Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

ta a hallgatót és Streer jelentette, hogy a 6-osnál valami „zűr" van, apró robbanások szikrái, majd géppisztolysorozat torkolattüze látszott (ez többször is látszott), de most már csönd lett, illetve nem látni semmit. Elfogott bennünket az izgalom, vajon mi is történhetett, de újabb jelzés nem jött.

Ellenben háromnegyed 2-kor ránéztem az órára, mert a futóárkunk felől, a nyitott szellőzőablakon keresztül zaj hallatszott. Nemsokára betámolygott a bunkerajtón a Kis Halász; úgy nézett ki, mint a földíszített karácsonyfa, annyi minden lógott rajta. Nemcsak amit magával vitt, hanem három-négy ruszki kenyérzsák is kalimpált a nyakában, de a gázálarctokja majdnem üres volt.- Na, mi újság? - kérdeztem nyomban.- Semmi különös, a fele kézigránáttal megdobáltam a muszkákat, aztán mikor felugráltak, a fele elfutott lefelé a csónakjához, a többi meg ott nyögött a cilindergödörben és jajgatott. Előbb a menekülőkre adtam le egy sorozatot a dobtáras géppisztolyból, néhány golyójuk a fülem mellett sivított el. Erre a holdvilág mellett csak úgy vaktában rájuk eresztettem a második sorozatot, és akkor valameny- nyien elnémultak. Aztán a szuronyommal átsegítettem őket a szovjet égi paradicsomba. Bizonyságul mindegyiknek elhoztam a levágott bal fülét.

Ezennel benyúlt a zubbonya zsebébe, és az asztalra dobott hét, frissen vérző bal emberi fület. Szinte elállt bennünk a lélegzet ezek láttán, és hirtelenjében azt sem tudtam, hogy ennek a véres látványnak örüljek-e, vagy mérgelődjek, s csak annyit tudtam mondani:- Hát ezt fölfelé nem lehet jelenteni! Ezért nem kapnál dicséretet. Én elfogadom bizonyítéknak, de ezeket mielőbb el kell ásni!- Azt már én nem bánom -, mondta ez a „mészáros" munkájára, de hozzátette, hogy - hoztam egypár ruszki tarisznyát is, amiben valami dohányt vagy konzer- vet sejtettem. Csak azt sajnálom, hogy nem találtam többet, mert hát végül is magamra maradtam, a haverom csak megmutatta, hogy hol van rés a drótakadályon, átkísért az érintőaknákon, aztán visszament, mert engedélyt kérni se mert a szakaszparancsnokától, és attól tartott, hogyha éjjeli ellenőrzést kap a lövészárkában, akkor abból baja lesz. Megértettem, s így magam kerültem meg északról a hídfőt. Kihallgattam őket; semmit se értettem, de a hangokból kivettem, hogy tárakat és hevedereket töltenek, hát rájuk rontottam, és most már tudom, hogy lehet őket meglepni. Legközelebb csinálhatunk oda egy újabb látogatást, ha a zászlós úr magával vinne, tudnám az utat mutatni.- Majd erről még beszélünk, de ezeket a véres füleket nekem ma ásd el, vagy vidd a latrinába, de nem akarom, hogy reggel a többiek lássák.

Persze, e diskurzusra többen is fölébredtek a közelebbi priccseken, és nem lehetett titkolózni, mindenki megtudta a Kis Halász legutóbbi „dobását". Ki elítélte, ki magasztalta érte, értelmi és erkölcsi felfogása szerint.

394