Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 32. A 9. könnyű hadosztály tábori bíróságának ítélete Baracskai István főhadnagy (17. gyalogezred II. zászlóalja 5. századának parancsnoka) ügyében, 1942. július 22

a rendfokozattal bíró vezetők kilövése útján akarták a támadó csapataink lendü­letét letörni, vádlott a korábban kiadott felsőbb rendelkezések szellemében puská­val, kenyérzsákkal, köpenykoszorúval felszerelve, tehát mindenképpen a legény­ség öltözetéhez hasonlóan öltözve, az erős tűzben megakadt támadás továbblen- dítésére küzdő századának ismét élére állt, s hogy a támadás sikerét személyes példaadásával minél tovább biztosíthassa, s csapata előtt, vezetői mivoltát rejtve, szabadabban mozoghasson, rendfokozati jelzését leszedte. E cselekménye századának beosztottjai előtt nemcsak, hogy nem hatott elcsüg- gesztően, de bennük a támadó harci kedvet éppen fokozta az a remény, hogy így vádlott, mint a század parancsnoka, kevesebb veszéllyel és biztosabban vezetheti végig a támadást, Vádlott a terhére rótt bűncselekmény ténybeli elkövetését beismerte. Védel­mére előadta, hogy tettét egyáltalán nem az ellenségtől való félelmében követ­te el. Az, hogy esetleg elfoghatják, eszébe sem jutott, s pusztán azért szedte le a rendfokozati jelzését, mert hallotta, hogy a szomszéd századoknál csaknem az összes tisztet és tisztest az oroszok kilőtték, s egyébként is a tiszti mivolt minden eszközzel való rejtésére felsőbb rendelkezések is voltak. E parancsban az is benne volt, hogy a tisztek legénységi ruhát kötelesek viselni, de az a kitétel, hogy rend­fokozati jelzéssel, elkerülte figyelmét. Egyébként úgy gondolta, hogy nagyobb szolgálatot tesz hazájának, ha századának élére állva személyes bátorságával és példájával végigvezetheti és előrelendítheti a támadást, mintha az ellenség orv­lövészei őt is „kivadászva", százada vezető nélkül marad, és feladatát nem tudja megoldani. Az első kínálkozó alkalommal csillagjait ismét felvarrta. A fentebb említett tanuk vallomásukat a tényállással egyezően adták elő, Kalt- róy alezredes kivételével mindannyian hangoztatva, hogy vádlottnak, mint szá­zadparancsnokuknak fenti cselekménye előttük nemcsak, hogy nem elcsüggesz­tő jelnek nem tűnt fel, de egyenesen nagyobb lendülettel és bizalommal indultak a támadásra abban a reményben, hogy így a vádlott századát a támadáson végig is tudja vezetni. Kaltróy Antal alezredes, vádlott elöljáró zászlóaljparancsnoka vallomásában előadta, hogy éppen vádlott volt az a századparancsnok, akire a súlyos harcokon át előrehaladó támadás során mindig számíthatott. Több ízben látta, hogy éppen a legválságosabb pillanatokban állt vádlott századának élére, és személyes példá­jával, küzdőkészségével és bátorságával lendítette előre a támadás ütemét. Vád­lottat kötelességtudó, bátor katonának ismeri, akiről egyáltalán nem tudja feltéte­lezni, hogy cselekményét az ellenségtől való félelmében követte volna el, mert ezt a támadás során tanúsított egész magatartása megcáfolja. Megítélése és meg­győződése szerint vádlott a korábban kiadott, idevágó parancsot félremagyaráz­va, azért szedte le a rendfokozati jelzését, hogy személyét minden gátlás nélkül, nyugodtabban és merészebben vethesse latba ott, ahol arra éppen szükség volt. 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom