Zala, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-04 / 180. szám
Uj ruha, uj cipő lesz Óvári János 14 mázsa gabonájából «Ml All» ttm-» ;a».a»h ■ t ' H t 1 11 A I 1A.IA, i AiütiAAliJL» Óvári János misefai 10 holdas dolgozó parasztnak, mióta a magáén gazdálkodik, nem volt ilyen szép termése. A gabona dűlt a gépből és 0 zsákok szaporodtak a cséplőgép mellett. 35 mázsa kenyérgabonája termelt az idén Óvári Jánosnak. Még aznap megkezdte a gabonabeadást. Kétszer fordult meg a nagykapornaki földmivesszö- vetkezet udvarán a szekere. Először is a beadási kötelezettségét teljesítette. 9 mázsa és 28 kiló kenyérgabonát, azután a C-véteH jegyre szállította be a felesleges gabonáját; 4 mázsa 19 kilót. A gabona átvétele után a tanácshoz ment be, hogy kiszámíttassa, mennyire leljesitett© beadását és még mennyi feleslege van, amit beadhat a dolgozó nép számára. Óvári János megérteit®, hogy mit jelent több gabonát, ’adni a hazának, ö Misefán a békebizott. Ság titkára és így kötelezettségének tartja a példamutatást. „A békéi erősítem ezzel is" — mondja Óvári János: „Van öt gyermekem, a legidősebb 12 éves, akik csak békében tudnak boldogan élni. Velem együtt, mert én bír tony a magam bőrén tapasztaljam a fasiszták kegyetlenkedéseit. A háború előtt pedig a Kustyányi gróf birtokán voltam cseléd és olyan rossz sorsunk volt, hogy sok esetben még ennivalót sem kaptunk/' Azóta elteli már hét óv és Óvári János családja' sorsa jóra fordult. Saját földjén gazdálkodik, amit ■o dolgozó nép adott neki. Ez készteti arra, hogy elegei tegyen a kötelezettségének nemcsak száz százalékig, hanem & felesleges gabonájának a beadásával is. Most már a dicsőségtáblán van nagy betűkkel ki írva a neve. Azonkívül megkapta a tanácstól a 400 forint értékű iparcikk vásárlási utalványt. A feleségével már otthon kiszámította, hogy mit vesznek rajta a gyerekeknek és maguknak. Mosolygós arccal mondja: örülnek majd a gyerekek az uj ruháknak és cipőknek! De nem csak ^ gyerekek kapnak, hanem az édesanyjuknak is és a nagymamának is veszünk uj ruhát. És veszünk jómagámnak is! így számolgat Óvári János. És hirtelen megszólal: De nem csak 4 mázsa feleslegem van, hanem még több is. A tanácstitkár elvtárs mindjárt ki is számolja neki. A cséplési lap azt mutatja, hogy 35 mázsa kenyérgabonája termett. Ebből 0 fejadag és a cséplési rész 12 mázsa. A beadá_ si kötelezettség 9 mázsa és 18 kilogramm. Eddig C-jegyre 4 mázsa gabonát adott. Tehát még mindig maradt 10 mázsa feleslege. Óvári János még számol magában, majd kimondja azt, amit elhatározott: holnap beviszem mind a tiz mázsát a magiárba. Majd mintha a feleségének beszélne, igy szól: A tiz mázsáért kapok még 750.— forintot, ebből jut bőven mindannyiunknak. Lesz ruhánk, cipőnk a gyerekek nyugodtan tanu,üatnak, mert ebből jut könyvre is. így gondolkodik Óvári János dolgozó paraszt a jobb jövőről, a gyermekei boldog életéről. Tudja azt, hogy a 14 mázsa gabonájával, melyet a kötelezettségén felül beadót'-, nem csak a gyermekei és a saját életét teszi szebbé, hanem segifi ezzel a béke megvédését is, KERKAI LÁSZLÓ. DICSŐSÉG!ABLA VöLE GYÖRGY pusztaszentlászl ói 9 holdas kö2épparaszt beadási P előirányzata 479 kiló volt. Beadott 1109 kilót, E ezzel 234 százalékban teljesítette beadási kötele-E zettségét. CSEKE IMRE 10 holdas középparaszt' Mikekarácsonyfán 364 százalékban tett eleget gabona beadási kötelezettségének. GULYÁS SÁNDOR 5 holdas dolgozó paraszt beadási kötelezettsége ISO kiló. Beadott 540 kilót, ezzel 300 száza, lókban tett eleget beadási kötelezettségének. BALÁZS JÁNOS 3 holdas becse helyi dolgozó paraszt 480 százalékban teljesítette beadást kötelezettségét. E TAKÁCS JÓZSEF 7 holdas középparaszt Pusztaszentlászlón 234 £ százalékban tett elege* begyűjtési tervének. 441 ► kiló beadási kötelezettsége helyett 1033 kilót adott t be a nép államának. ► LÉVAI IMRE 7 holdas zalatárnoki középparaszt beadási kötele- f ZeHséqét 320 százalékban teljesiitette. 178 kiló be- E adási előirányzata helyett 575 kiló gabonát, vitt o fc terményraktárba. E YTrrrrTTrvr- ytt yttt ttytt t t~t t tttt? ▼? TT t rr rv t rr v rrr-iw.-rr Ahol segítik — ahol hátráltatják a begyűjtési verseny győzelmét Türjén népnevelő munka eredményei, az ellenőrök <e'világosi-jó munkája nyomán a község már 22 százalékra teljesítene kötelezettségét. Zalaapátiban az évi beszolgálta, tás 34 százalékát teljesítették. Az állandó bizottság tagjai nemcsak jó népnevelő munkát végeznek, hanem maguk is .jópéldával járnak elő a beadásban, Kilimán községben a tanács nyilvántart ja: kik csépeltek el s a társadalmi bizottság tagjai együtt számítják ki a dolgozó parasztokkal, mennyit is kell beadni, mennyi a felesleg. Zalatárnokon a cséplőgéptől, ahol Soós Imréné az ellenőr, eddig minden gazda a géptől teljesítette beadási kötelezettségét. Molnáriban a párttitkár, a tanácselnök és a társadalmi bizottság munkája nagymértékben javított az eredményeiken. Kihasznál, ják a kora reggeli és későesti időt a népnevelő munkára. Zalaistvándon Kovács József Cser 42 holdas kulák 15 kévé búzát engedély nélkül, maga csépelt el. A kicsépelt terményt az állatokkal etette fel. Udvara jele van az állatok részére kiszórt- gabonával. Kovács Zsigmond Huszár, 25 holdas kulák háromnegyed zsákra való búzát csépelt ki kézicséppel. Zaiaszenlgróton 121 gazda csépelt el ezidáig. Az elcsépelt meny- nyiségböl alig kerüli valami a terményraktárba. Kenyérgabonából 3 százalék, árpából 6 százalék az eredmény. A tanács a csép. léssel végzett gazdákat a beadásra még nem hívta fel — a társadalmi bizottság pedig nem is működik. Csatár, Hagyárosbörönd, Ke- mendol'lár. Németfalu, Pózva, Tes. kánd, Vasboldogasszony és Vaspör tanácsai nem adnak jelentést a begyűjtés állásáról. így megakadályozzák az irányítást végző szervek munkáját. LEVELEZÉSI VERSENYT indít a ZALA levelezési rovata ,,a legjobb üzemi levelező*’ és ,,a legjobb falusi levelező" cím elnyerésére• A levelezési, verseny ma kezdődik és az első verseny szakasz augusztus 20-ig, alkotmányunk ünnepéig tant. A levelezési verseny helyezettjei könyv- jutalomban részesülnek. A levelezési versenyben rés ztvehetnek azok is, akik eddig nem voltak lapunk levelezői. A levelezési verseny azt a célt szolgálja, hogy olyan levelek érkezzenek a faluról, amelyek előmozdítják a begyűjtési versenyt. Írják meg a levelezési v evseny résztvevői, hogyan harcolnak a begyűjtés sikere érdekében, milyen érvekkel agitálnak a dolgozó parasztok között, hogyan magyarázzák meg: minden becsületes dolgozó parasztnak törvényes és hazafias kötelessége begyűjtési kötelezettségének túl teljesítése. írjanak a dolgozó parasztok életéről,a munkák ered menyeiről, a kommunisták példamutatásáról, de vessék fel a hi búkat is, bírálják azokat, akik elhanyagolják a begyűjtés fontos munkáját. A levélírók leplezzék le az ellenséget, a kulákokat, akik a begyűjtés sikere ellen dolgoznak. Írják meg, hogyan s zabolái a kulák, de adjanak számot arról is, hogyan harcolna k a becsületes dolgozó parasztok a kulák ellen. Az üzemi levelek írói számoljanak be arról,'hogyan harcolnak az alkotmány tiszteletére tett vállalások teljesítéséért, mutassák meg, hogyan járnafc élen a kommunisták, az öntudatos dolgozók s milyen eredmények ef érnek el. írjanak arról is, mi akadályozza munkájukat, mutassanak rá a „szűk keresztmetsze. lekre"', a hiányosságokra és azok kijavításának lehetőségeire. Keményen leplezzék le az ellenséget, A levelezési verseny résztv evői legyenek tudatában annak, hogy levelezési munkájukkal a szocializmus építését, a béke megvédését segítik elő. Pacsa: 8 százalék Gazdag termését csépeli a türjei Ifjú Gárda tsz Már hajnalban megjelentek a tanács megbízottjai Molnár Jenő kulák udvarában. A kulik azt se tudta, mit csináljon nagy igyekezetében. Siránkozott; vizes volt a gabona, azért nem vitte eddig, de tudja, hogy azt be kell adni, viszi is nyomban. Ott, az elszámoltatok szeme- láttára szaladt befogni, hordta a zsákokat, vitte a gabonát a magtárba. Tudta, hogy bűnös, hát nemcsak a kötelezettségét, hanem a feleslegét is vitte. Egyedül 17 mázsányi terményt szállított az áivevőhöz. Alig fordul: ki a<z utcára a kocsija, ment utána Simon Károly cséplőgéptulajdonos kulák is, majd 16 mázsát vitt ő is. Balassa András kukáknál is jártak a tanács megbízottjai, vele is elszámoltatták a kötelezettségét. A tanács kézbesítője is járta már a falut. Harminchét büntetést vitt ki. azoknak, •akik nyolc napja elcsépeltek már, de megfeledkeztek arról, hogy sz első a haza Iránti kötelesség teljesítése. Hogy nemcsak várni lehet az államtól, villanyt, kuHurotthont, mozit, könyv- tárat. — ehhez adni is szükséges. 162 gazda kapott figyelmeztetést; 48 órája élcsépelt már, ne feledkezzen meg kötelessége teljesítéséről! A büntetéseket ki is dobolták, az újságcikket meg .kézről-kézre adták az emberek. Es mintha feléledt volna a falu» mintha kinyitotta volna valaki a szemüket. Micsoda sürgés-forgás léte egyszerre! Délelőtt 9 órára már kocsi kocsit ért a terményraktár előtt. Vidám, felszabadult volt a hangulat. — Hogyan is érhetett ilyen szégyen — mondta Füle György a tanácsházán, mikor a vételi jegyet vitte bemutatni —, hogy engem felszólítsanak! Hiszen behozhattam volna én már régen azt a gabonát, nem is tudom, miért tartogattam otthon. S hogy kiküszöbölje a csorbát, mégegyszer annyit adóit be, mint a kötelezettsége, odaadta minden feleslegét. Szégyenkezett Zab Ferenc is. — A szomszédba mentem segíteni, a beadás* meg csak halogattam. Hiszen tavaly is becsülettel bevittem én a gabonát, többet is. mini kértek. Most meg valahogy — nem éreztem. hogy fon'os. várja az állam. A pártlitkár elvtárs is elsőnek vifte, már hajnalban felesleges terményét. Éri Horváth János a 2240 mázsa kötelezettségén felül még beadott 5 mázsát Gyűlt a gabona. Tegnapelőtt 18 mázsát adtak be összesen — tegnap 102 mázsát! Használtak a tanács intézkedései. Es az intézkedések örömet keltettek a falu becsületes dolgozói között. Az eddigi ,ráérünk“.ből egészséges, eleven, pezsgő versenyhangulat lett. S hogy ez igy történt, az sokban a népnevelők munkájának is köszönhető. Mit csináltak eddig a népnevelők? Kétszer is í®irtottak népnevelőértekezletet. Megfogadták: úgy győznek meg mindenkit, hogy a terményét egyenesen a géptől vigye a magtárba. A lelkes fogadalom azonban jórészt ígéret maradt — mindenkit lefoglalt napi munkája. s a falu mozgósításából nem lett semmi. Azérl sem, mert a népnevelők kaptak ugyan jó útmutatásti jó fegyvereket — csak a puskaport elfelejtitek adni hozzá: a, jó, helyi érveket. A tanács nem tudta azt, hogy melyik gazda csépelt már el, mennyi a fejadagja, beadási kötelezettsége — nem tudták a népnevelők sem. Molnár elvtárs. a párttitkár vezetett ugyan egy kis füzetet, de csak arról, hogy ki csépelt, többet ő sem tudóit. Az utolsó két lapban pedig már ezt sem irta fel magának. Nem csoda hát, ha a népnevelők is csak vártak, — hátha lesz valami. megy majd a munka nélkülük is. A párttagok közül kevesen voltak olyanok, mint Blázovics Pálné, f<ki az elsőnek vitte be. kötelezettségét túlteljesítve, ga. booáját. A többiek ■— a párttikár elvtárs példáját követték. Most aztán harcba lendüllek a népnevelők. Mindenki, aki csa<k mozgatható, népnevelő munkát végéz — s most már nem üres fegyverrel harcol a begyűjtés sikeréért! Beosztották a munkát: ki megy a cséplőgépekhez, kj a gazdákhoz. És fehéren-feketén. kiszámítva, viszik magukkal a cédulákat; ennyi a cséplési eredmény, a beadási kötelezettség, fejadag, vetőmag, ennyi a felesleg. És olierjedt a jelszó a faluban: „Az első gabona a hteájé!“ A szekerek a cséplőgépektől mennek a raktárba. A versenytáblán friss eredmények hirdetik: Pacsa dolgozó parasztjai tudják, mű vár tőlük a haza, a béke, A termelőszövetkezet kirakatában egyre többen nézegetik a bakkancsokat, a sokszínű, szép kartont, a százféle árut — a jól teljesítők jutalmát. Pacsa elindult a jó utón, —■ azonban még mindig messze elmarad* a megye, az ország többi községeitől. Mit kell tenniök, hogy ez elsők közé kerüljenek, hogy ujra dicsőséget szerezzenek a községnek? Erről holnap Írunk, Magasan száll a por, messzire száll a két osztag közé leállított cséplőgép zúgása a tűrjei Ifjú Gárda termelőszövetkezet határába. Szemlátomást fogy a két asztag, meglátszik, hogy lelkes munka folyik itt. Porfelhő burkolja a gépet, erősen tűz a nap, mégis mindenki vidám. Nótaszó hallatszik innen, onnan, serényen végzi mindenki a munkáját. Jó kedvvel jobban megy a munka, könnyebb, nem olyan fárasztó. A. jókedvüke-t fokozza az is, hogy az idén sokkal jobb termést takarítottak be, mint tavaly. Fűti] őr észve megy a gép körül Gerencsér Zoltán türjei gépállomás traktorosa. Mindenhová benéz, menetközben is állandóan ellenőrzi a gépet, a legkisebb rendellenességre azonnal felfigyel és kijavítja a hibát. Stefán Gáspár a tsz elnöke megelégedetten vizsgálja a gépből ömlő bő termést: —- Nem hiába szántottunk traktorral, az eredmény most itt van. A búza 7.5, a rozs 9 mázsás holdankinti átlagot ad. Most térül meg a műtrágya használata is. Fogynak az asztagok, telnek a zsákok és magasra emelkedett már a szalmakazal. Foki Ferenc szaporán szórja az embernyi magasságú súlyos kévéket a cséplőgép asztalára . amit Foki Julia Németh Kálmán etetőnek továbbít. Tudják, hogy a magas termésátlag után nagyobb lett a tsz tagok jövedelme is. De nem csak erre gondolnak, hanem az állammal szembeni kötelezettség teljesítésére is. A tsz elnöke úgy mondja, jóval túl tudják teljesíteni a beadásukat. A csépiéinek még csak 50 százalékát végezték el, de már 50 mázsát a beadás teljesítésére tároltak. Ezt a csép- lés befejeztével a gépállomás vontatójával kívánják beszállítani egyenest a szentgróti malomba. A tsz valamennyi tagja most látja igazán, hogy megtalálták a számításukat és nem csalódtak a közös munkába. Gazdag termést, szép jövödeimet takarila- nak be az idén. Acs Kálmán zalabéri dolgozó paraszt levele: Bőven fizetett a föld — 270 százalékra teljesítettem kötelezettségemet Kél hold földem van és ehhez a két holdhoz ötödmagammal vagyok. A behordás után örömmel álltam a cséplőgépnél, figyeltem, hogyan ömlik a szem az egymásután megtelő zsákokba. Szép termésem lett. Ott a gépnél a~on. nal számot is vetettem: mennyi kell fejadagra, vetőmagra és mennyi feleslegem marad. Elhatároztam, hogy minden feleslege, met beviszem a földművesszövetkezei magtárába. De nemcsak elhatároztam, hanem cselekedtem is. A géptől 270 százalékra, elsőnek teljesítettem beadási kötelezettségemet. Kövessék példámat a zalabéri dolgozó paraszttársaim. Érdemes az állam iránti kötelezettségünknek eleget tenni, mert kormányzatunk részéről megbecsülésben, kedvezményben részesülünk. Mutassuk meg mi, zalabéri dolgozó parasztok, hogy beadási kötelezettségünk teljesítésével is még erősebbé tesszük hazánk védelmet. ÁCS KÁLMÁN Zalabér,