Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)
sébe vetett rendíthetetlen hit szükséges. A mi katonáinkból azonban hiányzott valami, mégpedig ennek a háborúnak a szükségessége és az ellenség gyűlölete, amihez még hozzájárult a kicsinyhitűség, látva a szovjet hadsereg nyomasztó anyagi fölényét és a szovjet harcos bátorságát. Nem lehetett megmagyarázni katonáinknak azt sem, hogy kétezer kilométerre Magyarországtól a hazáért harcolnak. Ezek a gondolatok foglalkoztattak akkor, amikor a bemutató gyakorlat után betereltek bennünket egy hatalmas deszkahodályba, ahol ugyancsak a páncélelhárításról tartottak előadást, filmvetítéssel egybekötve. A frontvonal közvetlen közelében összevont ilyen hatalmas tiszti tömeg jó fogás lett volna a szovjet tüzérségnek. Légvédelemről ugyan messzemenően gondoskodtak a németek, mert körös-körül légvédelmi ágyúk tucatjai meredeztek csövükkel az ég felé, de az bizonyos, hogy a szovjet nehéztüzérség hatásos lő- távolán belül voltunk. Kozderka ezredes úr gyöngyöző homlokkal szemlélte állandóan az eget, és mindössze ennyit mondott: „Ejnye-ejnye, ezek a németek...!" Egyébként semmiféle ellenséges tevékenység nem zavarta meg a bemutatót. Késő délután, ugyanúgy, mint idej övét, tehergépkocsikkal kiszállították a németek a vendégeket a pályaudvarra, ahonnan a vonat visszavitt mindenkit kiindulási állomására. Mi, 17-esek Otreskovon szálltunk ki, majd a két Botond visz- szavitt minket Mihajlovora. A következő napokban a felváltás részleteivel foglalkoztak az illetékes parancsnokok. Megszületett a döntés, hogy a felváltást a német arcvonal északi szárnyán kezdjük, és fokozatosan dél felé haladva folytatjuk. A felváltandó védővonal körülbelül 60 kilométer kiterjedésű volt. Május 19. táján parancs érkezett, hogy a zászlóaljparancsnokok és az ezredközvetlen század- és szakaszparancsnokok másnap legyenek indulásra készen, előre lovagolunk az első vonalba, és a helyszínen egyeztetjük a felváltás részleteit. A rendkívüli nehéz tereptől a sík mezőig igen változatos volt utunk. Vízmosásos mély árkok, horhosok, mocsaras részek, bokros, fás területek váltakoztak a körülbelül 30 kilométeres úton. Maga az út is éppen elég kimerítő volt, de a hadműveleti területen igen fontos ügyben jártunk, ilyen csekélységet észre sem volt szabad vennünk. A felváltandó német ezred harcálláspontjára érve, megkezdődtek a megbeszélések. Engem összehoztak a páncéltörő ágyús század parancsnokával, egy német főhadnaggyal, akivel végigjártuk a tüzelőállásokat. Tőle tudtam meg, hogy a páncéltörő lövegeket végleg, a német kezelő legénységet [pedig] ideiglenesen átadják a magyar hadseregnek. Én, mint magyar páncéltörő ágyús századparancsnok, tehát nem váltok le sem fegyvert, sem élőerőt, sőt századom nyolc lövege (hat darab 37 mm-es és két darab 50 mm-es), további 12 darab löveggel gyarapszik. Ezek a német páncéltörő ágyúk eddigi helyükön maradnak, a német legénységgel együtt. Végignéztem az egyes lövegekhez tartozó bunkereket is, valamint a századparancsnok harcálláspontját, amely egy Dudorovka nevű helységben volt. Visszatértünk az ezred96
