Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

hogy csak egy dögevő, nagy madarat zavartam meg éjszakai lakmározásában. A Kis Halász pár méterrel odábbról is meghallotta a felreppenés zaját, odakúszott mellém, mikor a gödörből kapaszkodtam kifelé, s megkérdezte: mi volt ez? Addigra már kissé megnyugodtam és suttogva megmondtam neki. De a ruszkik a robajra feleszméltek a hídfőben, és géppuskasorozatot adattak le a hang irányába, de azok a lövések a fejünk fölött suhantak és a mögöttünk lévőket megriasztották, és észrevettem, hogy nem követnek már bennünket. Sok gondolkodni való idő nem volt, hogy mitévők legyünk, de suttogva megegyeztünk a Kis Halásszal. Ketten is megcsinálhatjuk a meglepetést, hisz már nem vagyunk messze - mondta a Kis Halász. Röstelltem volna nála gyávábbnak mutatkozni, ráálltam, mondván: legalább nem veszélyeztetjük azt a tíz embert, akik már úgyis lemaradtak, s amint már jeleztem, várakozáson felül sikerült a rajtaütésünk. Lőttek ugyan felénk a muszkák is, de nem találták el egyikünket se abban az éjszakai sötétségben. Hallottuk, hogy elcsörtettek a bokros sűrűben, és mikor már a csónaklapátjaik evező hangja is eljutott hozzánk, az otthagyott géppuskájukat a felvillanó holdvilágnál észrevéve, elkötöttük, és egy-egy hevederrel a nyakunkban húztuk a kereket. A Maxim géppuskát megőrzésre átadtuk Halász földijének, de zseblámpánál már a lövészárkában észrevettük, hogy a hűtője több helyen lyukas. Másnap odaküldtem a fiatal fegyvermesterünket, nézze meg, lehet-e belőle valamit csinálni. Jelentette, hogy igen, de a hegesztéshez pár napra szüksége lesz, mert valami anyagra is szükség lesz hozzá, de kér a tüzérektől. S úgy is lett; a jelentésben már úgy közöltem az ezreddel, hogy használható állapotba hozható Maxim géppuskát zsákmányoltunk, mely kerekekre szerelve húzható is. Egyben a fő érdemet Halász honvédnak tulajdonítva, [Kis] Ezüst Vitézségi Eremre terjesztettem föl, amit később - már csak otthon tudtam meg, hogy - meg is kapott.

Előbb azonban, az augusztus közepei felterjesztésem alapján Streer tizedes Nagy Ezüstöt, Petrányi és Kovács szakaszvezető Kis Ezüstöt kapott. Ezek átvételére be is hívták őket a 47/II. zászlóalj parancsnokságára, ahol Petrányi Hunyad- váry őrnagynak - aki az átadást végezte - kijelentette, hogy: „Köszönöm őrnagy úr, de én addig nem kérem a mellemre tűzni, amíg dr. Szabó Sándor századparancsnokunk ennél nagyobbat nem kap, mert én és a társaim se tudtuk még őt megelőzni, mert ő sohase azt mondta, hogy »előre«, hanem csak azt, hogy »utánam«!"

Ezt aztán tábori lapon meg is írta a „Keszthely és Vidéke" című lapnak, amit később, 1942. október 24-én közzé is tettek. [,..].808

808 „Petrányi László szakaszvezető írja (tábori posta 219/42): Olvastam a Keszthely és Vidékében parancsnokom, dr. Szabó zászlós úr levelét, amelyben rólam is megemlékezik. Én csak annyit tudok hozzáfűzni ehhez, hogy mi mindig az ő példáját igyekszünk követni. Sohasem hallottam tőle azt, hogy előre, hanem mindig azt, hogy utánam! Máskülönben is a legjobb bajtárs, aki együtt él itt velünk, és a küzdelmekből a legnagyobb rész mindig neki jut ki. Mi hála Isten, jól vagyunk. Kedves lapunkon keresztül szeretettel üdvözlöm városunk minden hazafiasán érző lakóját." Keszthely és Vidéke 1942. október 24. (43. sz.) 1. p.

396