hatással van Nyikopol város fej­lődésére a szomszéd« ágábs-n épü. lő kahovkai vizierőmű. Az erőműépitkezés miatt több ipari üzemet, iskolát mozit és körülbelül kétezer lakóházat kell áttelepíteni. Már elkészültek J az uj utcák, háztömbök tervei­Az áttelepítésre kerülő ipari üze­meket egyidejűleg ki is bővilik. | A kahovkai vízmű egyik leg­fontosabb része lesz a kahovkai tenger, amelynek partján Nyi* kepol nagy kikötőváros lesz. A közeljövőben a város mellett megkezdik egy nagy gépesített áruforgalmi kikötő építését. Nagy fejlődésnek indult Dzsankoj, az északkrimi csatornaépitkezés közpo ntja. Moszkva- A Pravda tudósítója írja: Ma Dzsankoj a kommunizmus nagy krimi építkezésének, az észak-krimi csatorna építésének központja left és nagy fejlődés­nek indult. Az egykor csendes utcákon rra gépkocsik közleked­nek, uj épületek épülnek. Dzsankoj kulturterütetein lé­tesítik az északkrimi csatorna építéséhez szükséges ipari telepe^ két. Esiténkint a sztyeppéi síkságon fényárban úszik az uj Dzsankoj. Az északkrimi csatorna építői ke-» ményen tanulnak, készülnek a nagy munkára: a természet át- alakítására az északkrimi sztyep­peken. A begyűjtési minisztérium jelentése a begyűjtési verseny állásáról Az április 4 tiszteletére indult be­gyűjtési verseny megnyeréséért, a minisztertanács vándorzászlajáért és a begyűjtési miniszter vándorzász­lajáért egyre hevesebb küzdelem ala­kult ki a falvak, járások, megyék között. Alig van megye, amelynek begyűjtési eredményeit az április 4-1 verseny meg ne javította A’olna. Az április 4-i versenymozgalom különösen a hízottsertésbegyüjtésnek adott lendületet, de fokozta a ba­romfi-, tojás, és a tej begyűjtés üte­mét is. A negyedévi hízottsertés begyűj­tési verseny állása: 1. Heves. 2. Szabolcs, 3. Komá­rom, 4. Pest, 5. Borsod, (3. Fejér, 7. Békés, 8. Hajdú, 9. Nógrád, 10. üsongrád, 11, Tolna, 12. Szolnok, 13, Bács, 14. Zala, 15. Baranya, 10. Vas, 17. Somogy, 18. Gyűr, 19. Veszprém. A negyedévi tojásbegyüjtési ver. seny állása: 1, Csongrád, 2. Békés, 3. Szolnok, 4. Baranya, 5. Heves, 0, Pest, 7. Hajdú, 8. Báe-s, 9. Somogy, 10, Gyűr, 11, Zala, 12. Fejér, 13« Tolna, 14. Komárom, 15. Vas, 16« Borsod, 17. Veszprém, 18. Szabolcs, 19. Nógrád, A negyedévi baromfibegy üjtési verseny állása: 1. Szolnok mö* gye, 2. Békés, 3. Csongrád,, 4. Zala, 5. Komárom, G. Tolna, 7, Somogy, 8. Vas, 9, Győr, 10. Baranya, 11« Hajdú, 12. Borsod, 13, Szabolcs, 14« Pest, 15. Veszprém, 16, Heves, .i.fé Bács, 18,Nógrád, 19. Fejér. A negyedévi tejbegy üjtési versei y állása: 1, Szabolcs, 2. Fejér, 3«i Tolna, 4. Borsod, 5. Veszprém, tí. Heves, 7. Csongrád, 8, Nógrád, 9« Gyűr, 10, Vas, 11, Hajdú, 12. Pest, 13. Zala, 14. Szolnok, 15. Békés. 16, Baranya. 17. Komárom, 18. Bács, 19, Somogy. Április 1-én indulnak meg a Szabad Föld Vasárnapok előadásai A tavaszi munkák megindulásával befejeződnek a Szabad Föld Téli Estéle előadásai és április 1-től kezd­ve Szabad Föld Vasárnapok indul­nak meg országszerte. A Szabad Föld Vasárnapok keretében tartan­dó előadások nagy többsége az új agrotechnikai eljárásokkal foglalko­zik. Előadásokat tartanak többek közölt a zöld futószalagról, a négy­zetes vetésről, a gépi kapálásról, a gyümölcsvédelemről, a fásításról, a hideg borjtmevelésről, a napi három­szori fejes előnyeiről, a tavaszi ex- pressliízlalásTól, a gyapot helyes ve. léséről, a nyári burgonya termelésé­ről. Az előadások közül sokat dia-vetí­téssel tesznek színesebbé. A színes | dia-filmek közül bemutatják az első magyar százképes, színes dia-filmet, j amelyen Petőfi Sándor „János vi­téz" című költeménye elevenedik meg. Ugyancsak dia-film vetítés kí­séretében ismerkednek meg a falu magyar dolgozói a szovjet kolhozok kultűréletével. és azzal, hogyan fo­lyik a Szovjet unióban a természet átalakítása, az erdők, mezők, lege« lök, folyópartok fásítása. A Szabad Föld Vasárnapok a falu komoly kulturális eseményei lesz­nek. Az előadások keretében történik majd az élenjáró dolgozók megju­talmaznia, itt számolnak be a ta­nácstagok munkájukról es a közsé­gek, városok kultúrcsoportjai is itt mutatják majd be tudásuk legjavát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom