Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Bevezető - A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942–1943. évi harctevékenysége a keleti hadszíntéren

átvonuló, s csak rövid ideig ott tartózkodó német gránátosezredbeli és utász csa­pattesteken kívül - Philadelphy László százados zászlóaljerejű csoportja látta el, mely a helyszínen, illetve Verhnye Nyikolszkojéban összegyűjtött, fegyver­rel rendelkező visszavonulókból alakult meg. A körvédelem megerősítésére a község nyugati kijáratánál kettő darab 75 és 50 mm-es páncéltörő ágyú foglalt el tüzelőállást. A két körvédelmi csoport közül Martsa ezredes kocsatovkai harccsoportjának kitöréssel kierőszakolt visszavonulása bizonyult sikeresebbnek. Elővédje és a fő­csapat kisebb harcok árán már 27-én reggelre elérte menetcélját. Az ellenség nem követte visszavonulását, viszont gépjárműveit, páncéltörő ágyúit és aknavetőit - benzin, illetve vontatóeszköz hiányában - részben még az indulás előtt meg kellett semmisíteni, részben pedig útközben hagyták el. A csoport Sztaro Nyi- kolszkoje déli szegélyén kijelölt védelmi körletét egy 22. gyalogezredbeli harc­csoport ugyan 9 órára megszállta, de balszárnyáról Lenz alezredes123 német 164. gránátosezredének részei, jobbszárnyáról pedig Tavassy csendőr alezredes sze- migyeszjatszkojei csoportja hiányzott. Az utóbbi csoport - iránytévesztés miatt - Szemigyeszjatszkojéből kitörve Mizdrjanka felé tért ki, ahol ellenséges csapatok­ba ütközve, súlyos veszteségeket szenvedett és teljesen szétszóródott. A szovjet csapatok a menekülő csoportrészeket szorosan követve, azokkal együtt nyomul­tak be délelőtt 10-11 óra körül Sztaro Nyikolszkoje nyugati részébe. A 9. könnyű hadosztály Farkas Zoltán ezredes vezette csoportja előbb Ivanov- káig vonult vissza, majd onnan a 188,0 magassági ponton át vezető úton menetelt Sztaro Nyikolszkoje keleti részéig. Az arcvonal visszavétele aránylag akadály- mentesen zajlott le, a csoport reggel 7 órakor elérte a Sztaro Nyikolszkoje keleti részén levő magaslatokat. Hét kilométer kiterjedésű védővonalát csak kettő pus­kásszázadával és a kiegészített nehézfegyvereivel szállta meg, s védelmét a 9/II. könnyű tüzérosztály támogatta. A csoport többi részét rövid időre a település há­zaiban helyezték el. Barra Zsigmond vezérkari őrnagy délelőtt 10 óra után a kö­vetkező hadtestparancsnoksági parancsot továbbította távbeszélőn Farkas Zoltán ezredesnek: „Eltérőleg a kiadott védelmi intézkedéstől, a [9. könnyű] hadosztály a mai napon folytatja visszavonulását! Farkas ezredes csoportjával 16 óra 30 percig jelen hely­zetben tartson ki, majd Sztaro Nyikolszkoje délnyugaton át vonuljon vissza Glazovo, Pet- rovka területére, ahol mint 2. lépcső körvédelemre rendezkedjék be. A csoport a továbbiak­ban ott pihen. E vonaltól délre, a Gyevica és Verhnye Nyikolszkoje vonalában a további biztosítást a német csapatok és Deseő vezérőrnagy csoportja végzi. Szálláscsinálókat küld­jön előre! Rőzsey-csoport a visszavonulást ugyancsak 16 óra 30 perckor kezdi meg Sztaro 123 Lenz, Hermann (München, 1891. szeptember 7. - Szeretyino, 1943. augusztus 3.) német alezredes, később ezredes. 1942 októberétől a német 2. hadsereg 57. gyaloghadosztályának kötelékében a 164. gránátosezred parancsnokaként teljesített szolgálatot. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom