Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

fekvésű városból csak romokat láttam. Sajnos nem nézhettem meg közelebbről, mert sok volt a feladatom. A hosszú pályaudvaron azonban végigsétáltam. Örökké emlékezetes maradt, amit láttam. A partoldalon hevenyészetten elföldelt hullák kezei-lábai álltak ki a homokból, szörnyű bűzt árasztva. A közeli mezőn szétlőtt gépkocsik, kiégett páncélosok és földbe fúródott szovjet és német vadászgépek és bombázók roncsai látszottak. Itt nagy harcok voltak 1941 nyarán.

Telepes táskarádiómmal már hiába próbálkoztam fogni Budapest I. műsorát. Az egyébként abban az időben igen jónak számító vevőkészülék a Kárpátoktól északra már nem fogta a magyar adót, ugyanakkor egyre erőteljesebben jöttek be a szovjet nagyadók harcra buzdító indulói és mozgalmi dalai. Minszki emlékem még az is, hogy innen küldtem haza az első tábori levelezőlapot, Marikának is, szüleimnek is.

Végre elindultunk Minszkből, most már határozottan északkeleti irányba. Térképemet vizsgálgatva nem volt nehéz kitalálni, hogy a legközelebbi nagyobb város Gomel lesz. Először ritkás nyírfaerdőn, majd sűrű erdőségen át vezetett a vasútvonal. Néhány óra alatt eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol az előző napi vasútrobbantás történt. Lehangoló látvány volt a vasút mindkét oldalán a töltésről lefordult vagonok hosszú sora. Mintha csak intő példa lett volna a jövőre nézve: „Mit keresünk mi itt?" - amikor a fél oldalán fekvő, vagy kerekeivel felfelé fordult vagonok oldalán messziről, szinte kiáltott a szöveg: MÁV HUNGÁRIA. Ami azonban még szomorúbb volt: az erőirtás szélén, katonás rendben, mintha díszelgésre vártak volna, sírhalmok és frissen faragott, még fehér keresztek sorakoztak. Később hallottam, hogy annak a szállítmánynak egész tisztikara meghalt, mert az egyik robbanás pontosan a tiszti kocsi alatt történt, több másik pedig a legénységet szállító vagonok alatt. A maradék legénységet és egyéb hadfelszerelést egy szakaszvezető parancsnoksága alatt vitték tovább. Ő volt a rangban legidősebb, az életben maradottak közül.181

Később - már a hadműveleti területen - megtudtam, hogy az utánunk jövő szerelvényt is felrobbantották a partizánok Minszk és Gomel között. Tehát mi „átcsúsztunk" két robbantás között. Az a szállítmány is nagy veszteséget szenvedett. Új sírok nőttek a nyírfák árnyékában, pedig még el sem kezdődött az igazi háború a 2. hadsereg számára.

181A memoár írója nagy valószínűséggel rosszul emlékezett a látottakra. A magyar királyi honvédség keleti hadszíntéri tevékenysége során egy alkalommal fordult elő hasonló eset. 1942. november 4- én éjjel a Lengyel Főkormányzóság területén, Suchedniow község előtt a nyírbátori 12/Ш. zászlóalj szerelvényének a partizánok két, kővel megrakott vasúti kocsit futtattak neki, a mozdony mögé kapcsolt tiszti vagonban az ütközés következtében a világítógáz tartálya felrobbant és a vagon kigyulladt. A szerencsétlenség következtében 16 tiszt - köztük Koppány Vilmos százados, zászlóaljparancsnok -, 2 altiszt és 9 honvéd vesztette életét. Bene János - Szabó Péter: Nyíri bakák a Donnál. Adalékok a magyar királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred történetéhez (1920-1945). Nyíregyháza, 2009. 20-21., 89-96. p.

86