Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)

Bevezetés

BEVEZETÉS Hazánkban a testamentumok közzétételével először a 19. század elején találko­zunk: 1817 májusában közölte elsőként a Tudományos Gyűjtemény Hay Péter 1620-ban kelt végrendeletét,1 majd a következő évben Drágffy János országbíró 1526 augusztusában, a mohácsi táborban kelt végakaratát.2 A század közepétől a 20. század fordulójáig a Történelmi Tár közölt száznál is több testamentumot. Tárkány Szűcs Ernő3 úttörő munkát végzett az 1961-ben megjelent hódmezővá­sárhelyi végrendeletek forrásközlésével. A témához kapcsolódóan Szende Katalin, Antal Péter, Rácz István, Bene János, Horváth József, Dominkovits Péter és Benda Gyula munkássága mellett az elmúlt években megjelent levéltári forrásközléseket - Gyöngyös, Vác, Nyíregyháza, Jászberény, Kecskemét - kell megemlítenünk.4 A MNL Zala Megyei Levéltárában, Zalaegerszeg város régi levéltára iratai kö­zött 712 darab írásos végrendelet maradt fenn a 18-19. századból. A gyűjtemény létrejötte Sebők Samu gimnáziumi tanárnak köszönhető, aki 1901-ben kezdte meg a városháza emeletén, faládákban tárolt iratok rendezését. Egy év alatt kutatásra alkalmassá tette az anyagot, létrehozta az ún. Régi levéltár fondját. E fondban kapott helyet a végrendeletek gyűjteménye is. Jelzete: MNL ZML V. 1601. Kötetünkben 384 dokumentumot teszünk közzé. 1701-ből maradt ránk a leg­első testamentum, záró dokumentumunk évszáma a nagy tűzvész éve, 1826. A publikálásra került végrendeletek közzétételénél a modern forrásközlés szabá­lyai szerint jártunk el úgy, hogy törekedtünk a tájnyelvi jellegzetességek megtar­tására. A szövegeket - a mai helyesírásnak megfelelően - központozással tettük érthetőbbé. Elhagytuk a „d", „g", „t" betűre végződő szavak végéről a néma „h"­1 Rumy Károly György: Híres Fay Péternek 1620-ban Konstantzinápolyban irt Testamentoma. In: Tudományos Gyűjtemény 1817. IV. köt. 58-61. 2 Mednyánszky, Báró: Drágffy Jánosnak 1526. esztendőben Mohácsi Táborból kelt utolsó rendelé­se. In: Tudományos Gyűjtemény 1818. VIII. köt. 24-32. Újabb közlése: Középkori leveleink 1541-ig. (Szerk. Hegedűs Attila - Papp Lajos) Budapest, 1991. 94-101. 3 Tárkány Szűcs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961., uő.: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981. (továbbiakban Tárkány 1961., Tárkány 1981.) 4 Németh Zoltán: Testamentumok, osztályos egyezségek Nyíregyházán 1759-1792. Nyíregyháza, 1987., Rácz István: Debreceni végrendeletek 1595-1847. Debrecen, 1983., Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XIII. Debrecen, 1986. 59-76., Bene János: Végrendeletek és hagyatéki leltárak Nyírbátorból. Nyírbátor, 1989., Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból I-III. Győr, 1995-1997., Szende Katalin: Otthon a városban. Tár­sadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Budapest, 2004., Benda Gyula: Zsellérből polgár. Keszthely társadalma, 1740-1849. [Budapest-Zalaegerszeg] 2008., Németh Gábor: Gyöngyösi testamentumok és fassiólevelek 1642-1710. Eger, 1991., Czégény Istvánné: Jászbe­rényi végrendeletek a 18.-19. századból. Szolnok, 2001., Váci végrendeletek I-II. (Közreadja Horváth M. Ferenc) Vác, 2006., 2010., Kecskeméti testamentumok I-IV. (Összeállította Iványosi-Szabó Tibor) Kecskemét, 2002-2004. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom