Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943
örültek, hogy újból láthatnak, érdeklődtek ők is, én is. Ők egyáltalán semmit sem tudtak a harci helyzetről, várták a leváltásukat. Tőlem tudták meg, hogy a németek Sztálingrádnál be vannak kerítve. Nem mertem mondani, hogy mindezek után ránk is nehéz napok várnak. Verhnye Nyikolszkojéból való visszatérésem [előtt] a civilek, kik az ott töltött időm alatt jól megbarátkoztak velem, kérték, hogy ne menjek sehova, ők elbújtatnak, semmi bántódásom nem lesz, csak ne harcoljak az ő katonáik ellen. Hisz itt lesznek napokon belül, mert Urivnál is áttörték a frontot, és már vagy 50-100 km-re mögöttünk vannak. Bajtársaim tekintete, figyelme állandóan rajtam volt, valószínű, észrevehették rajtam az aggódásom jeleit. Mind jobban hallatszott délről és északról a harci zaj. Már mögöttünk is állandóvá vált az ágyuk dörgése, a repülők zúgása. Előttünk csend volt. Minket közvetlen nem támadtak, sőt, azt vettük észre, hogy a velünk szemben lévő ruszkik sem mozognak, eltűntek előlünk láthatatlanul. Ekkor már biztosra vettem, hogy itt bekerítő hadmozdulatokról van szó, vagyis talán már be is vagyunk kerítve. De számomra érthetetlen volt, hogy a magyar hadsereg-, hadtest-, hadosztály-parancsnokság miért nem intézkedik a visszavonulásunkra. Csak utóbb jöttünk rá, hogy a 2. magyar hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv is több, magas rangú tiszttársával az olimpiai versenyfutók közt rajtolt, és Budapesten [célba] ért, hogy bejelentse: a hadsereg odaveszett, elnyelte a szovjet mezők hóval borított temetője.587 [...] Igaz, hogy ha kisebb létszámban is, azért voltak Kaltróy alezredeshez hasonló tisztek, parancsnokok, akik nem hagyták cserben katonáikat, bajtársaikat. Egységeik élén önfeláldozó, hősies, bátor magatartásukkal magukhoz ragadták bajtársaik, beosztottjaik bizalmát, és halált nem ismerő bátorságot [tanúsítottak], a többszöri gyűrűből való kijutás reményében. Visszakanyarodva pár mondattal a Don-parti állásunkba, bajtársaimat körém hívtam, és adtam a parancsot, hogy mindenki készüljön fel a visszavonulásra, mert minden percben jöhet a parancs, hogy vonuljunk vissza, és ne érjen bennünk e parancs meglepetésszerűen. Ez be is következett rá két napra, január 27- én este 21 órakor. Rudkinoból csak annyit közöltek velem, hogy: „Induljatok azonnal, Gremjacsje mögött, a hegyháton túl találkozunk!" A hajnali órákban találkoztunk össze a rudkinoi bajtársakkal. Dermesztő hideg volt, a szél hordta a havat, alig láttunk, de azért, ha lassan is, vonultunk hátra. Már valahol Gremjacsje és Sztaro 587 A végsőkig történő kitartást két parancs, illetve utasítás is előírta Jány Gusztáv vezérezredes számára: Hitler parancsa az 1942/43. év téli védelmének végrehajtására, valamint a Honvéd Vezérkar főnökének 1942. december 27-ei parancsa a védőállások tartása tárgyában. Talpig katona lévén a parancsmegtagadás, vagy a katonai eskü megszegése távol állt tőle. Sokáig Őrlődött a feltétlen engedelmesség és csapatai megóvásának kötelezettsége között. Későn, 1943. január 17-én elrendelt visszavonulási parancsa következtében a VII. hadtest alakulatainak a szovjet csapatok bekerítéséből kellett kitörniük. A III. hadtest alakulatai felett azonban nem rendelkezhetett, mivel azok - a hadsereg zömétől elszakítva - 1943. január 15-én a Siebert altábornagy hadtestcsoportjának alárendeltségébe kerültek. Vö. Szabó Péter: Jány Gusztáv. In: Rubicon 1997. 8. sz. Melléklet III-VI. 267
