Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

Másnap éjjel természetesen a muszkák újra benépesítették a hídfőt, és utána még vadabbul lövöldöztek onnan minden mozgó célra, sőt a tüzérségük és az aknavetőik is minden sejtett rejtekhelyünkre szórták a gránátokat. De másnap éjjel erre már föl se ébredtem, pedig az egyik tüzérségi lövedékük a nagy vadkörtefa alatti latrinánkat teljesen telibe találta, és a reterát összes tartalmát felszórta az éppen már megérett vadkörtékre. Vígh Jancsi se járt utána oda magasfigyelőbe karikatúrákat skicceim. De aztán pár nap múlva jött egy áldásos őszi eső, a gyümölcsöt megmosta, s egyéb híján - mert a közelünkben a vadmeggy már leérett, a kökényt még nem csípte meg a dér, és csak savanyú vadalma volt itt-ott található bakáink gusztusát nem zavarta a lemosott fekália, a vadkörtét is ehető gyümölcsnek tartották.

A Kis Halász fura „hőstettének" hírét a barátja már elterjesztette a vonalban, jóllehet én nem akartam dobra verni, sőt a szomszédos parancsnokokat telefonon megkértem, hogy ők se jelentsék, sőt tiltsák meg, hogy el ne juttassák az esetet a felsőbb zászlóalj- és ezredparancsnoksághoz, [de] mégis valahogy eljutott a zászlóalj segédtisztig. Rimanóczy hadnagy ezután arra kért, hogy vezetésemmel ismételjük meg ezt a „vállalkozást" mihamarabb, és majd a két esetet ezzel össze lehet mosni, úgy, hogy azt csak előzetes „terepszemlének" beállítva tegyek majd jelentést a hídfő megzavarásáról, elhallgatva persze a füleket.

Harmadnap éjjel meg is ejtettük az ismétlést egy rajnyi önkéntessel, de csak a Kis Halásszal ketten jutottunk el a hídfőig, melyet a Don partjáig lejutva hátulról közelítettünk meg. Csak kézigránáttal kergettük el [a muszkákat] a kanyar oldalában lévő csónakjukig, sebesültjeiket is magukkal cipelték. Utána nagy erőlködéssel elhúztuk haza a géppuskájukat. De nem érte meg, mert mint kiderült, a Maxim807 hűtőjét is átlyukasztották gránátjaink szilánkjai, s így használhatatlan volt, de fegyvermesterünk pár nap múlva megjavította, s aztán átadtuk Kis Halász földijének, aki aztán puska helyett - amíg a két elhozott heveder lőszer tartott - a továbbiakban azzal riogatta a hídfőt, melyet azonban felszámolni se így, se úgy nem sikerült véglegesen.

Vállalkozásunk közben, a 6-os hídfő megközelítése [alatt] történt egy olyan kis epizód, amelyen másodszor ijedtem meg úgy, mint az első csatanapunkon (június 28-án, a napraforgó táblában). Ezúttal azonban nem is embertől, hanem egy hullaevő madártól. A sötétben fennállva haladtam, s egyszer csak egy mély gödörbe estem. Ebben a pillanatban a mellemnek röppen a gödörből egy nagy madár, de úgy ám, hogy hanyatt vágódtam, s közben csúsztam a gödörbe lefelé, ahol egy ember - nyilván ruszki -, már bűzlő és oszlóban lévő gyomrába süllyedt mind a két csizmás lábam. Alig tudtam könyékkel kitornászni onnan magamat. Megint azt éreztem, hogy a szívem a nyakam ütőerében ver. De aztán rájöttem,

807 Maxim M1910 SPM szovjet nehézgéppuska.

395