Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

szemről: „Te se ám! De hogy kerülsz te ide?" Mindkettőnknek kő esett le a szívéről, és már vigyorogva adta a választ a fiatal karpaszományos, akit a József laktanyából ismertem a 17-es géppuskás századból: „Futárszolgálatba küldött a századparancsnokon, a 47-es géppuskás századot781 keresem, de nem találom." „Gyere velem le, itt a patak medrében megmutatom, hol sejtem őket." Fölálltunk, kezet ráztunk, útbaigazítottam, hogy utoljára hol láttam őket, s hogy melyik futóárok vezet oda. Elváltunk egymástól, azóta se tudtam meg, odaért-e a céljához.

Aztán már átgázoltam a patak jobb partjára, és intettem a mögöttem csatárláncba fejlődött megmaradt két huszáromnak (a másik kettő az elesett szakaszvezetőt vitte hátrább elföldelni) meg a Solti-legényeknek (közöttük már ott volt a legényem, két telefonistám és Petrányi szakaszvezető is, akik a kolhozistálló környékén csatlakoztak hozzájuk és Streer embereihez, akikkel már itt egyesültünk a mi völgyünkben), fennhangon szólítottam őket: „Bátran utánam! Itt már aligha érhet bennünket oldaltűz. Gyülekező ott elől, a régi aknavető gödreinkben." Sietve mentem előre, hajtott a kíváncsiság, mi lett azzal a két szuronyos ruszkival, akikhez ösztönszerűen hozzávágtam azt a bizonyos fel nem robbant, csak félig-meddig kicsavarodott biztosítékú kézigránátot, s utána előremenekültünk Streerrel. Hát, azok bizony ott véreztek el a vörösfűz-bokrok előterében. Rágondoltam: Kaszap Pista segített, hála Istennek és Hídvégi Nusi néninek. Éreztem, hogy a helyzetre visszagondolva, még akkor is - a két nappal előbb kapott kötés alatt - a nyakam ütőerén ver a szívem. Jó lenne már újra átkötöztetni, de mikor kerülhet rá sor? Izzadok alatta, de érzem, hogy ez most tényleg csak izzadás és nem vérzés.

Otthagyva a bokorcsoport közelében „hősi halált halt" áldozataimat, a kíváncsiság továbbvitt a „néhai" vezérvetőm felé; láttam, hogy az ugyanúgy a helyén van átlőtt csövével, ahogy otthagyták visszavonult kezelői. Aztán jobbra tartottam, a másik vetőállás felé. Útközben láttam, hogy a partba vájt telefonfülke üres. Vajon, hol lehet most belőle az „öreg" Csanajki]? Kissé odébb feltűnt, hogy lősze- res vermünket alaposan elálcázhatták a fiúk, mielőtt otthagyták. Még a gallyak nem is nagyon fonnyadtak, inkább frissek, mintha ott nőttek volna, földbe voltak szúrva. Elhajtottam két nagy ágat, és „uram fia", meggyőződhettem róla, hogy több láda lőszer, sőt köztük két láda ködgránát is van. Odaérve a második vető közelébe, megdöbbenve láttam, hogy az nem a Don felé néz. Kik fordíthatták meg? Csakis a betört ruszkik lehettek, talán lőtték is vele a visszavonuló magyarokat, mert két rekesz ott állt a gödör partján üresen, de mivel a jól álcázott lő- szeres vermünket nem vették észre, úgy hagyták az egészet, és inkább a közeli házakba mentek megpihenni, vagy inkább ennivalót keresni. Ez az utóbbi feltevés bizonyult valósnak. Mikor ugyanis a kerti domb mögül vegyes szakaszommal ahhoz a házhoz mentünk tovább, ahol a szuterénban hagytuk a tegnap megsü781 Pontosabban a 47/11. zászlóalj géppuskás százada.

372