Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943
Nyikolszkoje között lehettünk egy fennsíkon. A nagy hóba vájtuk magunkat bele, a géppuskáinkkal együtt. De már oly erős volt a hideg, hogy megállni nem lehetett, csak toporzékolni, és egymást birkózásszerűen szorongatni, arcunkat, orrunkat, füleinket állandóan dörzsölni, mert különben megfagytunk volna. Még így is lett közöttünk, akik fagyást szenvedtek. Nekem a kis lábméretem[mel ellentétben], ami 38-as nagyságú szám volt, egy 43-as számú bakancsom volt, így a vastag lópokrócból vagdalt kapcát is bele tudtam húzni a bakancsomba. így sikerült megúsznom a lábfagyást. A késő délutáni órákban már tőlünk jobbra látjuk, hogy német alakulatok vonulnak nyugat felé, zárt oszlopokban, gyalogosok, gépkocsik, lovas kocsi oszlopok, rohamlövegek. Sejtettem, hogy mindezek Voronyezsből jöhetnek, mert a harci zaj onnét csendesült. Látom, hogy a dombvonulatról, ahol mi is voltunk, egy-egy rajt kitevő egység is meg-megindul hátrafelé, északi irányba, mert akkor már délről és nyugatról is erős géppuskaropogás hallatszott. Hol itt, hol ott, egy- egy ruszki sítalpas egység is a közelünkbe került, és lövöldöznek ránk. Ekkor ért bennünk a nagy meglepetés: fegyvereink nem működtek. Befagytak, hiába rugdostuk bakancssarokkal a závárzatot, a zárdugattyút, de azok csak nem engedelmeskedtek. Nem volt mit tennünk, mint a géppuskáinkat, ahogy tudtuk, szétdaraboltuk, és szétszórva megindultunk hátrafelé a németek után, az ő útvonalukon, hol északra, hol délnek. A valóság az, hogy egész éjjeli menet után hátrafelé nem haladtunk 4-5 km-t. Ekkor kezdtük el járni a keringőt, ami majd közel egy hónapig tartott a számunkra. Ilyen kivételes táncra nem minden magyar katonának volt szerencséje, kivételesen csak azoknak, akik a német utóvéd utóvédjei voltak puszta testükkel, egynéhány zsákmányolt német és ruszki géppisztollyal, amit az elesettektől vettünk fel. Majd utóbb ezeket is elszórtuk, mert nem volt lőszer, és azt vettük észre, amely egységnél, illetve csoportnál - hisz már csak csoportokba verődve voltunk, nem egységbe - [nincs fegyver], a ruszkik nem is lőnek ránk. Második, harmadik nap látjuk, hogy a németek is összevissza keveregnek. Mondják, hogy csapdába kerültünk, be vagyunk kerítve, Egy magyar tisztféle is ott ugrabugrált, ha jól láttam, valami zászlósféle lehetett, és kiabálja, hogy harcalakzatot kell felvenni, mert be vagyunk kerítve. A németek a gyűrűt támadják kívülről, belülről egyaránt. A németektől le ne maradjunk, mert akkor a gyűrűben maradunk. A németeknek rést sikerült nyitni, de a rés oly szűk volt, hogy az oroszok átlőttek, és állandó tűz alatt tartották. Itt már a németek is nagyobb ellenséggé váltak, mint a ruszkik. A kitörési helyen égő gépkocsik, elhagyott löve- gek, kilőtt tankok, állati, emberi hullák magasodtak. Mindenki csak ment, míg a gyilkos golyók le nem kaszálták. Ezen kitöréskor csak a véletlen szerencsének köszönhette, aki megmaradt. A további menekülésünket még súlyosbította a németek velünk való kegyetlenkedése. Az utakon nem mehettünk, mert eltiportak 268
