Zala, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-04 / 180. szám
AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPÉNEK TISZTELETÉRE SPORT Jakabffy Sándor főiskolai válogatott futó beszámolója a tatai edzőtáborból Az olajbányászat! ipar vállalatainak az élüzem elmért folyó versenyében a második negyedévi terv teljesítésiének értékelése után az Ásványolajkutató és Mélyfúró Vállalat került az élre. A vállalat ezúttal első alkalommal lett élüzem. Az Ásványolaj- kutató és Mélyfúró Vállalat második negyedévi tervét 114.2 százalékra teljesítette, s teljes egészében teljesítette a vállalat feltárási tervét is. A dolgozók A nagykanizsai vasút dolgozói osztatlan lelkesedéssel, odaadással készülnek elkövetkező két. nagy ünnepükre, az első Vasutas Napra és alkoimányunk ünnepére. Talán valamennyiük véleményét mondta ki Hajdú Ferenc pályafenntartási dolgozó ezekkel a szavakkal: — Én már 27 esztendőt töltöttem le a vasút szolgálatában, de a múltban még azt sera tudtam elérni', hegy tisztességes munkaruhát kapjak. Arról meg álmodni sem mertem volna, hogy minket, vasutas dolgozókat ennyire megbecsüljenek, hogy Vasutas Nappal tisztelnek meg bennünket. Ezért még odaadóbban fogok dolgozni... S odaadóbban is dolgozik Hajdú Ferenc a vasul többi dolgozójával egyetemben Jobb munkával hálálják meg a Párt, a kormány gondoskodásait és több termeléssel köszöntik az első Vasutas Napot, s augusztus 20-a nagy ünnepét. A munkaversenynek ebben a szakaszában szinte naponta születnek a munka uj hőstettei mind a forgalomnál, mind a vontatásnál- A dolgozók békefelada- tokat vállalnak. A mosf. megmutatkozó eredmények bizonyítják, milyen hatajpijis mozgósító erejük van ezeknek a békefelada4 oknak. A vonatkísérőknél, ahol eddig gyenge volt a munkaverseny, most napról-napra egymást' tulszárnyaló teljesítménye, két érnek el a dolgozók. Óránkénti kilomé'er’-teljesitményük ritkán haladta meg .P 15 km*t. Ma már nem ritka a 19—20 km- es óránkénti teljesítmény sem. Sebők István szakasza néhány nappal ezelőtt 34.8 km-es utazási sebességet ért el. Néhány nappal később ugyanez a csoport 40.8 krrfre fokozta teljesítményét, ami 217 százalékos eredménynek felelt meg. Az állomás dolgozóinál is hasonló lelkesedés tapasztalható. A népnevelők jó munkáját dicséri ez. Alaposan foglalkoztak a Vasutas Nap jelentőségével, alkotmányunk ünnepével. A dolgozók pedig megértették, mit jelent számukra ez a két ünnep. Ezért tU(P ták Ifcsics Anta.1 és Horváth Lajos rámpás raktárnokok a 6 órás rakodási egységidöt 3 óra 46 percre csökkenteni. VENNÉNK! 2 drb Íróasztalt, 1 db iratszekrényt, 1 db könyvállványt. Cim a nagykanizsai kiadóban. (428) KÖZÖLJE az az elvtárs ciméL a zalaegerszegi kiadóval, aki augusztus 1-én a zalaegerszegi váróteremben az asztaltól cso- magját egy nénivel vitette el, mert a néni egy férfi balonka. bátox is magával vitt- (252) JÓKARBAN lévő Singer nagy szabó-varrógép eladó. Cim: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-u. 23., Farsang. (254) HATHÓNAPOS árfánysüldö eladó. Nagykanizsa, Magyar-u. 60 ‘ (535) JÓ ÁLLAPOTBAN lévő 196 kem motorkerékpár eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban (536) önköltségi tervüket 4 száza.