Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)

Molnár András: Balatoni nyarak a reformkorban. Időjárási anomáliák Balatonfüreden, 1831–1847

a rendkívül száraz évben nyárig 27 hüvelyknyit, nyáron pedig további 7 hüvelyknyit (mintegy 90 cm-t) apadt. A második legnagyobb csökkenés 1840-ben történt, amikor a tó vízszintje - „a múlt téli szárazság és hótalanság miatt" - nyárig 28 hüvelyknyit (mintegy 74 cm-t) apadt; „ez még az 1834., legmelegebb és legszárazabb nyáron sem történt". (1834 aszályos nyarán csupán 14 hüvelyknyi - mintegy 37 cm-es - volt a tó vízszintjének apadása.)

A Balaton vízszintje a legmelegebb, legszárazabb évek közé tartozó 1842 nyarán 17 hüvelyknyit (mintegy 45 cm-t) apadt a „rendkívüli nagy szárazság miatt, s a majd mindig uralkodó keleti szelek által", amire még 1834 aszályos nyarán sem volt példa. A tó vízszintje 1843 nyarán - a „rendkívül esős, szeles és hideg" időjárás ellenére - 7 hüvelyknyit (mintegy 19 cm-t) apadt, valószínűleg azért, mert az azt megelőző „gyenge és rövid" tél nem hozott elegendő, a nyári apadást ellensúlyozó csapadékot.

Környezeti hatások, következmények

Az időjárási, illetve éghajlati anomáliák környezetre gyakorolt hatásáról a fentiekben említett, illetve idézett, többnyire általános megállapításokon túl nem írt további részleteket éves jelentéseiben a balatonfüredi fürdőorvos. A reformkor évtizedeiben a Balaton környékén - jelenlegi ismereteink szerint - egyedül Káptalantótiban jegyezte fel a helybeli plébános, Varga János (a káptalantóti plébánia História Domusában) az egyik aszályos év környezeti hatásait: „Olyan sanyarú, és a mezei gazdaságnak majd minden ágaira nézve terméketlen s mostoha esztendőt, mint az 1834-diki volt, mostan élő emberek nem értek." Káptalantótiban egész télen semmi hó vagy eső nem esett, hanem többnyire „irtóztató szél uralkodott", amely mindent kiszárított. Tavasszal is csak csekély eső volt, ami alig verte el a port. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság már áprilisban kezdődött, a nyári hőségben pedig kiégett a vegetáció, és megrepedezett a föld. „Egész nyárban egyáltalában semmi esőnk nem volt, hanem a mindent kiszárító meleg a nagy szelekkel felváltva uralkodott. [...] A vidékbeli bozótok, nevezetesen a szigligeti, edericsi, keszi, kékúti és Salfölde mellett lévő Burnót egész nyáron égtek. Úgy mondják, hogy sok helyeken magától gyulladt meg a nagy hévség miatt, melyeknek dögleletes, büdös szaga a körülötte lévő helységeket eltöltvén, a házakban, templomokban némelykor nagy kín volt az embernek lenni. [...] A nagy szárazság még azt is okozta, hogy az erdőkben a fák jövő tavaszkor százanként kihaltak, a föld sok helyeken feltátotta a száját az esőért." Káptalantótiban a kukorica idő előtt elfonnyadt, elszáradt annyira, hogy alig lehetett közte magnak valót találni. Burgonya sokhelyütt annyi sem termett, amennyit elültettek, vagy pedig „hitvány, apró és íztelen" volt. A nagy szárazság miatt a gyümölcs többnyire lehullott a fákról, az alma, körte és szilva igen szűkén

120