Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943

landó zúgolódás, amit én augusztus hó végén ki is nyilvánítottam a parancsnokság felé. És ezért az őszinte, igaz jelentésemért majdnem hadbíróság elé állítottak. Halála után is mélységes köszönetem fejezem ki Kaltróy alezredesnek, volt zászlóaljparancsnokomnak, hogy nem kerültem hadbíróság elé.

Elkeseredésünkhöz még párosult a földalatti bunkerjainkban való életünk, ahol nap, mint nap szívta a föld testünket, egészségünket. Sok esetben lázasan, éhesen töltöttük napjainkat. Egyetlen gyógyszerünk a kinin volt, amiből minden nap kellett bevenni, emlékezetem szerint két vagy három darabot. Egyetlen szórakozásunk meg az egyre, mindjobban erősödő harci zaj [volt]. Míg az elmúlt idők alatt az élelemhordóinkra és egyéb, szükségletet végző baj társainkra, mondhatom, hogy nem is igen lőttek a ruszkik, igaz, hogy mi sem órájuk. De most mi történt; hisz teljesen meg vannak bolondulva ezek a ruszkik! Kipróbáltuk őket, ha valaki feldugja a sapkáját egy botdarabon, már le is lövik. Valószínű, ezek a ruszkik másik alakulatból kerültek velünk szembe, ezekben már megbízni nem lehetett. így fordult elő, hogy Horváth Sándor576 bajtársunk, kilépve a futóárokból, halálos lövést kapott, és azonnal meghalt. A gremjacsjei temetőben alussza örök álmát.

Közbe-közbe egy-egy katonaújságot kaptunk, tele hazugsággal. Olyan újság is került a szakácsainkon keresztül és a csomagokkal hazulról, hogy már júliusban megjelent a hátországban egy felhívás a Honvédelmi Minisztériumból, hogy az ország lakossága segítse téli holmik adományozásával az orosz földön harcoló honvédjeinket. Önkéntelenül is felvetődik a katonában a kérdés: Ez elsősorban kinek a kötelessége? Nem a Honvédelmi Minisztériumé? Vagy az amúgy is értünk aggódó szüléinké, hitveseinké és síró gyermekeinké? Ez mind jobban fokozta az elkeseredést bennünk, és növelte gondolatainkat, hogy a telet, ezek szerint, itt kell töltenünk. A bajtársaim velem együtt mind gyakrabban szóvá teszik: Hát nem ezt ígérte búcsúztatásunknál a rádió hangján keresztül Kállay577 miniszterelnök mindannyiunknak?! Mintha csak most hallanánk a hangját, hogy szeptemberre, mire a falevelek lehullanak, minden magyar katona itthon lesz a családjánál. Tehát már a falevelek sárgulnak és hullani kezdenek, nekünk pedig maradni kell a fronton, már akik még megvagyunk.578 [...]

576 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal.

577 Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. - New York, 1967. január 14.) 1942. március 9-étől az ország német megszállásáig, 1944. március 19-éig töltötte be Magyarország miniszterelnökének tisztségét. A 2. hadsereg alakulatainak 1942 tavaszi, koranyári elvonulásakor számos alkalommal mondott beszédet, többek között Kecskeméten és Losoncon. Lexikon 1997. 205-206. p.

578 A 2. hadsereg honvédjei körében - főképpen a harctéren - számtalan, minden alapot nélkülöző, reményt keltő hír terjedt el mielőbbi hazatérésükről és felváltásukról. Sokan már Kállay Miklós miniszterelnök 1942. június 4-ei kecskeméti búcsúztató beszédéből is kihallották azt, hogy frontszolgálatuk feltehetően csak rövid ideig tart. Erről azonban egyáltalán nem esett szó az említett beszédben. Babucs Zoltán - Maruzs Roland - Szabó Péter 2008. 30-31. p.

263