Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943

nyörűen sütött az Isten napja ránk, csak nekünk volt borús már minden. Kértük a jó Istent, csak a vízen lévő időnk alatt ne lőjenek bennünket, ha a túlsó parton már a ruszkik szednek is ki bennünket a csónakokból, csak élve maradhassunk. A zászlós helyett szintén egy ismeretlen törzsőrmester lett a parancsnok. Nem tudom, hogy szegény ruszkik nem láthattak-e a folyónak erre a szakaszára, hogy nem vettek bennünket észre, pedig még aknákat is kellett felszedni a parttól az állásukig. Már a futóárokjukban voltunk, 2-3 m-re a bunkerjuk ajtajától, mikor az őr észrevett, de ideje csak annyi volt, hogy egy nagyot ordított, és menekülni akart, de már torkon is ragadtuk, és két bajtársunk már hajtotta is a parton lévő csónakokhoz. Mi pedig a többi bajtárssal a bunkert rohantuk meg, és a géppisztolysorozatokat zúdítottuk a bunker belsejébe. Majd a bunkerból nagy jajgatás hallatszott. Berohantunk, úgy emlékszem, hárman, de bent csak egy őrmestert találtunk, szétlőtt combjával. Pillanatok alatt elszorítottuk a lábát, hogy el ne vé- rezzen, és már vittük is őt is a csónakba, húzva magunk után a Maximot, az ő géppuskájukat.569

Ködbe borult az egész táj, mivel az összes ködgránátjainkat kiszórtuk a menekülésünk érdekében. Lőtt a ruszki aknavető, csinn-bumm, a tüzérség, de még a Katyusából is kaptunk egy sorozatot. Már a Don folyó közepén voltunk visszafelé, mikor megszólaltak a mi géppuskáink és aknavetőink, és szünet nélkül lőtték a part felé özönlő ruszki sereget. Hisz oly sűrűén jöttek, mint a réten a fűszál. Szerencsénk, hogy a vízen semmi baj nem ért bennünket, csak annyi, hogy a hátsó csónakunkat, még mielőtt a holtágat elérték volna, elragadta az erős áramlat, az örvény. Ebben a csónakban volt a Maxim is. Mi partot értünk, ahol Pauza La- ciék egysége (raja) a szükséges segítséget megadva, a sebesült ruszkit azonnal a zászlóalj orvosához, a zászlóaljsegélyhelyre vitték. A másik ruszkinak pedig enni adtak és nagyon udvariasan cigarettával kínálták, de ő ugyan félelmében, vagy talán meghatottságában nem fogadott el semmit. Ezek után őt is hátrakísérték és átadták a zászlóaljtörzsnek. Ahogy később megtudtuk, a sebesült ruszkinak a lábát amputálni kellett. Nem is csodálom, jó, hogy el nem vérzett.

Két csónak partot ért, a harmadik sehol. Még este, sötétedéskor sincs sehol. Tőlünk körülbelül 1,5-2 km-re délre, Rudkino alá sodorta őket a folyó sodrása, neki a meredek partszakasznak. Szerencséjükre a rudkinoi géppuskásaink parti őrszeme észrevette őket. De sötétség beálltáig senki sem mert mozdulni. Ők is egy fűzfa behajtó ágai alatt húzódozva, kapaszkodva a lógó fagyökerekbe, félve, hogy észre ne vegyék őket. Sötétség beálltával és a géppuskás raj segítségével szabadultak ki a part fogságából. Mi már elveszettnek véltük őket, mikor éjjeli

569 Az első világháború óta használatban levő 7, 62 mm űrméretű, 600 lő vés/perc tűzgyorsaságú, 250 töltényes szalagtárral rendelkező Maxim M 1910 SPM nehéz géppuska egyedi lövegpajzsával és kerekekkel ellátott állványával jellegzetes fegyvere volt a szovjet Vörös Hadseregnek a második világháborúban is.

259