Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Lakos János: Fára József tevékenysége a Levéltárak Országos Központjában (1950–1953) és utolsó évei

ezért a LOK vezetője május 4-én levélben a VKM Tudományos Osztályához for­dult. Közölte, hogy a másodpéldányok ügye a közlevéltárak egyik legsúlyosabb problémája. Az 1951. április 10-én a Belügyminisztériumban Borsa Iván és a VKM képviselője részvételével lefolyt értekezleten megegyezés született, hogy a kérdés rendezését megkezdik. Ugyanaznap a BM anyakönyvi előadója és Fára József „elkészítették a megoldás nyers fogalmazványát", és azt a BM jogi osztályvezető­jének átadták. Fára május 3-án érdeklődött az ügy állásáról, és őt úgy tájékoz­tatták, hogy az osztályvezető még nem tudott referálni a főosztályvezetőnek. Az 1951. évi költségvetésben nem gondoskodtak az anyakönyvi másodpéldányok kezelését biztosító új állásokról, ezt a hiányt sürgősen orvosolni kell. „A BM azon­ban a jelek szerint nem tulajdonít a kérdésnek komoly jelentőséget." A „felelősséget igen könnyen a levéltárakra háríthatják, holott a BM intézkedésének hiánya a mai lehetetlen helyzet oka." A LÓK vezetője ezért kérte a VKM-et, hogy „az ügy mielőbbi tisztázása érdekében a szükséges erélyes lépéseket" tegye meg.101 Ezt követően az ügy megoldása még két évig húzódott. Az akkor már nevük­ben is állami levéltárak 1953 folyamán, egészen szeptember 1-jéig, létszámhiány miatt nem végeztek érdemi anyakönyvi munkát.102 Végül, miután 1952. decem­ber végén megjelent az anyakönyvek vezetéséről és a házassági eljárásról szóló 9/1952. BM utasítás,103 1953 tavaszán elvi döntés született az Országos Létszám­bizottságban, hogy a levéltári terület létszámigényét lehetőség szerint teljesítik. Az előzetes megbeszélések alapján a konkrét igényt Fára József állította össze, amit a LÓK a Fára által június 3-án fogalmazott kísérőlevéllel küldött meg a bi­zottságnak. A kimutatásban az Országos Levéltáron és a Központi Gazdasági Levéltáron kívüli 19 állami levéltár szerepelt. Közülük a Budapesti 1. számú Ál­lami Levéltárnak (főváros) 3, a Budapesti 2. számú Állami Levéltárnak (Pest és Nógrád megyék) 2, a többi állami levéltárnak 1-1, összesen 22 új státuszt igényel­tek. Fára megadta még az anyakönyvi bejegyzési hátralék feldolgozásához szük­séges hónapok és a pótolandó UB bejegyzések számát, továbbá, hogy óránként 12 bejegyzés elvégzésével számolt. A 22 státuszon kívül a LÓK a maga számára is igényelt egy új főelőadói állást.104 A döntés két hónap múlva született meg. Erről a LÓK vezetője augusztus 5-én körlevélben tájékoztatta az állami levéltárakat: háromévi vajúdás után a levéltá­rak megkapják a szükséges létszámot, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy számítottak rá. Egyúttal utasítást adott, hogy levéltáranként anyakönyvi felelősö­101 MNL OL XIX. I. lh. 1610.17/1951. 102 Uo. 18b. Biz. 6-5/1953. 103 Belügyi Közlöny 1952. december 28-i rendkívüli száma. MNL OL XIX. 1.18a. 14-04-1/1953. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom