Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Béres Katalin: Fára József közművelődési és idegenforgalmi tevékenysége

gyűlt anyag a vármegyei levéltárba került, de hogy pontosan mit tartalmazott, erről nem számolt be a sajtó.28 1932. július 29-én indult első göcseji kőrútjára a kutatócsoport Serényi Árpád­dal, az akkor már nemzetközi hírnevű zalaegerszegi fényképésszel kiegészítve. A tanulmányúiról készült beszámoló szerint Göcsej egyharmad részét utazták végig, Serényi hetven felvételt készített a „különböző néprajzi, történeti tárgyakról, tájszépségekről." 29 A munka 1933 tavaszán folytatódott, az újabb körúton Bak, Söjtör, Puszta- szentlászló, Pusztamagyaród, Bánokszentgyörgy, Gutorfölde, Ortaháza, Páka, Csömödér, Kissziget, Zebecke, Karácsonyfa és Mikefa községeket járták be és fotózták végig.30 A munka eredményét, a 120 képből álló diapozitív sorozatot a Fára által hozzá írt szellemes és szinte poétikus összekötő szöveggel, amely „Gö­csej földje, népe és népművészete"31 címet viseli, 1933. szeptember 30-án mutatták be a Vármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság közgyűlésének keretében a zalaegerszegi Edison moziban.32 „A hatalmas képsorozat s annak nagyszerű cso­portosítása a hozzáírt szöveggel, megismerteti előttünk a méltatlanul elfelejtett, de most már felfedezett szép Göcsejt. Fára József dr. ennek összeállításával olyan munkát végzett, amely valóban párját ritkítja. A fölvételek pompásan rajzolják elénk a régi göcseji építé­si stílust, a göcseji ember házi berendezését, különféle munkáját, még a kender és a len fonását is. Láthatjuk az utak mellett a nép mély vallásosságának kifejezőit, a szép feszü­leteket, majd a tipikus haranglábakat stb. Láthatjuk végül »Göcsej gyomrát«, Zalaeger­szeget is. ..." - lelkendezett a korabeli hírlapíró a bemutató után.33 A diasorozatot elküldték engedélyezésre a Vallás- és Közoktatási Minisztéri­umba, ahol gratuláltak Fára Józsefnek és munkatársainak az ismeretterjesztés új módjához, s a minisztérium három példányt rendelt meg a sorozatból, amelyeket példának ajánlott a többi vármegye népművelői számára. Egyúttal felkérte a za­lai népművelési bizottságot, hogy készítsenek a Balatonról is hasonló ismeretter­jesztő képsorozatot.34 Az Edison mozi-béli díszbemutató nagy visszhangot keltett a városban és az egész megyében. Sorba érkeztek a felkérések Fárához, hogy vetítse le az elkészült alkotást. Fára valóságos vesszőfutásként élhette meg 1933/34 telét, kora tavaszát. November 28-án a Katolikus Népszövetségben, december 3-án a Kultúrházban ismertette meg Göcsejt nagyszámú hallgatóságával. Az adventre való tekintettel aZMU Megkezdődtek Göcsej szépségeinek feltárási munkálatai. A cserkészek gyűjtik az anyagot. 1932. június 29.1. p. 29ZMU Göcsej ismertetése. 1932. július 30. 2. p. 30 ZMU Folytatják Göcsej megismertetésének munkáját. 1933. március 31. 3. p. 31 Fára József: Göcsej földje, népe és népművészete. Kézirat. Göcseji Múzeum könyvtára 298. 21. p. 32 ZMU Az Iskolánkívüli népművelés hatalmas munkája Zalában. 1933. október 1.1. p. 33 Uo. 34 ZMU Eredményes munka az iskolánkívüli népművelés terén. 1933. december 8. 2. p. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom