Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943

állásba helyezte, és ontotta a mélységi és szélességi szóró tüzet a Tyim felé mene­külő ruszkikra. Azt láttam, hogy tőlem jobbra egy kis erdőszerű fás csoport van. A fák közül kakaskukorékolás hallatszott. Arra nem is gondoltam, hogy ez a jel­adás a ruszkiknak szól, hisz én nem láttam a lombok közt semmit. A ruszki tü­zérség meg már zúdítja is ránk a gyilkos tüzet. Azt később tudtam meg a tőlem jobbra előretörő golyószórós rajtól, hogy a ruszkiknak a fák tetejében volt a figye­lőjük. Ők is alig, hogy észrevették. Innét adta az egységének a különböző jelzése­ket, amit csak ők értettek. Elmondásuk szerint sehogy sem tudták a fáról lecsalo­gatni, sőt, egy géppisztolysorozatot leadott rájuk, melynek hatására egy bajtársuk életét vesztette. így aztán ők is rostává lőtték. Közben a támadásunk során a létszámunk annyira leapadt, hogy csak Babos­sal ketten maradtunk épségben. Hála Istennek, hogy halottunk nem lett nekünk, csak könnyebb és súlyosabb sebesültjeink. így Babossal mindketten a géppus­kánk kezelésével voltunk lekötve. Lőszerünk kiszolgálását, hordását is a puskás­századbeli bajtársaink biztosították. Már jól láttuk Tyim városát, és azt is, hogy a város felénk lévő oldalán egy hosszan elhúzódó mély katlanban553 554 a ruszki cso­portosítja erejét, valószínű, ellentámadásra. Szerencsénkre megjelentek a Stukák, [és] mélyrepüléssel, szirénázva szórták bombáikat. A repülőhullámok, mondha­tom, percenként váltották egymást. Lőtt a ruszki tüzérség mindennemű lövegei- vel, aknavetőivel, csinn-bummjaival, és még az Isten tudja, mivel nem. Tetejébe meg még a saját tüzérségünk is a ruszkival egy időben jól megpakolt bennünket a gránátjaival. Valóságos bábeli zűrzavar keletkezett köztünk, mert azt sem tud­tuk hirtelenjében, hogy hol találunk menedéket. Lőttük a fehér rakéták százait, mellyel kértük a tüzérségünk tüzének előbbre helyezését, ami nyomban meg is történt. Mindannyiunknak félelmetes volt átélni e nehéz, drámai perceket. Mond­hatom, az egész előretörő támadásunkban itt ért bennünket a legsúlyosabb vesz­teség, úgy halottainkban, mint sebesültekben. Szerencsénkre a Stukák félelmetes támadásai menekülésre késztették szegény ruszkikat. A ruszkik aztán meg sem álltak, csak majd a Don folyó keleti oldalán valahol. Mi benyomultunk Tyim városának déli részén át csak előre, előre tovább. Tyimben egy mély páncélcsapdán átvergődve, a város szélső utcájában találkoz­tam egy huszár szakasszal, melynek parancsnoka szülőfalumbeli Tóth György, huszár szakaszvezető volt. Ő közölte velem, hogy szintén falunkbeli Nagy Vince nehézpuskás tizedes a páncélcsapda nyugati oldalán fekszik halva, kihez épp testvérbátyja ért, hogy saját szemével győződjön meg testvére haláláról. Tóthtól elválva, alig 2-3 perc elteltével robbanások hallatszottak. Tóth lovával aknára szaladt és felrobbant. A ló összeroskadt, Tóth pedig eszméletlenül terült el a föl­553 Babos László honvéd, címzetes őrvezető, 17/11. zászlóalj. 554 Az úgynevezett „harckocsiárok-állás" délnyugat felől védte Tyimet, és a szovjet védelmi vonal leg­jobban kiépített szakasza volt. 253

Next

/
Oldalképek
Tartalom