Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Bekő Tamás: A nagykanizsai városi rendőrkapitányság működése az I. világháború kitörésétől a rendőrség államosításáig, 1914–1919
első telétől kezdve egymást érték a tolvajlások, a főleg élelmiszerek beszerzésére irányuló betörések, és rablások, 1915 nyarától pedig a cseh Landwehr alakulatok Nagykanizsára helyezésével számtalan idegen ajkú, kétes elem zsúfolódott össze a nagy forgalmú városban. Később a takarékossági okokból bevezetett világítási mizériák tették lehetetlenné az éjszakai járőrszolgálatot, mert a kézi lámpásokkal ellátott járőrök képtelenek voltak az elsötétített városban eredményeket elérni. Az alacsony létszám és a fényforrások nélkülözése a rendőri preventív intézkedéseket teljesen illuzórikussá tette. Nem használt a közbátorságnak az sem, hogy a háború elején alapított, és kezdetben oly népszerű segédrendőri funkciókat ellátó polgárőrséget a szolgálatra jelentkezők csekély száma miatt a főkapitány működésképtelenné nyilvánította, és 1917 kora tavaszán feloszlatta.60 Hamarosan a rég visszavonult kartársak csatasorba állításáról kellett határoznia a városvezetésnek. Első ízben a tisztességben megőszült hetven esztendős Kozári Ferenc nyugállományú tizedest rendelték vissza, aki vonakodva ugyan, de a háború tartamára ismét vállalta a szolgálatot. Erre az időre a kanizsai közbiztonság szintje - legalábbis a helyi sajtó egyes túlzó írásai szerint - már a hírhedt 19. századi bakonyi betyárvilág színvonalára emlékeztetett. 61 Azért az némiképp sejteti a város bűnüldözési hatékonyságát, hogy a detektívek hadba vonulását követően a bűnügyi osztály referense már egyetlen betörés vagy lopás színhelyén sem tudott személyesen megjelenni, így a nyomok rögzítése kellő szakértelemmel és tapasztalattal nem rendelkező közrendőrökre hárult. A legnagyobb baj azonban nemcsak a hivatásos állomány gyér létszámában rejlett, hanem abban, hogy a számtalan kisegítő jellegű munka miatt nem jutott elég idő a tulajdonképpeni rendőri szolgálatra. A lisztjegyek kiosztásától kezdve a rekviráláson át, a fertőző betegek utáni fertőtlenítésen keresztül egészen a soro- zási plakátok kiragasztásáig mindent az a 12 rendőr látott el, aki a háború előtti teljes létszámú személyzet helyett képviselte Nagykanizsán a rendőrkapitányság végrehajtó szervét. A 12 rendőrből négyen a kiskanizsai őrkülönítményt képezték, a többiek pedig jórészt a katonai kötelékből már rokkantként elbocsátott egyének, és a háború tartamára ideiglenesen felfogadott, kellően ki nem képzett napi zsoldos rendőrök voltak. 1917. február 21-én Deák Péter ismét a város háziezredének parancsnokságához fordult, és a rendőrkapitányi hivatal részére 24 őrvagy segédszolgálatos népfelkelő kivezénylését indítványozta. Előterjesztésének indokaként a városban eluralkodó következő anarchikus állapotokra hivatkozott: „A köz- és vagyonbiztonság elleni cselekedetek, lopások, betörések az utolsó 60 MNL ZML NVT 1917 II. 1790. Ennek kapcsán Deák nem rejtette véka alá azt sem, hogy a polgárőrség intézménye - mivel az fennállása óta egyetlen bűnesetet sem jelentett és nem is nyomozott ki - egy az egyben tökéletes csődöt mondott, és minden érdemi működése legfeljebb a zárórák betartásának ellenőrzésére szorítkozott. 61ZH 1917. január 20. (16. sz) 2. p. 268
