Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

tének, visszaereszkedett a domb mögé, és további megjegyzés nélkül elhagyta „cserkésztáborunkat"; és nem lett az ügyből se dicséret, se hadbíróság, de még újabb ellenőrzést se kaptam egész a Donig, de ott már mástól.

Aztán újra jött egy másik esős hét, mely miatt immár másodszor kellett elhalasztani a támadás megindítását ezen a vizes, süppedékes, völgyes terepen, mondván, hogy a tüzérség nehezen tudná így a gyalogságot az előrehaladásban támogatni. Különben is az egész hadosztály vonalán a terep inkább az ellenségnek kedvezett a védekezésben, mint nekünk a támadásban. Nekünk ugyanis keletre kellett haladni, a szovjetek védelmi vonalai pedig mindig észak-déli irányban húzódó dombok mögött húzódtak. Nekünk a támadás és előrehaladás érdekében mindig dombon is kellett mutatkozni. Ez főleg hajnalokban és délelőtti időkben volt kellemetlen, mert mi nem láthattuk őket, s ha [távcsővel] kerestük őket, [távcsöveink] lencséiben és teodolitjaink üvegében fel-felvillanó fényeinket, lövéseink tűztorkolatát nemcsak a puskásoknál, hanem páncéltörőinknél, aknavetőinknél és tüzéreink lövedékeinél is hamarabb vehették észre. így jobban célozhattak, több veszteséget okozhattak, viszont újabb állásaikat éjjel sötétben foglalhatták el, s mi ismét mutatkozni kényszerültünk, ha egyáltalán fel akartuk deríteni állásaik pontos helyét. Arról nem is beszélve, hogy nekik hatékonyabb és tűzerősebb fegyverzetük volt a mieinknél. A mi előnyünk csak többségünkben, létszámfölényünkben volt, de az is egyre fogyott; az ő utánpótlásuk viszont szervezettebb volt, és a lakosság, a partizánok segítségére is támaszkodhattak. No és ők rendelkeztek a nagyobb helyzet- és terepismerettel, s végeredményben saját hazájukat védték, nagyobb volt az érdekeltségük, amellett a harcászati taktikájuk is arra irányult, hogy egész a Donig csalogassanak bennünket; ott szándékoztak csak istenigazában védekezni.

Mégis, amikor június 28-án végre megindultunk, kellő előzetes felderítés hiányában is, főleg eleinte, a naponta elérendő céljainkon is túljutottunk, kivéve néhány hevesebb ellenállási ponton.

Az első napon a meglepetésszerű rajtaütés, melynek a tüzérségi előkészítése is sikeres volt, a délelőtt folyamán még a vártnál is nagyobb sikereket hozott, mert az első vonalukat, az első dombon innen kiépített állásaikat a tervezettnél is előbb számoltuk föl. Még mi, aknavetősök is 46 foglyot ejtettünk egy bunkerban, akik ellenállás nélkül adták meg magukat. Ezt az tette lehetővé, hogy a 17-esek I- III. zászlóaljai és a 34/1. zászlóalj Linkovo - Barkovna - Jeszkovo térségében olyan gyorsan törték át az ellenség első vonalát - mely vékony volt, és a tüzérségünk pergőtüzének nem tudván ellenállni, annak megszűntekor zömében visszavonult vagy megsemmisült [hogy] a Dimitrijevka északon lévő első vonalbeli szovjet védők magukra maradván, a mi két aknavetőnk zárótüzén már visszavonulni se tudtak, és futóárkaikban futva összezsúfolódtak, a fentebb már említett nagy földbunkerben ott „dekkoltak", szinte arra várva, hogy megadhassák magukat. Mi le333