ékkal túlteljesítették. A második negyedévben már 8.3 százalékkal többen dolgoztak a felbontott terv alapiján, mint az első negyedévben. A vállalat dolgozói ma délután Lovásziban ünnepi nagygyűlés keretében veszik á,t az élüzem- cs'illagotk ami eddig az Ásványolajtermelő Vállalat birtokában voltELVESZETT az utcáról 5 drb liba. Megtalálójának értesítését kérem, Nagykanizsa, Dózsa Gy._u. 49., Kuruczné. (530) ÓRÁSIPAROMAT lakásomon t°- vább folytatom. Zsoldos Gyula órásmester Nagykanizsa, Ka- zinczy-u. 18. (Sugár-u i gimná. ziummal szemben lévő utca). Gyors és precíz munkát végzek. (531) ELVESZETT csütörtökön este a fssortól a moziig egy kulcs Meg'alálója adja le a nagykanizsai kiadóban. (532) KÖNYVELŐ adást vállal egy idősebb ember helyben. Cim a nagykanizsai kiadóban. (533) FŐZNI, mosni tudó bejárónőt azonnali. 1 belépésre felveszek. Cim a nagykanizsai kiadóban. (529) adásokon alaposan megtárgyalják feladataikat, jól tanulmányozzák az anyagot és mindent elkövetnek népnevelő munkájuk színvonalának emeléséért, hogy mindjobban megközelítsék a bolsevik agitátorok munkáját- Nem így van ez a fütőházi III. alapszervezetné!, ahol az agitációs tanfolyam hallgatóinak nagyrésze sorozatosan távolmarad az előadásokról. Ez visszatükröződik a fütőház legutóbbi 103 százalékos átlagteljesítményében. Ezek a tapasztalatok azt matatják, hogy a kanizsai vasúton az elkövetkező időkben az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani a felvilágosító munkára, ami jelentősen elősegíti a Vasutas Napra és alkotmányunk ünnepének tiszteletére folyó munkaverseny sikerét. Szükség' van a jó felvilágosi ló munkára azért is, hogy a kanizsai vasút forgalmi és vontatási dolgozói sikeresen meg tudják oldani az őszi csúcsforgalomban rájukháruló feladatokat. jött? Mivel foglalkozott azelőtt? Életrajzát titokban tartják, mint ahogy maga is titokban tartja saját ügynökeinek múltjait. Számtalan neve volt már eddig'. Hívták ..Lekopnak ,,Markoá“-nak, „Rankó‘’.nak „Jankódnak és ki tudja, hogy még minek. Rangja most vezér- ezredes. Tucatszámra szerzett magának „kitüntetéseket“. Autóinak, szolgáinak és lakájainak száma végtelen. Me sebei 1 lő kincseket harácsolt össze. Kerek arca állandóan halottsápadt, nyomott, alacsony homloka, húsos, vastag ajka, előreugró széles álla állati kegyetlenségre vall. Nagyon rossz szónok, amikor kinyitja száját, állandóan ostobaságokat fecseg össze. Hogy .is merné magát összehasonlítani Pijádével, vagy akár Gyilaszszai? Belgrádit)*! oíT kiTomeferre, To. pola kis városkája mellett pompás kastélya, mesés vadasikertje van. Itt mulatozik és tobzódik pribéktársaival: Sztetoszláv Szte- íanovicscsai, Sziobodán Penezics- csel, akit „Krcon.’ néven ismernek az alvilágban. Veljjko Micsu- novicscsal és a többiekkel. Amerikai gazdáinak tett Ígéretéhez híven hatalmas kémhálózatot szervezett, tömeggyilkosságokait rendez, felforgató, romboló elemeket küld a népi demokratikus országokba. Az tjDB tulajdonképpen néni más. mint az amerikai imperialisták parancsainak végrehajtására szervezett FBI egyik fiókja. Az FBI vezetőiiek parancsa pedig a háborús gyújtogatok parancsa, akik Jugoszláviáit agresz. szív terveik előretolt hadállásává építették ki. Truman 1950 végén Missouri állam Kansas Citty városában tartott beszédében ilyen kijelentéseket tett: „Arra törekszem, hogy ügyünk elérése érdekében mozgósítsam a kalolikusolcat, a pravoszlávokat. az izraelitákat, a tibeti lámákat. a hindukat és a mohamedánokat. Arra törekszem, ért- ség meg kivétel nélkül, hogy a mi ügyünk az ő ügyük, boldogságuk és létük pedig a mi ügyünk sikerétől függ!‘‘ Ügy hisszük, Rankovics sem nem tibeti láma, sem nem hindu szerzetes, azt sem tudjuk, hogy katolikus-e vagy pravoszláv, de azt tudjuk, hogy ő is tagja Truman hadseregének, amelyet a béke és haladás erői ellen mozgósítottak. A népek ökle köriéibe tette iiil lesújt, erre a hadseregre“. Rankovics és a rankovi- cs.ok csak a gyilkosságok sorozatával tarthatják fenn idcig- óráig véres uralmukat. Vasárnap kezdődik Berpnben a FVB. Legjobb főiskolás sportolóink, akik Berlinben a magyar síneket képviselik, a tatai edzőtáborban készültek fei a FVB-ra, Az edzőtáborban résztveft jakabffy Sándor főiskolai válogatott gyorsfutó szerkesztőségünkhöz intézett levelében beszámol a sportolók otthonáról. Kedves elvtársik! Eszterházy herceg ugyancsak csodálkoznék, ha ellátogatna egy. kori tatai birtokára, A hercegi kastély és park is a dolgozóké: Az OTSB állandó edzőtábora. Erről a táborról szeretnék néhány sorban Írni. Az épület bejáratánál elhelyezett táblán ez olvasható: A Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsa mellett működő Országos Testnevelési- és Sportbizottság edzőtábora. A hatalmas, kétemeletes épület méltán megilleti a Sportolók Otthona elnevezést Az ebédlő, a szobák világosak és tágasak. A lépcsőket virág díszíti. A lépcsőházban és a folyosókon példaképeink: a szovjet sportolók fényképei láthatók. Mindegyik emeleten kényelmes társalgó áll a sportolók rendelkezésére. Az edzőtáborban természetesen gyönyörű sportpályák vannak. Az épülettől mintegy 1011 lépésre van az atlétikai pálya. Elvezet volt ezen a pályán az edzés. Reméljük, az atlétáknak sikerült úgy felkészülniük ezen a pályán, hogy Berlinben az atlétikai versenyek alkalmával sokszor felhúzzák majd a főárbócra a magyar lobogót. De nemcsak az atlétikai, hanem a többi versenyeknél is. Az atlétikai pálya mellett van a kosárlabda és teniszpálya. A teniszpályát mi, sportolók rohammunkával építettük. A salakpálya másik oldalán van a tornapálya, ahol a tornászok zon- goraszó mellett szorgalmasan vér gezték a szabadgyakorlatokat. Feljebb, az erdő tatásán állították fel az ökölvívók szoritóját. Mellette található a birkózók szőnyege. Ha már a pályáknál tartunk, akkor meg kell említeni azt is> hogy a pesti országúton edztek szorgalmasan országúti kerékpárosaink. A nagytó területe is edzőpálya lett, ahol minden reggel futva köszöntötték a napot közép- és hosszutávfutóink Készül a tábor tornacsarnoka is, melynek sportterülete nagyobb lesz, mint a Sportcsarnoké. A tábor területén még más egyéb sportlétesítmény is épülőfélben van. Egy év múlva helsinki olimpiára készülő sportolókat még szebb, a követelményeknek még jobban megfelelő edzőtábor fogadja. Azt a nagy áldozatot-, hogy mi, magyar élsport°lók az elmúlt hónapban ilyen körülmények között készülhettünk a Főiskolai Világ- bajnokságra, a Magyar Dolgozók Pártjának és népünk szeretett vezérének. Rákosi Mátyás elvtársnak köszönhetjük. JAKABFFY SÁNDOR. föisk. válogatott futó. SPORTHÍREK A Bányász Sportegyesület Központja országos Bányász-Kupa versenyeket indít az ország bányász sportköreinek bevonásával. A bajnokságok augusztus 5-én indulnak és szeptember 2-ig tartanak a következő sportágakban: labdarúgás, kézilabda, röplabda, atlétika. torna, asztalitenisz, sakk, teke. Ez idő alatt kerül lebonyolításra az elődöntő, középdöntő és az országos döntő. A bajnokságokba a nagykanizsai Szikra is bekapcsolódik. Nagykanizsai Szikra—Szombat- helyi Lokomotív meghívásos ökölvívó mérkőzés lesz ma a Gépipari Technikum tornatermében. A Szikra versenyzők jó formában vannak és nem lehetetlen.' hogy a mai versenyen nagyarányú győzelmet aratnak ellenfelük felett, (Különösen érdekesnek Ígérkezik. Beké II—1 Borsits találkozója. Ugyancsak izgalmas lesz Szekszárdi—For-i gács -mérkőzés is. A két csapati találkozója ma este hat órakor kezdődik. A nagykanizsai Lokomotiv újra megalakította ökölvívó szakosztályát és ezen a héten már megkezdte az edzéseket. A vezetőség felkéri ,a sportolni vágyó fiatalo* kát, akik a Lokomotív színeiben szeretnének versenyezni, hogy jelentkezzenek minden kedden és pénteken a Zrínyi Miklós-utcai általános iskola tornatermében. Különösen felhívják azok figyelmét, akik eddig még nem ^sportoltak, hogy ők is jelentkezzenek, ha hajlamot és kedvet éreznek az ökölvívó sport iránt. Vasárnap Zalaegerszegen sorra- kerülő Z. Vörös Meteor—Lovászi Szikra megyei bajnoki mérkőzést, amely egyben Toto mérkőzés is, már az újjáépített Vörös Meteorpályán játsszák le- A mérkőzés iránt megyeszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Ez érthető is, mert minden valószínűség szerint az elért eredmény nagyban befolyásolja azt. hogy melyik csapat játszik majd az NB II.be jutásér 1. osztályzó mérkőzést. A lovászi csapat összeállításában nem lesz változás. A Vörös Meteorban Ebedli sérülése már annyirai rendbe jött, hogy vasárnapi játékára számit a vezetőség. — Lovásziból többszáz főnyi szurkoló kiséri el kedvenc csapatát. Az elmúlt héten tartotta a nagykanizsai TSB a városi felnőtt atlétikai bajnokságot. A verseny gyérszámu jelentkezővel közönség nélkül zajlott le. Ennek ellenére egyes számokba szép eredmények születtek. Női számokban csak a Szikra atléták szerepeltek, mint meghívásos versenyzők. 60 m.: Harasztos I. 7.8 mp., Kőfalvi 8 00, Csanádi 8 mp. 100 m.: Ha. rasztos I. 13,2. Kőfalvi 13,5. Dézsi 15. Férfi felnőtt számok: 100 m. síkfutás: 1. Kovács (Tűzoltó T.) 11.7. (Kovács eredménye minden edzés nélkül sZül?T3tf), 2>- Horváth 12,2. 3. Pintér 12,5. (Tűzoltó T.) 200 m.: Tuboly 26.5 mp. Klauz 29 mp. Ács 31 mp. (Tűzoltó T.) 400 m.: Erdős 59.8 mp. (Szikra). Tóth 64.5 mp. Szántó 68 mp. (Tűzoltó T.), 400 m, gátfutás: Ács 63 mp. (Szikra). 800 m.: Ká- lovics 2,15, Ács 2,15.8. (Szikra), 1500 m.: Kálovics 4.38.9 (Szikra), Tarjáni 4,55. Tóth 5,05 (Tűzoltó T.), Távolugrás: Kovács 5.33, Horváth 5,21 (Tűzoltó T.). Súly- lökés: Virág 11,30. Két tér 11,09. Buda 10.19 (Szikra). Diszkosz: Virág 40.86. Buda 37,06. Ketter 35,34 (Szikra). Gránátdobás: Buda 54.70. Virág 52.80. Ketter 51,10. Meghívásos ifjúsági, 100 m.: Péri 11.5. Bodnár 11,5, 21)0 m.: Bodnár 24.6, Morvái 25,1 (Szikra). Magas, ugrás: Vass 168 cm. Morvái 155 cm. (Szikra). — ÜGYELETES ORVOSOK Nagykanizsán augusztus 5-én, (vasárnap) Dr. Dakai Mihály Szabadsag-fér 18. — Kiskanizsán: Dr. Sey László Dózsa Gy.-tér 12. mozi Moziműsor Zalaegerszegen; Szombat—vasárnap nappalok és éjszakák Moziműsor Nagykanizsán: Szombaton LEGYŐZHETETLEN VÁROS ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja, — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztősig: Z:' rerszeg, Kossuth Lajos_utea 22- Tol. 2.->0. Nagykanizsa, Zrínyi M-u. í3. Tol. 54. — Kiadóhivatal; Zalncger. szeg, Széchenyi, tér 4 Tol. 102. Nagy. kanizsáo Zrinyi-u. 20. T: 15-50. Ké szült a Vasmegye nyomdában Szom. bnthely, Kossuth L..n. 6. Tel: 75, — Felelő« vezető: Hegedűs Gyula, Békefeladatok vállalásával készülnek a nagykanizsai vasút dolgozói a Vasutas Napra nyilvánul meg. Ivi ez az „embeT’1? Honnan APRÓHIRDETÉSEK A vonatkísérők is ezért tudták jelentősen felemelni az utazási sebességet. A vonatkísérők részt vesznek a vasúton folyó agilá- ciós tanfolyamon. Ezeken az elő. Ljubomir Boriszov: Rankovics gestapója (Részlet) ,A politikai kétkulcsosok politikai karrieristákból álló elvtelen klikket alkotnak, akik készek bárkire támaszkodni — akár közönséges bűnözőkre, aíkár a társadalom söpredékére, akár a nép legádázabb ellenségeire — csak azért, hogy „alkalmas pillanatban“ újra kibújhassanak a politikai szintérre és ráülhessenek a nép nyakára, mint únnak „kormányzói“!“ A politikai kétkulacsosok útja az árulás és a bűn útja. Ezen az utón haladt Trockij, Buharin, Rikov, akik mindnyájan elmerültek az árulás és a bűn mocsarában. Erre az útra lépett Tito, Kardelj, Rankovics és Gyilasz. Árulásukat és aljas bűnüket úgy .dokumentálták’1, mint előttük még soha senki! Tervüket, szándékaikat és tetteiket hívei tükrözi az az éhezés és nyomor, amibe Jugoszlávia népeit 'taszították, az a terror és gyilkolás, amely ma Jugoszlávia népeire zudui és az az ,,erkölcs“ és „nevelés“, amelyet ma a nép között szeretnének terjeszteni. Titoék,, mint kétkulacsosok kezdték pályafutásukat, mint provokátorok folytatták és ma pedig már mint közönséges bűnözők ülnek a nép nyakán. Minden szavuk hamis és aljas, minden tettük bűnös és vérengző. Ügy kezdték, mint a szerb királyi rendőrség és a Gestapo szolgái és. úgy folytatták, mint a „Secret Service“’ és a „Civilian Informátion Center“ ügynökei. Kezdetben Himmler árnyékában eltek, ma pedig Truman és Acheson védőszárnyai alatt. Aljasságuk, a bűnük mérhetetlen. Mindez a legvilágosabban. Alekszander Rankovicsnak, az ,,Államvédelmi Igazgatóság“, az UDB főnökének működésében Ma délután veszik át az élüzem-csillagoi az Ásványolajkutató és Mélyfúró V dolgozói