Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-21 / 17. szám
Fazekas István elvtárs járási küldött igy késiül a. Megyei Pártértekezletre Fazekas István •eiVtársaí a nagypáli pártszervezet titkárát nagy megtiszteltetés érte. A Járási Pártértekezleten küldöttnek választották a megyei Pártkon. ferenciára. örömmel vette ezt tudomásul, de gondolatai az első pillanattól kezdve azon jártak, btogy ez még fokozottabb munkát követel tőle és újabb feladatok várnak rá. Eddig is gyakran elbeszélgetett a falu dolgozóival. Megtárgyalták a faluban lévő problémákat és egyben népnevelő mun. kát is végzett. Most úgy érezte, jiogy ezt a feladatot még inkább elvárja tőle a Párt. Hiszen a Megyei Pár tért ekezleben a pár- lonlcivüli dolgozók széles törne, qeinek kritikáját, akaratát is fel kell vetnie. Kikéri a dolgozók véleményét Beszélgetései alkalmával sűrűin foglalkozik a P árlkon gr &s-z- «zussal és a falu dolgozóinak vé- 'emeny-e és javaslata alapján állítja össze jegyzeteit. Magának is van észrevétele, amit fontosnak tart, hogy a megyei Párl- konlerencián ja vasianként fiivessen. Egyik javaslati pontját már el is készítette. Azoknak a tagjelölteknek: akik egy év elteltével nem bizonyítják'be politikai fejlődésükön és munkájukon keresztül, hogy érdemesek ct párttagságra, a tug- jclöllkömjvüket vonják vissza. Az ilyen tagjelöltek csak gyengítik Pártunkat és hátráltatják a Por- íot célkitűzéseinek elérésében így látja helyesnek Fazekas István elvtárs. De • ezen a véle. ményen vannak a község _ pár- tonkivüli dolgozói is. A párton- kivüliek vetettéje,- fel Fazekas elvtárs-ban ezt a 'gondolatot, amikor beszélgetés közben az egyik dolgozó paraszt megjegyezte: — Zárják ki a Párt soraiból azokat. akik nem végeznek becsületes munkát és ezzel hátráltatják a Párt cs a mi érdekeinkéi is. A íiáráou kívüliekkel cgyiilí Most is útnak indult Fazekas István elvtárs, hogy újabb t;r> pusztaiatokkal gyarapodjon, a pártonkivüli dolgozók segítségével is erősítse a pártszervezetet egészséges kritikával és javaslattal. Így jutott el Méhes Ottó dolgozó kisparasztlioz, hogy elbeszélgessen vele, vájjon neki milyen véleménye van. Szívesen fogadták és gyorsan indult a beszélgetés. — Hát nézd, Pista. Én őszintén megmondom, ami a szivemet nyomja — mondja Méhes Ottó. — Tudod, régi vágyam, hogy a Párt tagjelöltje lehessek, jó munkámmal igyekeztem ezt kiérdemelni. Kértem a felvételemet. A tagság el is fogadott. Akkor nagyon boldog voltam. Azt is tudom, hogy te eljuttattad a kérelmet a Járási Pánibizottsághoz. Aztán múlott az idő és az én tag jelöltségemből még most sincs semmi. Választ se kaptam I rá két hónap óta. Vagyunk igy többen is a községben. És tudod! mi ennek a következménye? Rövid ideig elhallgat, aztán, hogy szavának nagyobb s-ulyt adjon, feláll a helyéről, úgy folytatja: — Nem tud erősödni a pártszervezet, mert ez az eset, ami nálunk történők, több becsületes dolgozót tart vissza, hogy kérje a tagjelöltíelvélelét. Ezt nekem elhiheted. Én na- ryon jól tudom. Na látod. Egy olyan javaslatot kellene a megyei Pártlkonfereiacia elé vinni, amellyel ezen változtatni lehet. Fazekas eh'társ rövid ideig gondolkodik, majd határozottan kijelenti: — Igazad van. Ez is így komoly hiba. Mégegy javaslat Papír, ceruza kerül elő, a párt- szervézeit titkára Méhes Ottó pártonkivüli dolgozó paraszttal közösen irja meg a javaslatot. „Javasoljukhogy a becsületlesen dolgozó, a Párt irányvonalát követő ipari munkásságnak és dolgozó parasztságnak tagjelölt., felvételi kérelmére két héten belül adjon szóbeli választ a járási pártbizottság.' Szüntessek meg a lagjelöltfelvételi kérelmek terén a hanyagságot és nemtörődömséget, mert ezzel is Pártunk erejét növeljük.“ Kétszer is elolvassák, míg végül Fazekas elvtárs gondosan elteszi. Kemény kézszoritás-sal búcsúznak. És ebben a kézszori tásban Méhes Ottónak benne van minden öröme, mert tudja, hogy rövidesen tisztázódik párt- tagjelölt-felvétele. Versen yk i h i vátt „Az ország legjobb erdőgazdasági géptelepe“ ebnen A Zala megyei Erdőgazdasági Géptelep dolgozói a Párt- kongresszus tiszteletére szocialista munkavállalást tettek- versenyre hívják az ország összes erdőgazdasági géptelepeit „Az ország legjobb erdőgazdasági géptelepe’ cim el nyeréséért, az alábbi verseny- pontok szerint: Az 1951. évi részlettervükben január és február hónapokra előirányzott 80000 tonnakilométer teljesítését február 28. helyett 21-re 107 százalékban teljesitik. A kocsik kihasználását 100 százalék fölé emelik és az üresjáratokat csökkentik, Minden csepp fáradtolaj- rt harcot indítanak. A gépkocsik karbantartását fokozott módon látják cl, hogy ezzel is elősegítsék az üzemanyaggal való takarékoskodást. A munka jobb megszervezésével a javítóműhely önköltségét 2 százalékkal csökkentik és a javításokat sídejt- mentesen végzik. Az anyagos forgalmi könyvelés hátralékát február 24-re feldolgozzák és a papírfelhasználást 5 százalékkal csökkentik. A vállalat dolgozói ígérik, hogy a vállalt versenypontokat. kommunista öntudattal teljesitik, hogy ezáltal is hálájukat fejezzék ki Pártunknak és Rákosi elvtársnak a béke megvédéséért vívott szívós harcukért. 19 k ulturcsoport nev ezel f megyén k ben az országos üzemi kulturversenybe Az országos kid túr verseny megindítása után megyénk üzemeinek kulturgárdái lelkesen kezdték meg készülődéseiket a versenyekre, A nevezések ugyan nagyon lassan mentek mert az űrlapokat nagyon későn kapták meg. Az is hiba volt, hogy nem volt meg a kellő felvilágosító munka ami lényegesen visszatartotta a benevezésektől az egyes kulturgárdákat. Azóta a helyzet megváltozott és egymásután neveznek be megyénk kulturcsoportjai a versenybe és elértük azt, hogy a versenybe 19 kulturgárda, üzemi, va- ’ amint tömegszervezetek és 11 ap szer v e zetek szin j á t szó, ánc- és énekkarokkal neveztek be, A Stsemerédi-csopo idő előtt teljesiti felajánlását KéL hete történhetett a dolog... Ezen a napon is úgy tettek, mini- máskor szokták. A Szemerédi-cso- port ebédszünetben összegyűlt. A nyolc ember a legújabb feladatokat beszélte meg. Éppen most kapták meg az új munkát: újabb sorozat futószalagot kell gyártani. Határidő: január 31.--- Arról van szó — kezdte Sze- merédi József csoportvezető —, hogyan végezhetnénk el hamarabb a munkát. A lakatosműhely vállalta, hogy két nappal előbb befejezzük. Azt hiszem, mi ezt megrövi- díthetnénk.-- Úgy is van — helyeselt Kozma Ferenc elvtárs, a csoport egyik legidősebb tagja. Elég az hozzá, a .^söpört megegyezett- Három nappal előbb befejezik a futószalagok szerelésétDe ekkor még hátra volt a neheze: hogyan végzik el rövídébb idő alatt a munkát. Hát persze, « szszcrüsííeni kell valahol, különben nem megy a dolog- És még abban az ebédszünetben ki is dolgoztán a ..haditervét", a békés munka meggyorsításának tervét. A Kon gresszus tiszteletére. Addig a futószalagokon együtt dolgozott a csoport. A nyolc ember összeállította a lengővázakat, aztán végezte a szállítószerkezet szerelését, majd az összeállítást, egyengetést és az utolsó simításokat. Most felbontották a folyamatokat és a csoportot. Az első csoport egymásután végezze — így határoztak — a lengövázak szerelését. Ezt Vida Lajos irányítsa. A szállj tószerkezetet szerelje a másik csoport, amit Kozma elvtárs vezet. A harmadik csoport Szeme- rédi József vezetésével a befejező munkát végezze. Aztán megbeszéltek még néhány észszerüsítési ötletet, majd folytatták a munkát, mert a közkürt jelezte már az ebédidő végét.-Jv Mull héten, amikor már a városi várikont er enciára készült minden nagykanizsai dolgozó, az üzemek munkássága, a Vasvázas /, alapszervezete megkérdezte Szemerédi Józseltől: iidvözölné-e a pártonkí- vüli dolgozók nevében a Pártkonferenciát: — Örömmel — hangzóit a boldog válasz és vasárnap Szemerédi József is azok között volt, akik a pártonktviillek forró üdvözletét tolmácsolta a Párt felé. s a párlonkíviiliek ragaszkodásáról, áldozat- készségéről biztosította az Élcsapatot. — A Pártkongresszus a mi ünnepünk is — mondta többek között- — Ezt kimagasló teljesítményeinkkel mutatjuk meg. Egyben bejelentem, hogy csoportom megváltoztatta eredeti vállalását és három nap helyett hat nappal előbb fejezzük be a fuiűszalagok szerelését, A Párikonferencia résztvevői lelkesen megéljenezték és megtapsolták a Szemerédi-csoportot, amely ezzel a felajánlásával új lendülettel indult harcba a kongresszusi verseny sikeréért. ~k Azóta cllelt ismét egy hét és a futószalagok oR sorakoznak a Vasvázas udvarán. Csaknem, készek már, legtöbbről csak a kékessziir- kc festék hiányzik. Január 31-ig pedig még több munkanap van hátra. — Mindent beleadtunk — mondja Szemerédi József. — A kon gresszusi készülődés Szinte szárnyakat adott. Úgy ment a munka, hogy kész boldogság volt nézni. Ezzel válaszoltunk a Fárt Központi Vezetőségének levelére. A legnagyobb rendben haladt a munka, pontos1:!! úgy, ahogy a csoport annakidején eltervezte. A munkafolyamatok felosztása és néhány apróbb észszerüsités hatalmas segítséget je>ntett. — Ha ezt nem tettük volna, talán még február első hetében is ezen a munkán rágódtunk volna — jegyzi meg Kol *er György elvtárs ifjúmunkás, aki a lengőváz két részének összeillesztésénél al- ka’mazoft észszerüsités segítségével egymaga gyorsabban végzi el azt a munkát, amit az előző sorozatnál két ember végzett. így f oly tat ja: — Persze ezeknél is többet segített az, hogy munkán kát a Pártkongresszus sikeréért végeztük. Ezért örömmel ment a munka. A futószalagok szerelése pedí gyors ütemben folyik tovább. A hét első napjain át akrrja adni a Szemerédl-csoport a befejezett munkát, pár nappal előbb, mint a Párt konferencián (élt felaján lásban vállalták. Úttörők felajánlása a kongresszus sikeréért! Mi, a nagykanizsai Vécsei- utcai általános iskola, úttörői lad juk, hogy a Párt Kongresz- szuwncik tiszteletére minden üzem. gitár és vállalat dolgozói felajánlásokat tettek. Mi sem akarunk lemaradni, mert tudjuk. hogy a kongresszusi verseny még jobban összeforrasztja dolgozó népünket a béke megvédése és a szocializmus építése érdekében. Mi is komoly felajánlásokkal akarjuk ünnepelni. Pártunk Kongresszusát. Ezek a felajánlások főleg a takarékossági mozgalom, a hulladékgyűjtés fokozása, a még jobb közösségi m unka kifejlesztése és a tanulmányi eredmények növelése tevéén nyilvánulnak meg. Tudjuk, hogy nem elég csak megtenni a felajánlásokat, hanem teljesíteni, sőt túlteljesíteni is kell azokat. Ennek tudatában tette meg nálunk minden pajtás a f elő jártét1. amrlh/rf ti ' ■■ f. mét akarja szolgálni Felajánlásaink közé tartozik az is, hogy mi, a 683-í. sz. „Kossuth Lajos” Úttörőcsapat versenyre hívjuk a megye valamennyi úttörőcsapatát február 2í-ig hulladékgyűjtésre. Minden összegyűjtött hulladékanyaggal népgazdaságunkat erősítjük és igy a béke ügyét szolgáljuk. Felajánlásunkat úgy for>;“k teljesíteni, hogy a tanulmányi eredményben is javulás mutatkozzék. Felkérjük a megye úttörőcsapatait., hogy február 2í— 26-a között, jelentse gyűjtési eredményét a vármegyei, titkárságnál. ahová az átvételi elismervényt is beterjeszthet> igazolásul. Egyben felkérjük a vármegyei Titkár Pajtást rrrse rét/ clbi rá Jé s á ra. Előre pajtások Pártve1 Kongress zu sána k si k e véé rt! BAKOVI.CS ZOLTÁN ■■■!., „Intik A boszorkány — és az egerszegi Lakásuzsora EGERSZEGRE jöttem, ágyrajáró lettem. Mivel pedig ez manapság számos jobb sorsra érdemes emberrel megtörténik a megyeszékhelyen, fáradságot és időt nem kímélve talpaltam az ágyra. Az ágy ott volt Szöglet-utca 1. szám alatt egy bizonyos özv. Tolnai Károlyné nevű venasszonynál, aki még a „régi jó“ világban az egerszegkörnyéki dolgozó parasztok bőrén zsíroso- dott jó kövérre. Ám ebben az esetben számomra nem a vénasszony volt az érdekes, hanem az ágy Az agy, amely ott állt a ház egyik zúgában két másik mellett és bármikor készen negyedik befogadására megfelelő szerencsétlen páciens esetén- Szóval az ágyból már kiszállott elődöm, a nálam szerencsésebb egyén és miután a vénasszony szépén eligazította a ráncokat, magam feküdtem belé, mondván: — Ha városi tisztiorvosnak ez jó, nyilván nekem is jó lesz. NEM IS VOLT baj egészen reggelig, S akkor jött a vénasszony, bizonyos özv. Tolnai Károlyné. És monda: — Nálam nem lakhat bejelentés és előre fizetés nélkül senki — es én hevesen helyeseltem. Valóban igaza van. Meg kell adni a rendőrségnek, ami a rendőrségé, a vénasszonynak, ami a vénasszo- nvé. S ezért a következőket kockáztattam meg: — A bejelentéshez kijelentés is szükséges, majd megszerzőm az utóbbit, s az előbbinek nem lesz semmi akadálya. Ám bocsánatért esedezem, mennyi lesz a taksa — és már nyúlnék is pénztárcám leié. A kérdés hallatlan élénkségét költöztetett a vénasz- szonyba és rikkantott: — Hetven — s vigyorgott hozzá elbájolóan. Nagyon meghatódtam. Lám, ki lehet jönni a vénasszonnyal, az egész szobáért, ágyastól, három emberestől valahogy ki lehet bírni a hetvenet. Majd megosztjuk — gondoltam és csak merő kabalából tettem lel — Nem személyenként? — Ugyan hát persze hogy nem, hogy is gondolhatok ilyenre — fűztem hozzá gondolatban■ De a következő pillánál egy lavór víznél is hidegebb zuhanyként hatott: — Természetesen személyenként — hallottam az asszony hangját és alig akariam hinni a fülemnek. — De kérem —• eresztettem el egy bús j sóhajtást —, ez ez nagyon sok. A venasszony dühösen uisítoit; — Hogy, hogy sok. inkább kevés, örüljön, ha ennyiért adom. Ha nem tetszik, menjen máshová —- De hát jóasszony, lássa be, hogy 210 forint egy szobáért. Ez valóságos la- kúsfeketézés — bátorkodtam észre- iériteni. Nem sikerült. Hogyan is sikerült volna. A városi tanács még ; sohasem próbálta meg észretéríteni ! ezeket a sötétlelkű lakásuzsoráso- lkat. Miért is próbáltam meg én? Ja, igen. Azért, hogy a városi tanács végre vasököllel, erős kézzel nyúljon bele ebbe a problémába, amely már a megyeszékhely átka leli. De OTT HAGYTAM abba, hogy miután nem sikerült az észheztéri- tés néhány szóval, nyitva hagyva a kérdést, ott hagyva csomagomat, faképnél hagyva a vénasszonyt, el- pályáiíam. Most ott folytatom, hogy c következő este a vénassz- szeny vészes rikoltozásokkal, a vérebének rámuszításával értésemre adta, miszerint még csak nem is látott soha, nem is lakiam nála, nincs is nála csomagom és tűnjek el. de gyorsan, míg szét nem szaggathat kutyájával. — De jóasszony, meg van maga bolondulva? — próbáltam kedvesen lelkére beszélni és téfován tovatűntem. Közben azon gondolkodtam, vájjon meddig terjed a zalaegerszegi lakásadók szemtelensége, avagy nő- hetnek-c égig a fák és gondolatban a kérdést a városi tanácshoz, a járásbírósághoz intéztem. MÁSNAP SZÓVAL IS meglel- tem ezt, A lakáshivatal közölte; — Nem illetékes. — Horváth Ferenc Iárasbíró közölte: — Nincs rá paragrafus, S én ekkor a VB titkárához, Pék elvtárshoz a magam és a hasonszőrű társak, a Rákóczi- utca 19. szám alatt személyenként 100 forintot fizető három, a Tüt- tősi-utca 4 alatt 100—100 forintot fizető két, a Kabók-utca 14 alatt 120 forintot fizető egy és a többi száz és száz zalaegerszegi sorstárs nevében azt a sürgető kérést intéztem: — Teremtsenek rendet, de minél sürgősebben a zalaegerszegi lakásfronton. Sújtsanak le kemény kézzel a Tolnainé-féle lakásuzsorásokra, Ha nincs rá paragrafus, hozzon a dolgozók tanácsa rá törvényt, szigorúat, meg nem kerül- kelői. Ebben a Párt minden segítséget megad a tanácsnak. — Pék eivtárs meg is ígérte a sürgős kör- belépést. (h) 5 Vasárnap, 1951. jan. Hl.