Zala, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-26 / 250. szám
Az épületnek december 31-re el kell készülnie! A zalaegerszegi Magasépítési Vállalat. 1055-ös építkezésénél a terv szerint a: munkálatokat december 31-re bekell fejezni, vagyis az épületet, áradni rendeltetésének. Ez. a, dolgozók és az építésvezetőség ígérete szerint meg is történik. Miért- szükséges külön Ígéret ahhoz, hogy egy tervet határidőre .teljesítsenek? Azért., mert ez az ígéret, jelen esetben szocialista, munkavállalást, felajánlást: jelent. Az építkezés kezdetének ideje, miután a tervet nem kapták meg, két hónappal eltolódott. Hosszú idő ez. Nagy kiesést jelenti, A dolgozók mégis vállalták. úgy végzik munkájukat, hogy az épületet! a határidőre lakhatóvá tegyék. November 7.re a két emelet falazását) a födémek építésével együtt elvégzik s a munkahely átlagszázalékát 140-ről! 150-re emelik. A munka jobbátéíele érdekében a műszakiak vállalták, hogy a szakmai minimum tan- folyamot heti 2 órai előadással biztosítják. ■ Miután a munkahely vállalása a brigádok felajánlásából tevődik össze, minden egyes brigád becsületbeli kötelességének tartja, hogy a munkából reá eső részt maradéktalanul teljesítse. A brigádok tisztába vannak azzal. mit kell elvégezniük, hogy valóraválthassák a pártnak'. Rákosi elvitársnak tett Ígéretüket s úgy végzik munkájukat, hogy minél hasznosabb segítőivé, minél értékesebb részeseivé váljanak ai '."érv teljesítésének. Varga Antal segédmunkás brigádja a! teljesítmény fokozásával, takarékossággal és a selejt csökkentésével járul hozzá e felajánlás teljesítéséhez. — Az október 20-i dekádérlékelés szerint 138 százalékos teljesítményt értünk el. — mondja' Varga Anta]. — Ahhoz, hogy a munkahely november 7. t.isz;tele_ téré tett felajánlását! megvalósítsa., teljesítményünket 160 százalékra keli emelnünk. Mi ezt, vállaltuk és végre is fogjuk hajlani. Zsebéből egy kis jegyzetfüzete' vesz elő. A brigád egyes tagjainak a nevét jegyezte bele. Feltüntette az- is. ki milyen munkát végzett s időközben mennyivel emelkedett a teljesítménye. Varga Antal azonban kívülről is jól Tmeri brigádja tagjainak munkáját. Pontosan tudja, kitől mit várhat, igy aztán ha valamit vállal, tudja', hogy nem marad szégyenben; Jelenleg a brigád három különböző helyen dolgozik. Horváth Mária sárhidai leány és Tuboly Teréz már egy év ót a dolgoznak a Varga brigádban. Jó munkájukkal elérték, hogy ma már a II. kategóriába kerültek. A brigádvezető. Farkas György és Fénykoffer Gyula a1 Iranszpor- Hőrt látják el téglával. Úgy dolgoznak. hogy a gép egy pilíaniafi1- ra se járjon üresen. — A transzport őr nem megy magától, üzemanyag kell hozzá — mondja: Farkas György. — Az üzemanyag drága s ezért mi úgy dolgozunk hogy a gépel a iegtcljesebben kihasznál juk. Arra is nagyon ügyelnek, hogy selejt ne leqyen. Korcsmár Kató ,a födémen gyors kézmozdulatokkal szedi a transzpor tőrről' a téglá". Vigyáz arra, nehogy egy darab is késsen. -Tudja. hogy ei selejt,tel a terv teljesítését; hátráltatná. Az idővel is takarékoskodnak. Heggel; még munkaidő eiőü, megbeszéli brigádvezető a brigád tagjaival,, melyik, hol dolgozik s már ekkor megszabja 0részlet- munkákat is. így aztán rierh fordul elő, hogy a kisebb munkák befejezőével a másik munk&he- íven dolgozók ide-oda járjanak, hogy ujebb munkát kérjenek. A brigádvezető ügyel arra is. hogy a téglahordásnál minél rövidebb utat kelljen megtenniük, hogy ezzel is fokozhassák a munka ütemét. Az épület másik oldalún a Du_ kai brigád dolgozik Dukai Tamás vezetésével. A brigád vállaltai. hogy november 7-re eddigi teljesítményüket, amely moát 147 százalékot1 lesz ki, 150 százalékra emelik. — Nálunk nincs felvonó — mondja Dukai Tamás —1 tehát jól meg kell fognunk a munkát, hogy a vasbetongerendák mielőbb .21 födémre kerüljenek. A Nagy Októberi ’ Szocialista Forradalom évfordulójára vállalatuk, hogy a két. födémhez szükséges gerendát Q helyszínre szállítjuk. Vállalásunkat! túl is teljesítjük, mert! a vasbet öngerendák szállításán kívül más munkát is végzünk. A 10 tagú brigád valamennyi tagja jól megtermett, erős fizikumú dolgozó. — Ha az építés vezetősége számunkra! megfelelő munkahelyet biztosit, mi megálljuk a helyünket. Ne küldjenek el minket söp- rögetni. Mi annál sokkal értékesebb és fontosabb munkát tudunk végezni. — mondja! Sipos Kálmán. Büszkék arra, hogy az értekezleteken megdicsérik brigádjukat!. — Nem is csalódnak ámí bennünk— jelenti ki Gilinger László, —• Az augusztus 20-ra tett vállalásunkat; is 28 százalékkal túlteljesítettük. — Mi nem azt nézzük, hogy csak az idő teljen — jegyzi meg Markó János —, hanem azon vagyunk. hogy a munkaidőt minél jobban kihasználjuk. Doszpod Géza. aki már elfoglalta helyét a/~. vasbetongerenda mellett, a szájjitókampót! & földre támasztva, éknoiídja, hogy ma is, mihelyt a^gzükséges mennyiségű g erendát^-födémr e szállították. kimennek a-vasútra'. hogy a kirakóbrigádot segítsék munkájában. - . 1 — Jól dolgozik ai kirakóbrigád, de most nagyon -felgyülemlett a munkájuk. Ka nem végeznek a kirakással, feRbért kell fizetnie a vállalatnak. Azt! pedig nem akar' juk. A mi szégyenünk lenne. A brigád valamennyi tágja fegyelmezett. Késés sohasem fordul elő náluk. Az időt a legfel^ jesebb mértékben kihasználják. A vállalás teljesítéséhez nem csak teljesítményük emelésével járulnak hozzá, hanem a takarékossággal és a selejtcsökkehéfe- sel is. Úgy szállítják a gerendákat, hogy törés ne fordulhasson elő. Egyetlen cél irányítja őket: az épületnek december 31-re el kell készülnie. TAKÁCS ELEMÉR Kincs Nagykanizsán még egy vállalat, amelyre annyi panasz zúdulna, mint a Szervestrágya gyűjtő és Kereskedelmi Vállalatra. Nem múlik el nap, hogy valakinek ne volna összeszólalkozáisai a Szerves tr ágy agy üj-ő Vállalat dolgozóival. A nézeteltérések egyik oka; hogy nem ismerik a Jakók a. rendeletet, mi után kell fizetni és mennyit. A másik oka az, hogy maga a Szervestrágyagyüj- tő Vállalat sem tudja, miért kell egyes helyeken fizetni és mennyit? Van olyan ház Nagykanizsán, ahol már egyévesnél is; régebbi a tartozás és hallani sem akarnak a fizetésről. Meg is indokolják miért: Nem tudják, hogy mit telit a Szervestrágyagyüjtő Vállalat, amiért fizetni kell? Amennyire pon os a Szervés- irágyagyüjíő Vállalat-3 fizetés kérdésében, annyira felületes a munkák elvégzésében. A Katonaréten HRó dolgozók, kik hazafelé a Kossuth.téren haladnak keresztül, ezelő.ít másfél hónapjai meglepetten' vették észre, hogy az útra a Szervestrágyagyüjtő Vállalat lerakott: egy kocsi tőzeget. — Nyilván a- mellette fekvő háznál dolgoznak — gondolták a járókelők és mindjárt el is határozták, egy pár napig más irányban fogják megközelíteni a város másik részén fekvő munkahelyeikét. Pár nappal később pedig, mikor arra merészkedtek, meglepetve látták, hogy & tőzeg még mindig óit van, ugyanúgy mint azt pár nappal előbb leszóriák. Ott van még mindig a mai napig. A tőzeg pedig megázott. a kocsik megunták a kerülgetését, kérész tülmentek rajta, és maguk a járókelők is. Ma1 már nincs az ez éles szepi, mely kideríti, hogy oda nem is olyan nagyon régen egy kocsi tőzegek szórtak. Úgy látszik csak a Szerves:rágyagyüj tő Vállalatnak nem tűnik fel egy-két kocsi tőzeg elveszése, mely gondatlanságából- nem lesz felhasználva, pedig-0 tőzeg pénzbe kerül. Az állam pénzébe. ■ r Jó lenne, ha a 'Szervestrágys;- gyüj'ő Vállalat o. \ .nagykanizsai dolgozók, kérelmére''é3 legnagyobb megelégedésére rendezné és tisztázná kinelc mennyit és miért kell fizetnie? A Magyar Természettudományi Társulat _ előadásai október hónapban Zalaegerszeg város Ruhagyár 27-én, 14 órakor: Csillagos ég- Nagykanizsai járás Gelse tsz 27-én. 19 órakor: Csiliagoé ég. Az erdősítési terv megvalósításáért 1 A szcn'pétcrföhioi úttörőcsapat versenyre hívja az ország összes úttörőcsapatát a makk- szedésben. EZ luhN! 11 találatra 5375.— forintot 10 találatra 412.50 forintot 9 találatra 66.25 forintot fi;?et a 42 ik fogadási héten a TOTO. Felemelt 5 éves tervünléT^JG sitése érdekében'-á csapat felajánlotta, hogy. a' Nagy Októberi Szocialista rradajom-ünnepére két mázsa bükk-makkot szed. Eddig1 munkájukkal ter- vüket 75 százalékra .teljesítő'ték Úttörők! Csatlakozzatok a szentpétei-iöhlejek -felhívásához, segítsétek az erdősítési terv megvalósítását! NlPNIVflOK IS PÁRTBIZAIMIAK SZÁMÁRA nélkülözhetetlen oz agitáció* munkában Párthirek Október 2ö'án, pénteken a városi alapfokú oktatás és a falusi politikai iskolák megnyitója és előadás a Párt Szervezeti Szabályzata cimü anyagból. 27'én, szombaton 17 órakor Zalaegerszegen a Pártoktatás Hágában előadás és tankör foglalkozás a felsőkáderképző tanfolyam poFtikai gazdaságtan szakon tanulók számára. Előadó: Molnár István elvtárs. 29- én, hétfőn 17 órakor Zalaegerszegen a Pártpktatás Házában előadás és -lápkor1,foglalko- zás á felsőkáderképző-tanfolyam Bolsevik Párt -története szakon lévő hallgatók számára. Előadó: Horváth József elvtárs.30- án, Redden a középfokú ká der k épző-tan f o 1 y am p ol i ti k ai gazdaságtan szakon tanuló elv' társalj—részére tankörfoglalko- zgs Nagykanizsán. Zalaegerszegen és Bázakerettyén. 31'-én, szerdán a középkáder- . képző-tanfolyam Bolsevik Párt Jörténoíe szakon tanuló elvtársak részére tankörfoglalkozás járási és városi székhelyeiken. November 3-án, szombaton a középfokú Káderképzőt.anfolva-m Sztálin elvtárs életét tanulmányozók részére szeminárium a járás’ és városi székhelyeiken.. Megyei Pártbizottság Oktatási Osztály. — A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM számviteli tanulmányi ügy* osztálya folyó évi november hó *1-161 kezdődő 4 hónapos, heti 2x 3 órás .alapfokú könyvelési tam folyam indítását engedélyezte Nagykanizsán. Tandíj havi 20 forint. Az írásbeli jelentkezést, a Városi Tanács Pénzügyi Osztály, Oktatási Csoportjához kell beküldeni. A jelentkezésnek tartalmazni keli: 3i jelentkező nevét, lakhelyét, születési hely. év, hó és napját, anyja nevét iskolai végzettséget és rövid önéletrajzot. Nem lehet előkészítő tsanfor lyamr-a" felvenni az'.; akit bűntett, vagy nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény mial't jogerősen elit éltek, vagy aki közügyektől váló eltiltást kimondó ítélet hatálya alatt áll/ Apróhirdetés TANGÓHARMONIKÁT vennék'. Cím a nagykanizsai kiadóban. / (688) ELADÓ kertes magánház. Cim a nagykanizsai kiadóban. (690) JÓKARBAN lévő kerékpár eladó. Nagykanizsa Kisfaludi.u 30 (691) GÁZFOGYASZTÓK FIGYELMÉBE! Szombaton, 13 órától 18 óráig, egész Nagykanizsa területén gázszünet lesz. Budafoki Kőolajtermelő Vállalati. (693) SPORT Az MTSB felhívása a sportkörökhöz Az MTSB okt. 27-én, szombaton reggel 8 órakor a sportköri elnökök részére értekezletet tart. Az értekezlet tárgya: 1. A sportkörök munkája az 1951. évi sportfej Jesztési terv megvalósításában. 2. Sportolók minősítése és osztályba sorolása. 3. Az 1952- évi versenynaptár elkészítése. Az MtSB felhívja mindazokat a sportköri vezetőket, akik az értekezletre meghívást kaptak, hogy pontosan jelenjenek meg. ★ Az MTSB mellett működő Labdarugó Játékvezetők Tanácsa közli,hogy az értekezJcget [jövőben pénteki nap tartja, este negyed 9 órai kezdettel. A Játékvezetők megjelenése kötelező, A játékvezetői minősítéssel kap- I csoiatban felhívja a figyelmet, I hogy mindazok a játékvezetők, akiknek minősítése még nem történt meg, a legközelebbi értekezleten a minősítést kérjék, mivel a minősítés elmaradása a játékvezetJeii jogosultság megszűnését vonja maga után. ★ Az országos lövészversenyen Z^_ la megye lövészsportját' a Zalaegerszegi Dózsa csapat képviseli.. A NAGYKUTASI TANÁCS példamutató segítsége a sportban Nagykutas község tanácsa a sport fejlesztése és támogatása, terén példamutatóan jár elől. A községi,, tanács az iskolás gyermekek részére építtetett egy játszót ebet. A térre felszerelt mászóköteléket, gyiirübintát, mászó- Tudat. nyújtót és korlátot,. Készíttetett. ezen kivül ugrópályát, akadálypályát is. — A segítség eredménye az lett, hogy nemek a k a fiatalok, hanem az idősebbek is állandóan látogatják a sport.teret, KIS PÁLI KÖZSÉGBEN LMHK-S VERSENYT;RENDEZTEK A versenyen Nagykutas, Kis- kutas. Na.gy.páll, Kispáli és Ságod községek fi« és -• leány LMIIK-sai vettek, .részt,, számszerűit; 80 tanuló., a - versenyen legjobban a . nagy páll és ságödi iskolások szerepeltek. Az eredmények közül kiemelkedik a 12 eves ságodi Péter Katalin teljesít menye. aki magasban 120 c-m-t, ugrott, 60 métert -8.9 mp. alfU't .futott és gránáttal 27 mé- terfirrdobotti Góth- Ferenc csak két fizod nip. c! futott-jobb időt •GO méteren és 5 cm-el ugrott magasabbal. ............. i ————— ZA LA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele lős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Irán — Szerkesztőség: Z;' ’elszeg. Kossuth Lajos.utea 22 Tol. 230. Nagykanizsa, ZrlDyl M.n- 20. Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaegcr. szeg, Széchenyl_tór 4. Tel.'M2. Nagy. kanizsán Zrinyt-u- 29. T: 15-50. Ké sziilt a Vasmegye nyomdában Szóin, batliely, Kossnth L,.n. 6. Tel: 75. — Felelő* vezető: Hegedni Gyűl*. A jól sikerült versenyt 300 fős nyi (közönség nézte végig- A verseny után Horváth Benedek, testnevelési szakfelügyelő osztotta ki a jelvényeket, amelyeket! az LmHK-s fiatalok nagy örömmel fogadtak. NB il labdarugó bajnokság őszi fordulójának állása: 1. Pécsi Lokomotív 22 56:20 37 2. Tatabányai B. 21 50:20 35 3; Csillaghegy YL 22 42:33 25 4. Nagykanizsa' B. 22 37:28 24' 5- Bécsújhelyi 22 45:36 24 i 6. Pécsi VL 22 35:39 23 7. Pápai VL 22 45:34 22 8. Komlói Bányász 22 43:46 2(1 9. Tatabányai Épit, 21 25:32 18 10. Soproni' Lók. - 22 41:56 18 11. Szomba'thclvf VL 22 45:58 16 12. Nkanizsai Lók; 22 36:58 16 13. Pécsbárivatelep 22 2.8:46 16 ' 14. Győri V. Meteor 22 32:54 12 BÉKE MOZGÓ NAGYKANIZSA Csütörtöktől—vasárnapig WINDSORI VÍG NŐK Olvasd és terjeszd LenÜ já)'á% jkmesncp tsz. 27- t>n, Marakor': <Micsurin, a ezov* Jet iudolnány óriása’-]