Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
Mondanom se kell, valahányszor rágondolunk, a mély gyász szomorú hangulata nehezedik ránk. De aztán, ha meg-megjelenik a túlparton a muszka, minden alkalommal duplán fizetünk érte. Reméljük, hogy itt mostanában nem is lesz kedve a bolsiknak újabb kísérletezésre. Előttem fekszik a »Keszthely és Vidéke« első augusztusi száma, amely még hősi halott bajtársunk címére érkezett a minap. Olvastuk a más alakulatoknál küzdő honvédtársaink üzeneteit, és mi is üzenünk most ezzel a rövid beszámolóval. Itt ül mellettem Petrányi László szakaszvezető, a bátor vetőállás-parancsnok, aki a legnagyobb tűzben is a mérleggyártó kiegyensúlyozott hideg nyugalmával irányoztatja adott lőelemeimre a csöveket, s neki is nagy része lesz abban, ha a végső győzelemmel a mérleg végleg a javunkra billen. A harmadik keszthelyi aknavetős, Monda István tizedes épp most ment hátra lőszerért. O, mint lőszertisztes gondoskodik állandóan arról, hogy a harcok melegében »rózsaesőt« hullathassunk a muszka fejére. Neki a lőszer itt a mindene, úgy simogatja a muszkanyomorító gránátokat, mint otthon a hercegi virágkertészetben a bazsarózsákat. [,..]"796 Még a harcok javában folytak, amikor az ezredparancsnokság Kosztyenkibe irányított egy körülbelül 35-40 fős munkaszolgálatos osztagot a faluban elesett magyar és szovjet katonák eltemetésére. Nekünk kellett őket elhelyezni és irányítani az éjjeli munkájukhoz. Most jól jött, hogy korábban e célra nagy tartalékbunkert építtettem, és a „finánc" vezetése alatti foglyainkkal kibővíttettem és felszereltettem. Most nappali pihenőjük alatt meg is látogattam őket, és sok mindenről elbeszélgettem velük. Ide keretlegény nem jutott velük, egy nagyon intelligens, szakállas zsidó ember volt a vezetőjük, akit ők is, mi is csak „a Pipás" néven emlegettünk. Állítólag onnan kapta ezt a megtisztelő „epiteton ornansot",797 hogy a pipáját pisztolyként használva partizánokat is fogott, hogy dohánykészletét biztosítsa. Elmondta, hogy az éjjeli munkájukat a Sztálin-gyertyák gyakran megzavarják, de ez még csak hagyján lenne, de most már ott lenn a parti füzesben - a nagy meleg hatására - a hullák bűze már-már elviselhetetlen. Viccesen feltettem „Pipásnak" a kérdést, hogy ilyen körülmények mellett nem kell-e attól tartanunk, hogy egyszer csak a pipájával átvezényli az osztagát valamelyik hídfőbe a muszkákhoz. De ő élénken tiltakozott, hogy ettől ne tartsak, mert az ő barátai legnagyobb részben magyar zsidók, akik között azért vannak magyar baloldali ipari munkások is, akik már, ha akarták volna, nemegyszer átmehettek volna a partizánokhoz, [ehhez] legfeljebb két-három keretlegényt kellett volna elnémítani. Különben is úgy tudják, hogy egy év után leváltják őket, ahhoz pedig már csak egy-két hónapjuk hiányzik. Ebben a hitükben én is megerősítettem őket, mert minket is fel fognak váltani hamarosan; hisz tudjuk, hogy már hátul a hadosztályhoz megérkeztek az első pótszázadok, s arról is van hírem, hogy a 17-es és 796 Keszthely és Vidéke 1942. szeptember 19. (38. sz.) 2-3. p. 797 Díszítő jelzőt. 383
