Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred III. zászlóalja - 37. Nemes József szakaszvezető (17. gyalogezred III. zászlóalj 9. puskásszázada, gránátvetős rajparancsnok) visszaemlékezése, 1942-1943

Augusztus vége felé mi, kolhozbeliek is megkaptuk a túloldal „bemutatkozását", amikor a déli órákban váratlanul aknavetővel sorozatot lőttek ránk. Emiatt napközbeni mozgáskorlátozást rendeltek el, továbbá a konyha is csak az esti szürkületben osztott meleg ételt. (Szürkületet és nem sötétedést írunk, mivel az ottani nyári esték, illetve éjszakák nem voltak sötétek.)

Időközben a folyó partján számunkra is figyelőállásokat (őrsök) jelöltek ki, és azokban egy-egy rajnyi legénységet telepítettek. Az őrsbelieket részben időnként cserélték. Október végén, november elején a műszakiak - munkaszolgálatosok közreműködésével - műszaki zárral vették körül az őrsöket, egyúttal a télre felkészülve fűthető bunkereket építettek.

Ez idő tájt előléptetésekre is sor került: Jenőt tizedessé léptették elő, engem szakaszvezetővé. Ezek után lettem parancsnoka az egyik, létszámban is megerősített, „Álmos" fedőnevet viselő őrsnek. Itt november végétől - miután Jenő a kórházból visszajött - együtt voltunk. Jenő őrsparancsnok-helyettes lett a gránátve- tősökből és puskásokból, valamint egy golyószórósból álló, vegyes, megerősített szakaszban.

A túlparton lévő oroszok a tél közeledtével egyre intenzívebb felderítést végeztek. Átkeltek a folyón, és az őrsök erősségét puhatolták. Őrseink emiatt még éberebben őrködtek, és több helyen sikerült nekik az oroszokat elfogni. Könczöl Jenő is azok között a szerencsések között volt, aki egyedül csípett el két orosz felderítőt, amint azok őrsünk körül szimatoltak. Jenő éppen a felállított őröket indult ellenőrizni, amikor a bokrok közt gyanús mozgást észlelt. Oroszul elhangzott erélyes „Kezeket fel, fegyvert le" felszólítására azok megadták magukat.

Don-parti szolgálatunk legemlékezetesebb eseménye azonban az volt, amikor - karácsony táján - őrsünk ellen komolyabb támadást intéztek. Éjfél körül lehetett az idő, amikor a folyó jegére esett hóban, hason kúszva, egy 15-20 fős egység egyenesen felénk közeledett. Szerencsénkre figyelőnk (egy derék horvát fiú) ezúttal is elég éber volt, és azonnal riasztott bennünket. Miután a támadást „dróton" jelentettük, a kapott parancs értelmében szerb-horvát nyelven megadásra szólítottuk fel őket. Mivel azonban a megismételt felszólításra nem reagáltak, össztűzzel tettük ártalmatlanná őket. Végül újabb parancsra - Jenővel ketten - társaink tűztámogatása mellett a műszaki záron át kikúsztunk, és „dokumentet", valamint fegyvereket szereztünk, és felsőbb parancsra egy halottat is áthoztunk.

A Szilveszter is emlékezetes maradt számunkra. Az történt ugyanis, hogy egy-két hazai csomag tartalmának köszönhetően az otthoni Szilveszterekre emlékeztünk, és ennek kapcsán énekeltünk is. Ünneplésünket a túlpartról aknavető sorozat „köszöntötte". A dolog komolyságát az is igazolta, hogy a mögöttünk elhelyezkedő kanizsai tüzérek szükségesnek tartották néhány tüzérségi lövedékkel jobb belátásra bírni az aknavetősöket.

302