Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-26 / 198. szám

szfályra és a tengerészgyalogság gységeire. Augusztus 22-én a néphadsereg gy légiraja Incsontól (Csempul- o) délnyugatra, Tokosok (Toku- oki) sziget közelében amerikai íorpédóroinbolót fedezeti fel és lsüllyesztette azt. A néphadsereg gy másik légiraja elsüllyesztette • bábcsapatoknak az Egysült Al­mokban készült egyik aknaszedő a jóját* Az amerikai légierő, hogy bosz- zut álljon a fronton elszenvedett erőségekért, folytatja barbár '«ómba tárna dúsait és Korea békés árosainak, va'cmint falvainak lövöldözését. Augusztus 23-án a néphadsereg légvédelmi tüzérsége Phenjan térségében lelőtt két amerikai vadászgépet. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének fő­parancsnoksága augusztus 24-én este közölte: A népi hadseregnek Gunjit felszabadító egységei, visz- szaverve az ellenség néhány el­lentámadását, folytatják előnyo­mulásukat. Ebben a térségben az ellenség több mint 200 katonáját és tisztjét ejtették foglyul. Nagy hadizsákmányra tettek szert, köz­tük rakétaágyukat, aknavetőket, állványos géppuskákat és sok egyéb fegyvert, valamint lőszert zsákmány oltak. CsU’Eis-Lal elvtárs távirata lalik elvtársiéi és Irygve Llehez Csu-En-Lai elvtárs. a Kínai n épkötársasáír központi né- )i kormányának külügy- ninisztere, csütörtökön táv­ra t o t intézett az tlNSz Bizon&ág'i Tanácsához, ímelybcn kérte J, Malik clv- .ársat, a Biztonsági Tanács önökét és Trygve Liet. az ÜNSz főtitkárát, tegyen intéz­kedést a Formám ellen irá­nyuló fegyveres amerikai tú- íwdússal szemben. A távirat a következőket mondja: Ez év junius 27-én Truman, az Amerikai Egye­sült Államok elnöke közölte az Egyesült Államok kormányá­nak azt a határozatát, hogy fegyveres erővel akadályozza meg azt. hogy Formózát a kí­nai néphadsereg felszabadítsa- Közben a 7. amerikai hajóhad a Formózai-szoros felé vonult, ezt követőleg az amerikai lé­gierő kötelékei érkeztek oda, nyíltan megszegve a Kinai Népköztársaság területi fel­ségjogát. Az amerikai kormánynak ez az eljárása közvetlen fegyve­res beavatkozás a kinai szá­razföld ellen és az ENSz alap­okmányának tökéletes meg­sértése. Kina népe nem tűr­heti az Esésűit Államok kor­mányának Kina területén végrehajtott eme fegyveres1 agresszióját és eltökélt szán­déka, hogy fel szabadit ja For­mózát és a Kínához tartozó többi területet az amerikai agresszió alól. A Kinai Népköztársaság központi népi kormánya névé■ ben vádat emelek az ENSz Biztonsági Tanácsánál — hang­zik a távirat — és javasolom, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, vala­mint az ENSz alapokmánya tekintélyének tiszteletbentar- tása érdekében az ENSz Biz­tonsági Tanácsa ítélje el az USA kormányát Kina. ellen irányuló fegyveres inváziójá­nak cselekményében és tegyen haladéktalanul intézkedéseket az amerikai fegyveres erők kivonására Formózáról és a Kínához tartozó többi terület­ről. CSU-EN-LAI a Kinai Népköztársaság központi népi kormányának külügyminisztere. Az őszi csúcsforgalom sikeréért A vasúti őszi csúcsforgalom sikeres lebonyolítása nemzet- gazdasági érdek. A szocialista építés eredményeként az őszi forgalomban elszállításra váró gazdasági termékek mennyisége óriási mértékben megnöveke­dik. Ez a feladat a vasút dolgo­zóit a történelemben eddig is­meretlen erőfeszítések elé ál­lítja. Ennek a feladatnak csak a ko- csiforduló m 'ggy. rsdásával tudunk megfelelni, de szük­séges, hogy a szállító-felek is kivegyék részüket a sikerért vívott harcban. Mivel a kocsíforduló közel 50 százalékát az állomási tartózko­dás teszi ki, ezért lényeges kö­vetelmény a kocsik gyors ki­es berakása, hogy a kocsi a ren­delkezésre bocsátás után az első vonattal továbbítható legyen. A vasút minden rendelkezésével a kocsiforduló idejének csökken­tését célozza, ezért keresi az .együttműködést a szállító-felek­kel is, akiknek a kocsíforduló’ rne^^vorsitásábán nemzetgazda­sági érdekből részt kell ven­niük. Legfontosabb feladatok ezen a téren: Az állomás által kijelölt ideig a kocsit meg, illetve ki keli rakni. A kocsimegrendelést legalább 36 órával, esetleg még korábban kell elősegíteni, hogy egy álló­nak. A megrendelt kocsit min­den körülmények, között meg kell rakni, vagyis Szombat, 1950. aug. 26. a kocsiiemondást meg kell szüntetni. Szállítási tervet kell készíteni és azt be kell tartani. Az irány­vonatok közlekedtetését azzal kell elősegíteni, hogy egy állo­másra, egy bizonyos vonalrész­re egy napon kell az odarendelt küldeményeket feiadani, nem pedig havonta egy-két kocsit rendelni. ★ Pártunk kezdeményezésére az őszi forgalom sikeres lebonyo­lítása érdekében a szombathe! /i Igazgatóság dolgozói augusztus 1-ével munkaversenyt indítot­tak. A munkaverseny első két hetében a legjobb eredményt Tapolca érte el, ezért vándor­zászlóval tüntettek ki. Ugyan­csak jó eredményt értek el: Celldömölk második, Szombat­hely ötödik, Zalaegerszeg ha­todik lett. Ha összehasonlítjuk a julius 1—15-ig elért eredményeket a verseny kéthetes időszakában elért eredményekkel, akkor azt latjuk, hogy augusztus 1—15-ig 32 száza­lékkal több túlsúlyos, 24 szá­zalékkal több irányvonat és majdnem 50 százalékkal több közvetlen vonat közlekedett. A legnagyobb eredményt — 100 százalékot — a leakasztás nél­küli árukezelésnél értük el. Természetesen vannak még hiányosságok. A verseny követ­kező időszakában arra kell tö­rekedni, hogy ezeket megszün­tessük. Így például még jobban ki kell szélesíteni az 500-as és a 2000 tonnás mozgalmat. Csamangó Henrik, MÁV igazgató Diadallal végződött 800 ezer indonéziai munkás sztrájkmozgalma A Jáva és Szumátra szigetén sztrájkoló 800 ezer indonéziai munkás bérmozgalma győzelem­mel végződött. A munkáltatók beleegyeztek, hogy emelik a munkások bérét. Letartóztattak egy haladó görög képviselőt Dionizio Hrísztakosz parla­menti képviselőt a „Demokrati- kosz“ című haladó lap kiadóját csütörtökön letartóztatták és katonai bíróság elé állítják. A parlamenti szünet idején a gö­rög képviselőknek nincs men­telmi joguk. Az aucheli bányászok 27, napja folytatják hősies harcukat a íöM alatt Az aucheli 7-es számú tárna bányászai 27. napja folytatják már hősies harcukat a bánya mélyén. A Humanité jelentést közöl arról, hogy a lengyel szakszervezetek levelet intéz­tek a CGT bányászszakszerve­zetéhez és ebben lengyelországi nyaralásra hívják meg az aucheli bányászok gyermekeit. Togliatti elvtársat könnyebb autóbaleset érte Rómába érkezett. hírek sze­rint kedden az Ivrea—Rosta autóúton (Piemont tartomány) baleset érte azt a gépkocsit, amelyben Togliatti elvtárs uta­zott Aosta felé. Az autó el akarta kerülni az összeütközést egy szembejövő teherautóval és nekiment az utmeníi korlátnak. Togliatti elvtárs mellén és lábán köny- nyebben megsérült és Ivrea kórházába szállították, ahol egy-két napig marad az ANS A hírügynökség jelentése szerint. A Az Unita közli, hogy Pal- rniro Togliatti elvtárs egészség- ügyi állapota a keddi gépkocsi­baleset után a legcsekélyebb aggodalomra sem ad okot. Togliatti elvtárs Ivrea város kórházában van. A röntgen- vizsgálat során megállapítot­ták. hogy semmiféle belső sé­rülés nem érte. Togliatti elv­társ a demokratikus szerveze­tek több képviselőjét fogadta, akik meglátogatták, hogy mi­előbbi felgyógyulást kívánja­nak neki. R Román Képköztársaság vezetői üdvSzllk Sztálin generaiisszimnszt Románia felszabadítása 6. évfordulója alkalmából Gheorghiu De j elv társ, a Ro­mán Munkáspárt Központi Veze­tőségének főtitkára és dr, Petru Groza, a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnöke, táv­iratót intéztek Ioszif Visszáriono- vics Sztálin elvtárshoz. Romániának a győzedelmes Szovjet Hadsereg által történt fel­szabadítása 6. évfordulója alkalmá­ból a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága cs a Román Nép- köztársaság kormánya tolmácsolja Önnek, kedves Sztálin Elvtárs, a világ dolgozói lángeszű tanítójá­nak, országunk felszabadi ójának azt a meleg szeretetet és hálát, ame 3yct népünk ön iránt érez. A Román Munkáspárt Központi Vezetősége és a Román Népköz- társaság kormánjí-a hazánk felsza­badítóját cs támogatóját üdvöz'i önben, azt az embert, aki megnyi­totta a boldogság útját, amelyen a román nép előre balad. Romá­niának a dicsőséges Szovjet Had­sereg által, az ön parancsnoksága alatt történt felszabadítása lehető­vé tette a dolgozó nép számára, hogy megszabadítsa országunkat az imperializmus láncától és tör- ;énelmében elsőizben megvalósítsa a haza valódi függetlenségét és szuverenitását, megteremtse a népi demokrácia rendszerét és hozzá­lásson a szocializmus építéséhez. Romániának a Szovjet Hadsereg által történt felszabadítása 6. év­fordulóján népünk visszatekint eddigi sikereire, amelyek e vá- laszthatatianok a Szovjetunió és személyesen ön által nyújtott tá­mogatástól és megszilárdítja azt az elhatározását! hogy minden erejével résztyesz a szocializmus építésében, s az imperialista há­borús uszítok ellen folytatott harc­ban. Lábául elvtárs emlékére nagygyűlést rendezlek Brüsszelben Szerdán este több mint 500D fő­ből álló tömeg gyűlt össze a Lahaut elvtárs emlékére Brüsszél- ben megrendezett nagygyűlésen, ahol Lalmand elvtárs, a Belga Kommunista Párt főtitkára mon­dott beszédet. A Francia Kommu­nista-Párt Központi Bizottsága ne. vében Grenier elvtárs emléikje- -zett meg a nagy békeharcosról. Terjed Selgiemban a kikölmiiÉssü sztrájkja Terjed Belgiumban a kikötő­munkások sztrájkja, Ezidósze- rint az általános sztrájk Ant­werpen, Gand, Zebrugge és Os­tende kikötőjére terjedt át. Az antwerpeni kíkötőmunkások sztrájkja már több mint egy hónapja tart. Szerdán Antwer­penben nagygyűlést tartottak, amelyen 14 ezer ember vett részt. A gyűlés résztvevői a sztrájk folytatását határoztak el. ___________ Vi etnami összefoglaló jelentés a Julius — augusztusi hadieseményekről Júliusban a vietnami néphad­sereg csapatai támadást intéz ek a dongháji francia .helyőrség el­len, Hanoitól északra. Megsemmi­sítettek három fegyver, két ha­dianyag. egy kézigránát és egy gyujtóanyag ralvárat. 14 gépko­csit felgyújtottak. A kambodzsai néphadsereg csapatai augusztus 15-én támadást intéztek egy fran­cia motoros hadoszlop ellen Kuom- pong-csam város körletében. Né­hány nappal előbb foglyulejtet­tek egy francia szállitó-oszlopct. Nagyszállás» béieliintelsssei véget ári a Nemzetkizi Diákszövetség II. kongresszusa A Nemzetközi Diákszövetség II- kongresszusának szerda dél­előtti ülésén határozati javaslatot fogadtak el, amely a többi között ezeket mondja: „A szövetség sikereit annak kö­szönheti, hogy 1946 óta mindig a békeharc jegyében egyesitette a világ diákjait. A Nemzetközi Diák- szövetség minden támogatást meg­adott a gyarmati és függő orszá­gok diákjainak és népeinek neve­lésügyük fejlesztéséért folytatott küzdelmükben, valamint a sza­badságért és függetlenségért foly­tatott harcukban. A kongresszus nagy megelége­déssel állapítja meg a béke erői­nek állandó növekedését, ami a stockholmi felhívás hatalmas si­kerében tükröződik.“ A határozat a továbbiakban sikraszáll a koreai kérdés békés rendezése melletj, Javasolja, hogy létesítsenek békebizottságo­kat minden egyetemen, főis­kolán, iskolában és kollcgium­Augusztus 27-én ünnepek a Bányászok Napján a Szovjetunióban ^ Augusztus 27-én ünnepük a Szovjetunióban a Bányászok Napját. Ez a nap a szovjet bányászok eredményeinek Szemléje. Pavel Selahin. a széuipari munkások szakszervezete köz­ponti bizottságának titkára a TASZSZ munkatársának adott nyilatkozatát) a n beszámolt azokról az intézkedésekről* amelyeket a Szovjetunióban a bányászok jobb élete érdeké­ben tesznek. A szénipari szak- szervezet társadalombiztosí­tási költségvetése 1950-ben 200 millió rubellel több mint az elmúlt évben. A költségvetés­ből utalják ki a betegségi se­gélyeket, a nyugdijakat és az üdülés költségeit. Ebben az évben minjegy 80 ezer bányász üdül szanató­riumokban és üdülőházakhan. Az elmúlt évben a bányá­szok részére 1.7 millió njégy zetméter uj lakóterület épült. A bányász lakótelepeken vi­lágos, tágas házak, sporttele­pek, iskolák, színházak és klubok vannak. A szovjet lapok tudósítói be­számolnak arról, hogyan terjed a bányászok munka­versenye a küszöbön álló Bá­nyászok Napja tiszteletére. ..A bányásznappal kapcsolat­ban a Szovjetunió szénipari szakszervezetének központi bi­zottságához máris üdvözlő táviratok érkeznek külföldről. A skóciai bányaipari munká­sok országos szövetsége öröm­mel üdvözli a szovjet bányá­szok 1950-ben elért sikereit és biztosítja a Szovjet bányászo­kat és a szovjet népet, hogy békében és barátságban kí­vánnak clni az egész világ bá­nyászaival­A csehszlovák bányászok fel­ajánlást tettek, hogy az ciő- irányzatnáJ 10-000 tonnával több szenet fognak kibányász­ni a Szovjet Bányászok Nap­ja tiszteletére. Felajánlásukkal szovjet szak­társaik iránt érzett szeretett!- két fejezik ki. A Német Demokratikus Köz­társaság bányászai is üdvöz­letüket küldtek szovjet bá- n y ászt ár s a i k n ak. ban­A diákok és tanárok békeérfo kézietekén, tüntetéseken és gyűlé­sekéin vitassák meg a Béke Hí­vei Világkongresszusa Állandó Bizottsága elnökségének határo­zatait. A kongresszus végül java­solja, hogy a november 10—17 kö­zött tartandó Nemzetközi Diákhét ünnepségeit a Nemzetközi Diák­kongresszuson elért eredmények és a II. Békevilágkongresszus nép. szerüsitésének szenteljék. A határozatot ellenszavazat nél­kül fogadják el; Anglia. Skócia, Dánia, Dél-Afrika küldöttei és a francia delegátusok egy része tar. tózkodotf a szavazástól. A határozat második része a de. mokratikus nevelésért és a diákok szociális kérdéseinek megoldá­sáért. folytatott küzdelemmel, va­lamint a nemzetközi diákmozga­lom egységével foglalkozik­A kongresszus a továbbiakban elhatározta, hogy november 17-ét Nemzetközi Diáknapként Íinnepeijé9t és jóváhagyta a Nemzetközi Diák- szövetség • dalát, zászlaját é.s cí­merét. A kongresszus szerdán délután befejezte munkáját. Ezt követően nagyszabású béketüntetés volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom