Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Béres Katalin: Fára József közművelődési és idegenforgalmi tevékenysége

a polgári fiúiskola tanulói is csatlakoztak hozzá, akik Gönczi Ferenc zalatárnoki gyűjtéséből mutatták be a regölés régi göcseji formáját.35 A következő napokban a Notre Dame iskolák növendékei nézhették meg a regöléssel egybekötött elő­adást, majd a vidék következett: december 7-én Bakon, 8-án Zalalövőn, 10-én Zalabéren és Türjén, 16-án Zalaszentgróton, 17-én Pacsán, 21-én Csabrendeken és Sümegen, 23-án Lentiben 30-án pedig Nován tartotta meg a vetítettképes bemu­tatót.36 A sorozat az újévben, 1934-ben is hasonló intenzitással folytatódott. Má­jusban rendezték meg Zalaegerszegen az óvónők országos kongresszusát, ahol szintén sor került az előadásra, amelyet kiegészített a polgárista fiúk regölése, és Kozma Lázár sípos valamint Dormán Kálmán városi dobos bemutatója a határjá­rás zenéjéből.37 Az év folyamán szinte valamennyi zalai faluban Salomvártól Ke- hidáig, Bucsuszentlászlótól Tófejig bemutatta Fára a diaképeket, mindenütt igen nagy sikerrel. A 350 lelket számláló Alibánfán pl. 214-en jelentek meg a vetíté­sen.38 A siker titka nemcsak az újszerű bemutatási módban, a vetített képekben rejlett, hanem abban is, hogy Fára pozitív kontextusban mutatta be Göcsejt, an­nak építészetét, tárgyi kultúráját, önellátó tevékenységeit. Mindaz, ami addig a szegénység és elmaradottság megnyilvánulása volt, hirtelen kulturális értékké, bemutatásra, meglátogatásra érdemes dologgá változott. 1934 februárjában már a megye határán kívül, a fővárosban ismertethette meg Göcsejt Fára József. A Magyar Mérnök és Epítészegylet építészeti és geodéziai szakosztályainak meghívására érkezett Budapestre. Február 9-i előadásán többek között részt vett több műegyetemi tanár, Dorner Gyula miniszteri tanácsos, Bo- romissza József, a Magyar Képírók Társaságának elnöke, Kray István báró és Né- methy Vilmos országgyűlési képviselők, Magyari Ella újságírónő, a Magyarság című lap munkatársa, továbbá Zalából származó építészek, festőművészek.39 Áp­rilisban a pécsi tudományegyetem Szent Mór Kollégiumában a zalacsébi szárma­zású tudós paptanárral, Gál Jánossal közösen tartott előadást - Gál János a gö­cseji regölésről beszélt. A hallgatók soraiban ott ült Holub József egyetemi tanár is, aki azt nyilatkozta a Zalamegyei Újság kiküldött tudósítójának, hogy „Nagyon fontos településtörténeti szempontból is ez a sorozat. Igen jól megfelel annak a célnak, hogy a közfigyelmet fölkeltse."40 A tudósító pedig így értékelte az eseményt: „Fára dr. meghódította a pécsi tudományos világot Göcsej számára. Legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk munkájáról, amely nemcsak kulturális, hanem nemzeti szempontból is igen nagy nyereséget jelent."41 35 ZMU Újra bemutatásra kerül Zalaegerszegen a göcseji dia-pozitív sorozat. 1933. december 3. 4. p. 36 ZMU Göcsej bemutatása Zalaegerszegen és vidéken. 1933. december 7. 2. p. 37 ZMU Óvónők kongresszusa Zalaegerszegen. 1934. május 23.1. p. 38 ZMU Iskolánkívüli népművelés. 1934. március 15. 3. p. 39 ZMU Fővárosi művészek jönnek Göcsejbe Fára József dr. előadása után. 1934. február 14. 3. p. 40 ZMU Göcseji nap a pécsi egyetemen. 1934. április 15.1. p. « Uo. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom