Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

3or Fejér képnél lévő egy fertály földemet halálom történvén hagyom eltakarétá- somra, mely is maradjon Csöbör János sógoromnál. 4er Az háznál lévő mobiliáim, akármi névvel nevezendők legyenek is azok, ám­bátor mindezek maradjanak kis apró unokáimé, úgy földdel és réttel együtt minden javaim, úgy akarom és rendelem. 5ör Mégis minémő ingó és ingatlan javaim találtatnak, azok mind legyenek uno­káimé, úgy ládabéli ruházatokkal együtt, úgy akarom és rendelem. 6or Csöngető Kati nevezetű asszony, aki is beteges voltomban ápolgatóm és gyá- molom, önként szándékombúl hagyok néki 3 hosszú asszonyi üngöket, két kék kötényeket, egy viselt pendelyt, kit magam minden nap viseltem. Ha ha­lálom történik, mindezek neki kiadassanak, rendelem. Mely végső rendelésemet így, és nem másképpen tettem, előttem fölolvastatott, minden pontig megértettem s helyben hagytam, magam tulajdon keresztvo- nyásommal meg is erősítettem. Signatum Zala Egerszeg, anno 1821. die 9. Augusti. Molnár Borbála + néhai Kötse Ferenc özvegye Én előttem Gyük Imre m. p. város bírája előtt Én előttem Kemény József város esküdtje m. p. Én előttem nemes Kováts György város esküdtje előtt + Én előttem Besenyei János város esküdtje előtt + Én előttem Korosa Mihály város kisbírája előtt + Én előttem Udvary György mint surrogátus nótárius előtt m. p. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 218. 359. Varga Erzsébet végrendelete 1821. december 1. Atyának + Fiúnak + és Szentlélek Istennek + nevében, ámen. Én, alább is megírt, Zala Egerszeg mezővárosban lakozó Varga Örzsébet, néhai nemes Györfy Péter özvegye, testemben beteges és nyavalyás, de elmémben ép és egészséges, meggondolván az emberi nemzetnek e világban való gyarló­ságát és múlandóságát, azt is, hogy az Úristennek kegyes rendelése szerint minden embernek meg kelletik halni, én is minekelőtte tehát e csalárd világ­búi kiköltöznék, megmaradandó gyermekeimnek jövendőbéli bátorságokra, minden ingó és ingatlan javaimat kívántam rendelni. 271

Next

/
Oldalképek
Tartalom