Zala, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-01 / 203. szám
Szabó Ferenc 10 holdas gazda a csoportot választotta Szabó Ferenc, aki valamikor Irrig Károly, a volt nagyré- csei uraság birtokán dolgozóit, már régen megállapító'ta: — Az uraság földje mindig jobb'o. tér* jnett. mint, a parasztoké. A cselédeik, a majori dolgozók ßokszor sóhajt ózták, hogy ahá. nyan az ur^ságnál dolgoznak, a sok földről a terményt maguk között feloszthatnák. micsoda gondtalan, jó életük lenne. De amikór Sz^bó Ferenc is 10 hold földet kapott! népi demokráciánk, ■tói. teljesen mégfeledkezett arról, hogy valamikor miről folyt a beszéd Irrig uraság cselédei között. r— Tíz holdas gazda vagyok — gondolta s hallani sem akart arról, hogy a iszcs.be lépjen, pedig « tszcs megalakult, éppen ott. aho] a, cselédség már régen rájött, hogy milyen jól fizetnek az egy Uía.gban lévő földek. •— akkor még az uraságnak. Szabó Ferenc csak megmarad! az egyéni gazdálkodás melleit. Récsén azonban fiz utóbbi időben nagy dolgok történték. Erre már felfigyelt Szabó Ferenc is. A Párt népnevelői gyakran, látogatták a falut, felkeresték az egyes családokat. Beszélgettek az ötéves tervről, a szebb jövovo., a parasztság boldogabb éle-érői. A dolgozó parasztok között egyre több szó esétt arról, hogy amíg náluk a holdanként termés nem tesz ki 8—7 mázsánál többet, addig a tszcs majdnem 12 mázsás átlagot ért el. — Amennyi gabonát a tszcs C* 1'jegyre beadóit, ugyanannyit kap. tak a tagok is fejadagjukon felül —- mondogatták. — Voltak családok. ahol a fejadagon felüli gabona. 5—6 mázsát is ki tesz. Ezt pedig szabadon Őrölhetik. Már 74 család volt a III. iipusu tszcs-ben, már 138 tagja volt a tszcs-nek, amikor Szabó Ferenc fogta magát és elment a tanácshoz. , — Belépek én is — mondta. — Elég volt az egyéni gazdálkodásból. megpróbálom, milyen a*: magunknak, közösén. Mikor aztán hazafelé ment, utbaejtette Leveli Károly 11 holdas gazdát. ,Vele az utóbbi napokban nem egyszer beszélgettek 3 társas gazdálkodásról. — Hát ón beléptem f-~ mondta Leveli Károlynak. — Hiába számoltam, hiába törtem a fejemet, az én 10 holdammal nem tudok versenyezni a tszcs.vei. Miért károsodjak? A csoportban nagyobb a jövedelem, minél később állok közéjük, annál többtől fosztom meg magam. Elhallgatott. Lévén Károly sem fezólt. Az egyik arra gondolt, hogy 6 már tulajdonképpen tszcs-tag, a másiknak az járhatott az eszébe vájjon ki járt jobban, szabó Ferenc. aki már belépett, vagy pe_ tí'ig Ő. aki se itt, se ott. nincs, merthogy — az igazat megvallva — ő is helyesnek tartja a közös gazdálkodást. Végül is Leveli Károly szólalt meg. — Az I, típusúnak is 87 tagja van már. — Legyen — mondta kúrián Szabó F&rene — mégis csak a III. iipusu az igazi. Én ettől ném légitek. Tudod mit kapott Németh Károly, akinek 388 munktegy. gége volt? Majdnem 13 mázsa ke. nyérgabonát, közéj 7 mázsa árpát e háztáji állatok részére, de kapott 19 mázsa szénát is és előlegképpen 1800 forintot. Az év. végi elszámolásnál legsiább 8000 forintra számit, nem is szólva arról hogv mennyi mindenből kap még részesedést. Zab. burgonya, kukorica és kitudja még mi. Jól megy már a tszcs jogoknak. Pedig nem is Németnek van a leg. több munkaegysége. — Abban igazad van — szók Leveli Károly eltűnődve — jól megy nekik. De mi tesz jövőre, amikor már az uj tagok is dolgoznak. síikor még több földjük lesz? Szabó Ferenc mosolyogva nézett Leveli Károlyra, aztán azt mond la: — Én már tudom mi lesz Éppen azért léptem be. Most itt áz alkalom, hogy a földünk egy tagban legyen, hogy ke. vesebb munkával is jobban teremjen. A haszon pedig most nem egy emberé, az uraságé lesz. hanem a mienk, akik megdolgozunk érié. Másnapra már Léveli Károly is meggondolta magát és aláírta a belépési nyilatkozatot. Takács E. A farlóhánfás tervét 99’9, a másodvetését 122 százalékban telfesitette eddig megyénk Megyénk valamennyi járásában — a nagykanizsai járás kivételével. ahol 99-4 százalékra tel jesitetfék a tervet — befejezték a tarlóhán'ást. A másodvetést je. lentősen túlteljesítette valamennyi járásunk. A másodvetésben élen. jár a lenti járás, ahol a tervet eddig 139 százalékra teljesítették. A zalaegerszegi járásbsn 136, e nagykanizsai járásban 113, a zala. szentgróti járás 111, a letenyei járás 104- százalékkal teljesítene a másodvetés tervét. A megye eredménye: a. tarlóhántásban 99-9 százalék, másod, vetésben 122 százalék. Javítsuk meg a tojás- és baromfibegyiijtés eredményét! Agabonabegyiijtés fokozása melléit minden termékből teljesíteni kelj az állammal szemben fennálló kötelezettségünket. A tojás és barömfibegyüjtést fokozni kell megyénkben, hogy időben teljesíthessük tervünkét. .Zalaegerszeg város, mely jelen, fős eredményeket ér el a gabona- begyűjtésben. a tojás- és baromfi- begyűjtési terv teljesítésében is élenjár. B?D.-cmfiból 43-1, tojásból 84.9 százalékra telj esi téli ék eddig a tervet. A nagykanizsai járás tojásból 65 százalékra, baromfiból azonban mindössze 16.1 szái za lókra felles itelie tervét. A zalaegerszegi járásban a tojás- begyűjtés eredménye 64.7, a ba- romfibegyüjtésé azonban csali 13 százalék. A zalaszetegróU járás 64.2 százalékra teljesítette eddig a. tojás, begyűjtési tervet, a baromfibe- gyüjtés azonban pit is gyenge: mindössze 16.1 százalékos. A letenyei járás 54.8 százalékra teljesiieie eddig a tojás, 14.6 százalékra a baromfibe- gyüjtés tervét. A lenti járás a. tojásbeadást 54-6, a baromfibeadást. 18.8 százalékra leljesi tette. A tojás, és barómfibégyüjtést- fokozni kell minden járásban, hogy a mégy© tervét teljesíteni tudjuk. A rosszul teljesítő községeket kijárják a szabad piaci forgalomból1, s elesnek azoktól a kedvezményektől, melyet az allem nyújt a kötelezettségüket be. csillédéi teljesítőknek. Fej-fej mellett halad a lenti és zalaegerszegi járás! A verseny megyénk vatemeny. nyi községében, minden járásban megélénkült, a cséplés a lenti járásban befejeződöm, elcsépeltéi már a gabonái Zalaegierszeg és Nagykanizsa városokban is. A zalasjentgróiti járásban is egykét napon belül végeznek a gabona cséplésévek Moot már a népnevelőkre vár a munka neheze: azokat a dolgozó parasztokat kell felkeresniük, akik a cséplőgéptől nem szállították egyenesen a terményraktárba kő. telezőtjségüket és felesleges gabonájukat. Ilyen gazda «szép számmal akad még minden járásunkban, községünkben. A gabona még náluk van — a község, a járás, a megye pedig csak akkor győzhet a versenyben, ha a kötelező és felesleges gabonameny- nyiség is a terményraktárakban lesz már! A járások közötti versenyben most változik a hetek óta kialakult sorrend. A zalaegerszegi járás az utolsó helyről küzdi fel magát, s ma már, második napja, fej-fej mellett halad az eddig második lenti járássá!. A lenti járásban az eOmult napon azonban csökkent a begyűjtött gabo na mennyisége, s bár a zalaegerszegi járás is kevesebbet adott be az előző napinál, mégis na. gyóbbak az esélyei a második helyre. A zalaegerszegi járás most már nem adja fel a harcot! S ha a zala szénig ró ti járás nem ,javít munkáján, könnyen lehet, hogy a zalaegerszegiek viszik el a Megyei Pártbizottság zászlaját is! A nemesszeri kommunisták taggyűlésen Ígérték, győzelemre viszik községüket Netnesszer község kommunistái egymás után mennék a pártszervezet helyiségébe. A taggyűlés kezdetéig beszélgetnek egymással, hogy ki milyen munkát végzett az elmúlt taggyűlés óta. Jó munkát végeztek. A népnevelők a kommunisták vezetésével elérték, hogy a község beadási kötelezettségét 121 százalékban teljesítette eddig, De nem akarnak megállni, még nagyobb eredményekért küzdenek most. A taggyűlésén megbeszélik, hogyan végezzék el az előttük állő felada- kat, a begyűjtést, az oktatást és a vezetőség újjáválasztását. Megkezdődik a taggyűlés. Madaras elvtárs, a pártszervezet titkára beszél. Tizenhat kommunista fész.ült figyelemmel hallgatja, —• A pártszervezet erősödéséről van szó: 6 hónappal ezelőtt NemessZe- ren még csak 4—5 kommunis'a dolgozott. Nem is volt több tagja a pártszervezetnek. Aztán a kommunisták beszélgetni kezdtek azokkal a dolgozó parasztokkal, akik a munkájukat becsületesen, jól elvégezték. Több mint tíz olyan dolgozót vettek fel, akik méltán megérdemelték azt, hogy a Párt soraiba foglaljanak helyet, így erősödött meg Némesszeren a pártszervezet. Majd a pártonkiviili dolgozó parasztok helytállásáról beszélt Madaras elvtárs. — Az aratásban és a begyűjtésben sok egyénileg dolgozo paraszt és tszcs tag tűnt ki a jólvégzett munkájával Ilyen Tuboly József, Szíva József, Borza Lajos középparasztok, Pataki Sándorné, Sarkanti Józseíné dolgozó parasztasszony, Ezek a pártonkívüli dolgozó parasztok a terménybeadási kötelezettségű! túlteljesítésével tettek hitet i Párt és a béke mellett. Jó nép nevelő munkát végezték dolgozó paraszttársaik között és nagy ér demíik van abban, hogy a község eddig 121 százalékban teljesítette a gabona beadási kötelezettségét — mondja. Beszámoló után megindul a vita, Elsőnek Héricsei Ferenc elvtárs jelentkezik. Az élenjáró dolgozó parasztok munkájáról beszél, — Be kell vonni őket az oktatásba — mondja. Dicséretből kaptak elég szépen a dolgozó parasztok. De miért nem beszélnek a kommunisták arról is, hogy ezek is megérdemlik a jő, becsületes munkájuk jutalmául, hogy a pártszervezet tagjelöltiei sorába tartozzanak. Eddigi munkájukkal azt is bebizonyították, hogy jól megtudják állni a helyüket a feladatok elvégzésében. Tehát a kommunisták keressék fel ezeket a dolgozó parasztokat és beszélgessenek velük a pártépítésről és, hogy ilyen dolgozó parasztoknak köztük, a kommunisták között van a helye, Németh Jenő elvtárs szólal fél most. Megbírálja MoZsolits József elvtárs munkáját, Bizony meg is van az oka, Mozsolits elvtárs nem kommunistához méltóan dolgozott eddig. Nem jár el taggyűlésre, tagdíjat nem fizet, azonkívül pedig a termelőcsoportban sem végez jó munkát, Kétlakian gazdálkodik, hol az üzemben, hol a csoportban van. Németh elvtárs után többe" beszélnek a csoport hiányosságairól. Egy-két hiba akad is a termelő- csoport munkájában, Kétlaki gazdálkodás, a munka szerve'zetlensége, de ezek olyan hibák, melyeket könnyen ki lehet javítani. Országh Lajosné elvtársnő mindjárt meg is mondja a módját: Beszélgessünk a kétlaki gazdálkodókkal és világosítsuk fel őket. Szervezzük meg jobban munkát, osszuk be, ki kivel beszél? Megbeszélik így a munkák kijavítására való javaslatokat és a ve zetőség a bírálat nyomán jobban dolgozik majd a termelőcsoport fejlesztése érdekében. A vezetőség ujjáválasztásának a jelentőségéről is bőszélnék. Megbeszélik, hogy mi teszi szükségessé az új jáválasztás kérdését, Azt a javaslatot is elfogadja a. taggyűlés, hogy !2 pártonkívüli becsületes dolgozó parasztot vonnak be az oktatásba. Végétért a nemesszeri kommunisták taggyűlése. Ez a taggyűlés ígéret arra, hogy Nemes szer kommunistái győzelemre viszik községüket, • K, L, I*árthireU Szeptember 4-én este 7 érakor a. nagykanizsai Városi Párt. bizottság nagytermében előadás lesz zz időszerű nemzetközi kérdések sorozatban. Előadó: Keserű János elvtárs. a Központi Előadó Iroda tagja. Az alapszervezetek tagjai, valamint a népnevelők jelenjenek meg. Gazdagyülés Nagykanizsán Nagykanizsa dolgozó parasztsága. szepf ember 1-én és 2-án, szombaton és vasárnap gazdagyűlésen tárgyaljai meg a begyüj. tés és a termelöszövetkezesi mozgalom fejlesztésének további, előt- ’ünk álló feladatait. A gazda- gyűlések időpontja: Nagyítani, zsán vasárnap reggel 8 órakor a városi tarács székházának nagy- ermében. Ki&k'nizsán szombaton es’e 8 órakor az V. körzeti Pártszervezet nagytermében, Sánc. ban vasárnap reggej 8 órákor a sánci kubur'.erem ben. Ez utón is kérjük a város be. csületes dolgozóit, minnél nagyobb számban jelenjenek meg. A napi Legyűjtésben továbbra is a zalaegerszegi járás vezet — a begyűjtött gabona- mennyiség azonban ismét. 4 vagonnal kevesebb, az előző napinál. így a buzabegyüjtés tervét mindössze 4 százalékkal növelték, a rozsbegyüjjfcé&i tervet ij, árpabegyüjtésük — mellyel a járás egyébként a legrosszabbul áll — semmiit sem növekedett, csupán a zabbegyüjtés eredményét növelték 3 százalékkal. Ez kevés! A járásaialk jobban _ kel! dolgoznia, ha az élre akar jutni! ^ Második a nagykani- ■>y. zsai járás, a papi (begyűjtés azonban itt is csökkent egy va. gonnal- A járás búzabéi 1, rozsból 2 százalékkal növelte eredményeit, az árpabegyüjtés itt sem növekedett, a zabbegyüjtés eredményét pedig 3 százalékkal növelték. A járások közötti versenyben a kanizsai járás még mindig a negyedik. A napi begyűjtésben harmadik helyre került ,a. zala- s zenig ró'ti járás — ezzeP megszabadultak a csigától. A járás eredménye azonban még mindig kevés- ahhoz. hogy a Megyei Pártbizottság versenyzászlajált megőrizzék. A járás búzából 85, rozsból 13,:>, árpából 52, zabból 91 százalékra teljesítette eddig tervét. A lenti járásban is néhány mázsával isimét csökkent a begyűjtött gabona mennyisége, — igy nem tudják megőrizni a második h'élyelt! A járás búzából 89, rozsból 121, árpából 32, zabból 56 százalékra telj esi title eddig tervét. Utolsó a versenyben, utolsó a napi terv tel- ijeBá tésében a letenyei járás. Miért tűritek ezt, letenyei járás dolgozó parasztjai! Az országban már egész megyék a túlteljesítésért versenyeznek, ti Pedig ,a búzabé- gyűjtést mindössze 69, az árpa. begyűjtésit 42, ,a zabbegyüjtésf 55 százalékra teljesített étek. Ahogyan .túlteljesítettétek, 109 száza, létra & rozsbegyüjtés tervét, harcoljátok a többi termény be» gyűjtésének teljesítéséért is? Megyénk eredménye, búzából 77, rozsból 117, árpából 39, zabból 71 százalékra teljes ítéltük eddig a tervét. *" ÜGYELETES orvosok Nagykanizsán vasárnap (2-án): dr. Daka Mihály Szabadság-tér 18, — Kiskanizsán: dr. Sey László Dézsa György teér 12. — Állatorvos: dr. Tütő Lajos Bajcsi Zs. E u. 51/a. Km% A Zalaegerszegi Magasépítési Vállalat eyéifmnnhásokat felvesz. Jelentkezés Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 11. szám. Szombat. 1951, szept. 1. Esteledik. Nemesszeren a jól elvégzett munka után pihenni mennek a dolgozó parasztok. Csak a falu. kommunistái tartózkodnak még fent, még feladatuk van- Taggyűlésre készülnek, amelyen az elmúlt hónapban végzett munkájukat beszélik meg. Ök. fáradhatatlanul dolgoznak és minden nehézséget legyőznek a falu dolgozó po___f-í*.: L r-B-x.%* 1% ZvmhnfrT/Jrisrr örAck&hen