Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

Aztán jöttek a mélységi övben vívott kemény csatanapok. Alaposan kivettük a részün­ket, úgyhogy a laktanyában gyakran csak kályhásoknak csúfolt aknavetősök megbecsülé­se napról-napra nőtt, mert közismertté vált, hogy ez az a fegyver, amely a legsűrűbb ren­deket vágja a tömeges ellenségben, s melytől így a muszka tán legjobban fél. Ennélfogva, bár a közhiedelem más, mindig elől kellett lennünk, de a keszthelyieket óvták a Kármel- ben795 mondott imák. Már kezdtük azt hinni, hogy Bogdán véráldozata a többi keszthelyi­eket megváltotta. így gondolhatta ő is otthon, ha kisfiának mesélt bajtársairól. Másképp lett mégis. A muszka, ahogy északon és délen szorult körötte a katlan, pont a mi védőállásainkat választotta áttörési helyül. Mit sem törődve azzal, hogy az átkelésnél százával hullanak emberei, a komisszárok géppisztolyaival kergetett vörös csürhe úgy ron­tott ránk, mint a megbolygatott fészek darazsai, és úgy hullott ránk mindenféle gránát és bomba, de napokon át, mint valami szakadatlan nyári zápor. Itt már két keszthelyi fiú is, mint mondani szokás, belekerült a szórásba. Augusztus 8-án Takács István tizedes, a Gelencsér utcai bognár kapott gránátszilán­kot, s vele a század egyik közkedvelt humoros és leleményes tisztese került hátra az egész­ségügyi oszlophoz. Eszembe jut, hogy alig pár nappal azelőtt, mikor a tüzérségi tűzben a távbeszélő vonal elszakadt, orosz menyecskének öltözve, kosárral a karján ment ki a vona­lat összekötni, és sikerült megtévesztenie a túlparti muszkákat, mert még csak nem is lőt­tek rá. S hány ilyen fúr fangot eszelt még ki, ki tudná elsorolni. Augusztus 12-ike volt a legkritikusabb nap, és ez hozta nálunk a keszthelyiekre a leg­nagyobb szomorúságot. Akkor, mint századparancsnok, kilenc cső tüzét vezényeltem már kora hajnaltól. Dél felé megtorpant végleg a muszka rengeteg vérébe került tömegtáma­dása, de a tüzérsége csak nem nyugodott, szünet nélkül verte állásainkat. Délutánra mi készültünk ellentámadásra, s a figyelőhelyen a szakaszparancsnokokkal éppen ehhez be­széltem meg a tűztervet. (Itt a levélíró aknavető századparancsnok leírja, hogyan vágott be a gránát a figyelő­helyül szolgáló egykori tanítólakásba. Ó maga kis légnyomást kapott s a nyakán szilánk érte, egyik szakaszparancsnoka a fején sebesült meg, dr. Külley Tivadar keszthelyi ügy­védjelölt, szakaszparancsnoknak pedig a csípője táján szilánk hatolt be a hasfalig. Majd így folytatódik a levél:) Tivadar barátom hátraszállítása után a vért lemosom a kezemről, s már megyek is vissza, hisz fél óra múlva indul az ellentámadás, és a kilenc cső tüzét nekem kell vezetni. Úgy volt, hogy Stukák is támogatnak bennünket, de ez elmarad; az ellentámadás mégis sikerül, a zalai bakák az innenső partra merészkedett rengeteg muszkát vagy megsemmi­sítik, vagy foglyul ejtik. Egész csoportok jönnek át feltartott kézzel, akiket hátulról már nem ér el a zsidó népbiztos géppisztolya. Estére már csendesebb a vonal, csak a tüzérségi párbaj dörejei és néhány fülzúgató géppuska üzeni át: ne bántsd a magyart! Azóta sajnos bekövetkezett, amitől úgy tartottam, s amiről otthon is tudnak, hogy tud­niillik Tivadarunk sérülésébe belehalt. 795 A keszthelyi Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. 382

Next

/
Oldalképek
Tartalom