Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943
jacsjéba a II. zászlóaljtörzsnél, három darab nagyméretű német gumicsónakkal, hat fő utásszal. Ezek az utászok voltak a csónakok evezői és az aknák felszedői. Indulásunk előtt rumot, konyakot adtak, de nem az iváshoz, még csak a meg- kóstoláshoz sem volt hajlandó senki a főhadnagyon kívül. Ez fel is tűnt neki, és nemtetszését kifejezte velünk szemben. Majd ezt követően indultunk az éj leple alatt a Don folyóról a védőkörletünkbe benyúló holtág partjára. Itt a gumicsónakok már elő voltak készítve a beszállásra. Ez a rész Pauza Laciék, egy erdész kartársam védőkörzete volt. Ezen a holtágon kellett bejutnunk a Don folyóra. Úgy emlékszem vissza, hogy az utászokkal együtt 21-en voltunk. Géppisztoly min- dőnk nyakában, kenyérzsákunk tele géppisztolytárakkal, kézigránáttal és ködgránáttal. A főhadnagy részéről megtörtént az utolsó eligazítás, melynek értelmében a cél [az volt], hogy élő foglyokat, vagyis foglyot [kell] hozni, kihallgatása végett. Közben a zászlós meg merte kérdezni a dicső, kitüntetésre vágyó főhadnagy urat: hát ő nem jön velünk? Hisz ő a vállalkozás vezetője. A válasza a meglepő kérdésre csak annyi volt: „Fiaim, én majd az innenső oldalról figyellek benneteket és a fejleményeket, és szükség esetén kérem a tüzérségünk, aknavetőink és géppuskásaink támogatását." Ilyen szöveggel próbált bennünket beetetni, mikor köztudomású volt, hogy tüzérségünk és aknavetőink is csak felsőbb parancsra, de még akkor is csak szolgálati jegyre lőhetnek. így a válaszunk egyhangúlag az lett, ha a főhadnagy úr nem jön, mint a vállalkozás önként jelentkező vezetője, akkor mi sem. A hercehurca végett az lett, hogy visszakerültünk a zászlóalj szálláskörletébe. Bezártak bennünket, őrizet mellett, egy házba. Az éjszakát itt töltöttük. A zászlóst elvitték, azt sem tudtuk, hogy milyen alakulattól való volt, hisz nem ismertük egymást, csupán bíztunk egymás bátorságában és hű bajtársiasságában. Mi magunk között már az éjszakai fogda alatt megtárgyaltuk a várható eseményeket. Kora hajnalban jött hozzánk egy ismeretlen őrnagy, és azt kérdezte, hogy miért tagadtuk meg a parancsot. Elmondtuk: „Miközülünk vállalkozó csak a főhadnagy volt, több senki. És ő volt, aki kijelentette, hogy ő nem jön velünk. Mert az önként vállalkozás és a parancs közti különbség nem azonos." О az általunk elmondottakról jegyzőkönyvet vett fel, és mindannyiunkkal aláíratta. Végül is ő megmagyarázta, hogy miről is van szó. Hogy a „vállalkozás", az csak egy rossz kifejezés. A fogolyszerzés, az a felsőbb vezetés parancsa. Tehát ez parancs volt, nem vállalkozás, amit mi megtagadtunk. A legfelsőbb vezetésünknek már a védőállásainkban is gyakoriak voltak a kíméletlen parancsai, a katonák életének feláldozásával mit sem törődve. О ezek után, mivel ez a szó, hogy vállalkozás, látja és érzi, hogy ez adta az okot a parancsmegtagadásra, most ő reméli, hogy megértettük az ő szavait, és válaszoljuk döntésünket: hadbíróság vagy fogolyszerzés? Persze mindezek után a fogolyszerzést, az átmenést választottuk. A holtág, ami a Don folyóról benyúlt, nagyon jó, rejtőzésre alkalmas parttal rendelkezett. így a vízre szállás csak délelőtt 10-11 óra körül történt meg. Gyö258
