Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Lakos János: Fára József tevékenysége a Levéltárak Országos Központjában (1950–1953) és utolsó évei

szakmai továbbképzés céljaira ő kapott megbízást a magyar iratselejtezésről szó­ló füzet megírására. Elkészült művében elöljáróban foglalkozott a selejtezés elvi kérdéseivel, majd ismertette és értékelte a rendkívüli és a 185/1951. MT rendelet alapján végzett selejtezés alapelveit, lefolyását és eredményeit.97 2. Az anyakönyvi ügyek intézése Fára József LOK-beli működésének teljes időszakában napirenden volt az anyakönyvek kérdése, s ez is az ő ügykörébe tartozott. Négy nagyobb problé­mával kellett foglalkoznia. a) Az anyakönyvi másodpéldányok kezelése feltételeinek biztosítása Az 1827: XXIII. te.-el közhitelűvé nyilvánított egyházi anyakönyvek, majd az állami anyakönyvezés bevezetése (1895. október 1-jétől az 1894:XXXIII. te. alap­ján) utáni állami anyakönyvek másodpéldányait a törvényhatósági levéltárak őrizték és kezelték. E levéltárak állami kézbe vételét követően az 1950. évi 29. tvr. által megszabott sok új feladat és más okok miatt a közlevéltáraknak új állásokra volt szükségük ahhoz, hogy az anyakönyvi másodpéldányokkal kapcsolatos fela­dataikat elláthassák. A LÓK az anyakönyvezést irányító belügyi tárcával Fára részvételével tartott megbeszéléseket követően 1951. január 25-én a Fára fogalmazta körlevélben adat­szolgáltatást kért a fővárosi és a vidéki közlevéltáraktól. A beérkezett válaszokat Fára összesítette. Eszerint: pl. Borsod-Abaúj-Zemplénben a korábbi 198 helyett 364, Veszprém megyében 133 helyett 241, Zala megyében pedig 89 helyett 225 anyakönyvi kerület létezett 1951 elején, és összességében 100-150%-kal növeke­dett a másodpéldányokkal kapcsolatos munka. Ezért közlevéltáranként általában egy-egy, de Pest megyében kettő, a fővárosban három új levéltári dolgozó beállí­tása szükséges ahhoz, hogy a feladatokat el lehessen látni. Mindezt február 5-én a LÓK a Fára által fogalmazott levélben közölte a BM-mel98 Közben zajlott a má­sodpéldányok átadás-átvétele a területmódosulások és a levéltárak körében bekö­vetkezett változások miatt. E konkrét ügyeket is Fára intézte el,99 aki márciusban a BM részére újabb tájékoztatást készített a levéltárak jelentései alapján, ezúttal a másodpéldányok elhelyezéséről és terjedelméről, valamint a más levéltárakba áthelyezendő másodpéldányokról.100 Érdemi intézkedés azonban nem történt, 97 Fára József: A magyar iratselejtezés. Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése, levéltártan, kö­zépfok. Levéltárak Országos Központja, Budapest, 1953. Kézirat 18 p. 98 MNL OL XIX. 1.18a. 1610. L 24-4., 5/1951. 99 Uo. L 24. további alszámai. 100 Uo. L 24-9/1952. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom