Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Hudi József: A balatoni fürdőkultúra kialakulása a 18–19. században (1783–1914)
A fürdők kialakulását a meglévő balatoni gőzhajókikötők is előmozdították. A részvénytársasági alapon szerveződő Balaton Gőzhajózási Társaság (1846) kezdeményezésére először Alsóörsön, Badacsonyban, Bogláron (Balatonbogláron), Fonyódon, Fülöpön (Révfülöpön), Füreden (Balatonfüreden), Kenésén (Balatonkenesén), Szántódon épült kikötő. A legfontosabbak közé a társaság helyi központja, Balatonfüred, továbbá a pesti gyorskocsi-járatokat fogadó Balatonkenese, a soproniakat és kanizsaiakat fogadó Keszthely számított. Siófokon csak 1863-ban létesült kikötő. Az újabb kikötőépítési hullám a fürdőtelepek parcellázását követően a 19. század végén, 20. század elején kezdődött, s a két világháború között folytatódott. A parcellázásokat az 1850-1860-as években végrehajtott tagosítás nyomán kialakuló új, polgári típusú földtulajdonviszonyok tették lehetővé. A telkek kimérésére elsősorban a Balaton-parti földbirtokosokat kellett megnyerni. A kezdetben még gazdasági értelemben hasznavehetetlen, illetve kevés hasznot hajtó - jobbára legelőnek, nádasnak használt - partszakaszok a fürdőtelepek szaparod- tával kezdtek értékessé válni. Jellemző eset: a külföldet járt Voyta Adolf (1834- 1923) pápai építőmester az elsők között ismerte fel, hogy a Dél-Balaton homokos partja Siófok táján kiválóan megfelelne „nyílt fürdő", „egy magyar Ostende" kialakítására. Amikor azonban 1881 tavaszán megkereste a veszprémi káptalant, a parti tulajdonos mereven elzárkózott a kért partszakasz eladásától.23 Alapjában tehát a sok-sok tulajdonostól is függött, hajlandó-e az újítás elfogadására, hiszen a parcellázás után már a befektetőké lett a telep üzemeltetéséből származó haszon. A szemléleti korlát mellett a pénzügyi: a tőkehiány is akadályozta a fürdőtelepek kialakítását. A nagybefektetések mögött általában „idegen" (nem helyi) nagyvállalkozók álltak, ezért némi joggal beszélhetünk a Balaton „gyarmatosításáról". Nagybirtokosok, részvénytársaságok, budapesti építési befektetők kezdték a kiszemelt partszakaszok megvételét, villatelkek kialakítását, szállodák építését. A telkek megvételét, villák építését a közép- és felsőosztályok tagjai engedhették meg maguknak. Ennek következtében a Balaton vidékén létrejövő új település- típus, a fürdőtelep úri jellegűnek számított, az úri igényeket elégítette ki, de az őslakosság életét is gyökeresen megváltoztatta. A kolonizáció a hagyományos népi életmódot is átalakította.24 23 Voyta Adolf visszaemlékezései. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt írta, jegyzetekkel, hely- névmutatóval ellátta és szerk. Hudi József. Pápa, 2012.159-161. p. Voyta egyértelműen az angol és holland tengeri fürdőkhöz hasonló strandfürdőt szeretett volna létesíteni a Sió csatorna bal partján - a későbbi fürdőtelep helyén -, melyet 30-40 évre kívánt bérbe venni. Leírása szerint a káptalan azzal utasította vissza, hogy nem akart Balatonfürednek versenytársat, őt pedig féltette a bukástól. Tervét a fürdőt üzemeltető részvénytársaság valósította meg 1914-ben! 24 Az átalakulófélben lévő hagyományos társadalmat Jankó Jánosnak helyszíni kutatás alapján sikerült feltérképeznie. Vö. Jankó János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp., 1902. Jankó már olyan aggasztó demográfiai válságjelenségekre is felfigyelt, mint az 1865 tájától jelentkező 146
