Zala, 1950. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-01 / 279. szám
Lenin és Sztálin hűséges fegyvertársa Növekszik az MSzT szervezetek taglétszáma Szergej Mironovics Kirov halálának 16 éves évfordulójára. A Bolsevik Párt legkiválóbb vezetőinek egyike volt Szergej Mironovics Kirov, Lenin és Sztálin hűséges fegyvertársa, a forradalom lelkes harcosa, aki lángoló életét az emberiség kapitalista rabságból való felszabadítása ügyének széniéiic. Kirov 1836 március 27-én született Urzsum városában, a vjat- kai kormányzóságban, amelyet jelenleg kirovi területnek hívnak. Apja sorsiildözöU szegényparaszt volt, akit a gondok és a súlyos betegség korán sírba vitt Kirov 7 éves korában teljes árvaságra jutott. Az urzsumi árvaházban he lyezték cl. ahol el kellett szenvednie az árvaházi elet minden megaláztatását és szenvedéséi. Kitűnt a gyermekek közül tehetségével és tudásával, 1901-ben beiratkozott a kazáni gépipari középiskolába. A tapaszt a] t forradalmár Tizenhatéves korában, 1902-ben kapcsolódott be a forradalmi mozgalomba és két év- múlva a Dö-t.-evik Párt tagja lett. E naptól kezdve 30 éven át megingathatatlanul magasra tar. tóttá a Bolsevik Párt harci lobogóját. Kirovót embertelenül üldözte a cári csendőrség. De semilven megpróbáltatás sem törte meg a nép boldogságáért küzdő harcos kemény akaratát. Kirov az üldözésben harcos, tapasztalt forradalmárrá vált. Ö volt az, aki 1917-ben megszervezte a szovjet hatalomért folyó ha reut Eszak-Kaukázusban. Kirov szervező-ereje és nagy tudása különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után mutatkozott meg. A polgárháború éveiben sikeresen irányította a Kaukázusio n a fehérgárdislák és intervenciósok elleni fegyveres harcot, ő vezette Asztrahán ilósies VédeLmál. Törhetetlenig hitt a komm nizinus legyőzhetetlenségében. Nagy tehetségű szervező A polgárháború befejezése után Kirov teljes energiájává? kivette részét a békés szocialista épitőmunka megszervezéséből 1921-ben megválasztották az Azerbajdzsán Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága titkárává. Kirov vezetésével egyre gyorsabb ütemben állították helyre a bakui olajipart és nő vélték a termelést. Még szélesebben bontakozott ki Kirov tevékenysége 1926 után, amikor a le ningrádi pártszervezet titkára lelt. Az ő nevéhez fűződik a leli ingrádi kerület mezőgazdaságának hallatlan fellendülése és az uj iparágak gigantikus építkezéseinek megszervezése. Kirov, mint az SzK(b)P Köz ponti Vezetősége Politikai Bizottságának tagja, résztvett az ország iparosításában és a mező- gazdaság kollektivizálására irányuló tervek kidolgozásában. Igazi leninista volt A szovjet dolgozók büszkék voltak Ivirovra, akit Sztálin elvtárs úgy jellemzett, hogy: „a bolsevik ragyogó tulajdonságai egyesülnek benne a személyes elvtársi és baráti viszonynak azzal a szívélyességével és szerénységével, amely az igazi leninisták tulajdonsága“. Szerették, meid mint a Párt vezetője, mindig tanulni akart a tömegektől, szerették, mert világos, szenvedélyes beszédeivel magávalragadfa őket. erőt öntött beléjük. A munkások hittek Kirovnak. Tódultak utána, mert mindig, — még a legnehezebb percekben is —, igaz bolsevik módra megmondta nekik az igazságot. Beszédeiben és cikkeiben Kirov szüntelenül figyelmeztette a szovjet népet a Kapitalista környezetben rejlő veszélyre és kegyelem nélkül leleplezte a nemzetközi imperializmus gaz terveit, megmagyarázta a szovjet kormány békepolitikájánák lényegét:-. ' A kapitalizmus kérlelhetetlen ellensége Kirov örömmel üdvözölte a kapitalista államok részéről megmutatkozó legkisebb megértés és béjkeszeretet jelét, de határozottan kiállt az imperializ. musnak a szovjet hatalom megdöntésére irányuló szüntelen kísérletei ellen. Kirov meg volt győződve arról, hogy a második világháború olyan mértékben közeledik, amilyen mértékben a kapitalista rendszer a válságok mocsarába süllyed, de egy percig sem kételkedett a harc kimenetelében, bátran jelentette ki, hogy a ka- útalizmus napjai meg vannak számlálva, a történelem már régóta ítélkezett fölötte és sémi iyen elnézést nem érdemel. 1934 december 1-cn a Szovjetunió gálád ellenségei, az imperializmus zsoldjában álló trockis- ta söpredék meggyilkolta Kirovói Elpusztította azért, mert kegyelmet nem ismerve leplezte le a nemzetközi kapitalizmus aljas ármánykodását. iß év mull el azóta, hogy Kirov hősi halált halt, de ragyogó emléke örökké élni fog a dolgozók millióinak szivében. Zsda- nov elvtávs mondotta: „Népünk nagyszerű emléket dilit Kirov elvlársnak... Mi, a Párt, a munkásosztály, a szocializmussal, a kommunizmus felé tartó felvonulásunkkal állítunk örök emléket Szergej Kirovnak.“ HÍREK a KÉPI 0EM8ÚÉ6ÓI LENGYELORSZÁG Önkéntes csoportok vesznek részt Nowa Huta építésében. Egyre több azoknak az önkéntes csoportoknak a száma, amelyek résztvesznek Nowa Huta építésében. E csoportok a Lengyel Ifjúsági Szövetség és a Női Liga tagjaiból, a gyárak. az iskolák, a hivatalok dolgozóiból kerülnek ki. A legutóbbi két héten több mint 2500 dolgozó jelentkezett ön kéntes munkára, ami körülbelül 12 ezer munkaóra teljesítményt jelent. Az MSzT nagykanizsai szervezetei egyre fokozódó lendülettel készülnek a Magyar-Szovjet Társaság december 21-én tartandó I. Országos Kongresszusára. A tagszervezést állították munka juk homlokterébe, s ezt támasztják alá alapos politikai és kul- urmunkával. Eredmény ezen a téren, hogy Sáncban sikerült létrehozni egy 24 tagból álló MSzT-csoportot. A sárid szervezet lesz a kanizsai MSzT VI. körzeti alapszervezete. Jól folyik a tagszervezés az I- és ll. körzeti MSzT-szervezetben 's. De ugyanakkor nagyon gyenge munkát végez a vasúti ÁISzT- szervezet. Ebben közrejátszik az :s, hogy az üzemi pártszervezet csaknem teljesen elhanyagolja az MSzT-t, ami ilyenformán nem is tudja kellőképpen megoldani a ráháruló feladatokat, a vasúti pártszervezetnek többel kell tö, ődnie az üzemi MSzT-szervezet» ‘el, hogy az céljának megfelelően nine! jobban el tudja mélyíteni a vasúti dolgozókban u Szovjetunió és a szovjet nép iránti sze- retetet. Segítse a pártszervezet az MSzT-szervezetet, hogy eredményesen vehesse ki részét a kongresszusi előkészületekből. 9 növelhesse tagjainak létszámát. A tagszervezési verseny' tovább folytatják az MSzT-szerve- zetek Az a cél. hogy Sztálin elvtárs 71. születésnapját az eddigi, nel sokkalta erősebb MSzT-szer. vezetékkel ünneDelhessék a kanizsai dolgozók. De a tagszervezés mellett nem feledkeznek meg az MSzT központi lapjának, az Uj Világnak terjesztéséről sem, amiben már eddig is szép eredményeket értek el. Fejlődés utján a kanizsai MNDSz-szervezetek Háromnapos munkatervet dolgoztak ki a nagykanizsai MNDSz-szervezetek Rákosi elvtársnak a Központi Veze. tőség október 27-i ülésén elmondott beszéde alapján. Rá_ kosi elvtárs azt mondta: „Az MNDSz egészséges fejlődésnek tndult”. A kanizsai asszonyok a hibák kiküszöbölésével topább akarnak haladni a fejlődés utján, mert egyre iu. icább felismerik azokat a fel. adatokat, amelyek rájuk várnak. A munkatervben szerepel öbbek között, hogy a körzeti cs üzemi MNDSz- szervezetek vezetőségeit a közeljövőben felfrissítik. Uj, tettrekész erőkkel egészítik ki az alapszervezetek ve_ zetőségeit, amelyek sokkal lendületesebben tudják majd vezetni az MNüSasszonyokat. A kibővített vezetőségek Lau-.iái cg géni beszélgetések során minden egyes MNDSz- asszonyt megismernek és ki fogják szélesíteni a jelenleg elég lanyhán működő tizesbi_ 2D Imi hálózatot. Ezen a téren legfontosabb ‘eladat. hogy a tizesbizalmiak elméletileg felkészülten végezzék munkájukat« mert csak igy tudják megért- tetni az asszonyokkal, mit je- ent MNDSz.tognak lenni és mik is a feladataik az MNDSz- asszonyoknak a béke védelmében. Azokat az aktívákat, akik nem végeznek jó munkát, lo. váltják tisztségükről. Azok viszont, akik jól végzik a rájuk bízott feladatokat. megbecsülésben részesülnek. Legutóbb is több asszonyt javasolt az MNDSz a párt szer- rezetekben tagjelöltként való elvételre; olyan asszonyokat, akik eddigi munkájukkal is h’demesek arra, hogy az élcsapat tagjai legyenek. Allandö müsorszámok: KOSSUTH RADIO 5.00: Frissen, fürgén, hanglemezek. — 5.00: Lapszemle. — 5.30: Hanglemezek. — (5.00: Falurádió. — 6.30: Hanglemezek. — 7.00: Hírek. — 7.20: Hanglemezek, közben naptár, — 7.35: Műsorismertetés. — 7.45: Magyar nóták közben hb. 8.00: Lapszemle. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli harangsző, hírek. ■— 13.30: Hírek németül. -- 14.00: Hírek. — 15.15: Ilitek szerbül. — 16.00: Rádióiskola. -— 17.09: Hírek oroszul. — 18.00: Hírek szerbül. — 20.00: Hírek — 20.20: Hírek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — 0.20: Hírek angolul. — 0.30: Műsorzárás, PETŐFI RÁDIÖ 5.00: Frissen, fürgén, hanglema ?ek. — 5.30: MHK negyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. 5.55: Hanglemezek, közben 6.35: Előadás. — '.30: Hanglemezek. — 8.00: Hanglemezek. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 14.50: Hírek. — 15.00: Rádióiskola — 18 45: Hírek Szerbül. — 20.20: Hangos újság, — 21.00: Hírek. — 21 45: Hírek szlovénül. — 23.00: Hűek szerbül. —- 23.45: Hírek. f/Jovénül. —• 24.00: Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÖ 12.13; Pénzügyőri zenekar játszik. -- 13.00: Operett részletek. — 14 25: Házi-együttes játszik. —15.30. Szovjet művek-. — 15.55: Keringök, polkáik. — 18.00: Néphadsereg híradója. — 20.30: Rádió a i á ndékműxora. — 22.25Magyar muzsika- — 23.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 15 00: Iskolások rádiója. — 15 40: Elbeszélés. _ 17-10: A Bolsevik Párt útja. — 17-30: Szovjet művésziek muzsikálnak. — 18.10: HETI RÁDIÓMŰSOR Magyar Rádió műsora 1850 december 4-től december 10-ig Természet-tudományi Társulat előadássorozata. — 18-40: Zenés részletek a „Dalolva szép az élet“ c. filmből. — 19-10: Szomszéd-népek dalai. — 19.4'G: Egy falu —- egy nóta. — 20-00: Támczene. — 22-00: Szív küldi szívnek. KEDD KOSSUTH RÄDIÖ 12.15: Kórusmüveik. — 14.10: Muzsika-együttes játszik. — 15-55: Keringek szárnyán. — 16.20: Iskolások rádiója.- —- 17.10: ■ Énekszámok zenekari kísérettel. — 18.00: „Okmány — melyről milliók álmodnak“. — 19-3'ű: Hanglemez. — 20.15: Színmű, az Ut- törőszinházhói közvetítés. — 23. ZipernovszJky—Darvas trió játszik- — 23.45: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 15-40 Hanglemezek. — 16.30: Tarka muzsika — 17.15: Miről ír az Étet és Tudomány. — 17.45: Dolgozóknak a zenéről- — 18.15: Filmzene. — 18-40: A sztálini törvény. — 19.00: Tánczene. — 19.40 Egy falu — egy nóta. — 20.00. Műsor a széncsat,a hőseinek. — 2045: Mi történik a világgazda- ágban. — 21.30: Orosz klasszikusok — 22.35: Szív küldiSZERDA KOSSUTH RÁDIÓ 12.15: Tüzolíóz-enekar játszik — 13-00; Rádió tánczenekara ját szik. — 14.50: Könnyű zone- — 15.30: Éneklő ifjúság. — 17-00 Építőipari félóra. — 18 00: Drága föld-.. — 18-30: Szovjet zon- i goramuzsika. — 19.00: Hangos újság. — 19.30: Román muzsika. — 20.3*0: A széncsata hőseinek. — 21.00: Rádiózenekar játszik. - 22.25: Tánczene. PETŐFI RÄDIÖ 15.00: Iskolások rádiója. — 15 40: A földkerekség egyhatodán. szovjet híradó- — 15-55: Ritkán hallott operaáriák. — 16-40: Orosz népdalok. — 18.00: A moszkvai rádió műsorából. — 18 40 Előadias. a magyar munkásmozgalom múltjáról. — 19 20: Lengyel Rádió mű sora- — 20-25: A tudomány úttörői . — 22.00: A Magyar-Szov iet Társaság műsora. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 12.15: Műsor 3 széncsaták hőéinek. — 12-45: A házi együttes tetszik. — 14 45: Szomszédaink — barátaink. — 15.30: Hanglemez. — 15 40: Alapfokú politikai iskola — 16.40: Hanglemezek- — 1710' Az árulók marsallja. — 17.5'ü' Termelési híradó. — 18-05: Fel ifjúmunkás. — 20-30: Tánezene— 21.30: Szovjet filmzene. — '7.25: Liszt műveiből. — 23.00' Tánczene. -— 23.30: Szórakoztató zene PETŐFI RÁDIÓ 15.00: Iskolások rádiója- — 15 40: Fiatalok zenei újságja. — ’6.10: Hanglemezek. — 16.50: El beszólás- — 17.20: A kaukázuPéntek, 1950. dec. 1. ' on túli bolsevik szervezetek tör ténetének ismertetése. — 17.35: lármán ia zenekar j átszűr. — 18.40: Szív küldi szívnek— 19.00: Elméletj tanácsadás. — 19-15; Közvetítés az állami operaházból, — 22.25 Tánczene. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 12.15: Magyar és szovjet indulók- — 13.00: Tarka muzsika, — 14-10: Uttörőhiradó. — 16.20: Iskolások rádiója. — 17.10: Dolgo zóknak zenéről. — 18.00: Alapfokú politikai iskola- — 19.00: Hangos újság. — 20 30: Műsor a széncsata hőseinek. — 21 00: Ma gyár mesterművek. — 22-25: Budapest Zenekar játszik. — 23-20: Szép melódiák. PETŐFI RÁDIÖ 15.40: Könnyű Múzsa-együttes játszik. — 16.40: Tánczene. — 17.00: Szív küldi szívnek- — 17.20; Operarészletek. — 18.00: Gárdisták előre — 18.40: Duna-cipögyár énekkara énekel. — 19.0*0’ Magyar és szovjet operettekből. — 19.35: Egy falu — egy nóta. — 20 30: Aktuális kérdések. —2130: Mai könnvü zene. — 22.15: Szórakoztató műsorSZOMBAT KOSSUTH RÁDIÓ 12.15: Rácz Béla és zenekara játszik. — 1300: Tarka muzsika. 14-10’ Régi olasz muzsika. — 15.55- Kulturhiradó- — 16.10’ Szovjet napok — szovjet emberek. — 17.10: Moszkvai Rádió műsoré ból. — 18 05: Falurádió. — 19.00: Hangos Újság- — 20.30: Rádió hétvégi zenés szórakoztató tarkaestje. — 21-30: penevér-babona. bagoly vakbuzgóság. — 22.25: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 15.00: A házi együttes játszik, — 15.30: Az uj német kultúra — 1550: Keringők- — 16.00: Zene szocialista fejlődése. — 16 40: Szív küldi szívnek. — 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul- — 17.30: Bura Sándor zenekara tetszik. — 18.00: Tánczene. — 19 25; Erőd a Volgán. Színmű. — 21 30: Klarinétverseny. — 22.20: Esti muzsika. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 13 00: Zenés Posta. — 14-10: Zenés sportoperett. — 14.50: Hanglemezek. — 15.30: a Magyar Rádió műsora- — 16-40: Könnyű muzsika. — 17 00: A Tartó? békéért és népi demokráciáért c- :ap ismertetése — 17.15: Tánczene. — 17 40: Kincses ka’endá- -ium- — 19 00: Széncsaták hőseinek. — 20.2*0: Rádiójáték. — 22.15; "tenczene. — 23.10: Cseh Filbar- nóniai Zenekar játszik. PETŐFI RÁDIÓ 12-00: Színes szovjet muzsika. — 13.05: Színes muzsika. — 14-30: A Szovjetunióban járt parasztküi- döttség beszámolója, — 15-00: Kérdezz — felelek. — 15.45: Szórakoztató zene- — 16-40: Szív küldj szívnek. — 17.40: Tánczene. — 18.40: „A verbunkos cigány“, zenés rádiójáték. — 2030; Szórakoztató zenekari muzsika— 21 30: Színes «szovjet hangverseny. — 22.00: Magyari Imre zenekara játszik. — 22.45: Operettegyveleg.