Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

Aztán jöttek a mélységi övben vívott kemény csatanapok. Alaposan kivettük a részünket, úgyhogy a laktanyában gyakran csak kályhásoknak csúfolt aknavetősök megbecsülése napról-napra nőtt, mert közismertté vált, hogy ez az a fegyver, amely a legsűrűbb rendeket vágja a tömeges ellenségben, s melytől így a muszka tán legjobban fél. Ennélfogva, bár a közhiedelem más, mindig elől kellett lennünk, de a keszthelyieket óvták a Kármel- ben795 mondott imák. Már kezdtük azt hinni, hogy Bogdán véráldozata a többi keszthelyieket megváltotta. így gondolhatta ő is otthon, ha kisfiának mesélt bajtársairól.

Másképp lett mégis. A muszka, ahogy északon és délen szorult körötte a katlan, pont a mi védőállásainkat választotta áttörési helyül. Mit sem törődve azzal, hogy az átkelésnél százával hullanak emberei, a komisszárok géppisztolyaival kergetett vörös csürhe úgy rontott ránk, mint a megbolygatott fészek darazsai, és úgy hullott ránk mindenféle gránát és bomba, de napokon át, mint valami szakadatlan nyári zápor. Itt már két keszthelyi fiú is, mint mondani szokás, belekerült a szórásba.

Augusztus 8-án Takács István tizedes, a Gelencsér utcai bognár kapott gránátszilánkot, s vele a század egyik közkedvelt humoros és leleményes tisztese került hátra az egészségügyi oszlophoz. Eszembe jut, hogy alig pár nappal azelőtt, mikor a tüzérségi tűzben a távbeszélő vonal elszakadt, orosz menyecskének öltözve, kosárral a karján ment ki a vonalat összekötni, és sikerült megtévesztenie a túlparti muszkákat, mert még csak nem is lőttek rá. S hány ilyen fúr fangot eszelt még ki, ki tudná elsorolni.

Augusztus 12-ike volt a legkritikusabb nap, és ez hozta nálunk a keszthelyiekre a legnagyobb szomorúságot. Akkor, mint századparancsnok, kilenc cső tüzét vezényeltem már kora hajnaltól. Dél felé megtorpant végleg a muszka rengeteg vérébe került tömegtámadása, de a tüzérsége csak nem nyugodott, szünet nélkül verte állásainkat. Délutánra mi készültünk ellentámadásra, s a figyelőhelyen a szakaszparancsnokokkal éppen ehhez beszéltem meg a tűztervet.

(Itt a levélíró aknavető századparancsnok leírja, hogyan vágott be a gránát a figyelőhelyül szolgáló egykori tanítólakásba. Ó maga kis légnyomást kapott s a nyakán szilánk érte, egyik szakaszparancsnoka a fején sebesült meg, dr. Külley Tivadar keszthelyi ügyvédjelölt, szakaszparancsnoknak pedig a csípője táján szilánk hatolt be a hasfalig. Majd így folytatódik a levél:)

Tivadar barátom hátraszállítása után a vért lemosom a kezemről, s már megyek is vissza, hisz fél óra múlva indul az ellentámadás, és a kilenc cső tüzét nekem kell vezetni. Úgy volt, hogy Stukák is támogatnak bennünket, de ez elmarad; az ellentámadás mégis sikerül, a zalai bakák az innenső partra merészkedett rengeteg muszkát vagy megsemmisítik, vagy foglyul ejtik. Egész csoportok jönnek át feltartott kézzel, akiket hátulról már nem ér el a zsidó népbiztos géppisztolya.

Estére már csendesebb a vonal, csak a tüzérségi párbaj dörejei és néhány fülzúgató géppuska üzeni át: ne bántsd a magyart!

Azóta sajnos bekövetkezett, amitől úgy tartottam, s amiről otthon is tudnak, hogy tudniillik Tivadarunk sérülésébe belehalt.

795 A keszthelyi Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában.

382