Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig
V. Fél esztendő „a világ leghosszabb falujában". Sztaro Nyikolszkoje, 1942. VII. 12-étől 1943.1. 13-ig Július 12-én a reggeli eligazításon alezredes úr úgy intézkedett, hogy a vonat csak a század-kocsikat hagyja Gremjacsjéban, a többi járművel átköltözök a 4 km-re lévő Sztaro Nyikolszkojéba. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a vonal közelsége miatt állandó tűzhatásnak lennénk kitéve, a veszteségek pótolhatatlanok, és az ellátás veszélybe kerül. Gremjacsjéban csak az említett század-kocsik és a tüzérek lovai maradhattak. Már a délelőtt folyamán el is vonultunk nyugat felé. Ekkor még a Don túlsó partján egyetlen orosz sem volt, és menet közben láttuk, hogy érkeznek az átkeléshez szükséges pontonosok. Ezek Gremjacsjéban megálltak. Arra lehetett következtetni, hogy a Donon való átkelés is lehetséges. Amint a falu mögött húzódó dombvonulaton átkeltünk, egy platón folytattuk utunkat, majd egy patak völgyébe ereszkedtünk le. Délnyugat felé látszott 4-5 km távolságban Ivanovka, tőle délkeletre Hmelevij Lesz, nyugatra pár km-re Sztaro Nyikolszkoje, északra Dmitrijevka, szintén 3-4 km-re. Messze észak felé Voro- nyezs körvonalai mutatkoztak halványan. Körülöttünk mindenütt érett gabonatáblák; feltűnően sok rozs, elvétve láttunk búzát. Az előttünk folydogáló sekélyvizű patak a Jemancsa. Eléggé mély mederben, de nagy árterületet figyelhettünk meg. Híd nem volt, így a parton kellett lehajtva átgázolni a vízen. Amint a túlsó parton folytattuk utunkat a falu felé, az árterületen derékig érő dús füvű rét terült el, kb. 8-10 hold nagyságban. Rögtön határoztam: a legsürgősebben lekaszáljuk, mert még Csáktornyán közölték velünk, hogy szálastakarmányra nem számíthatunk egész kinnlétünk alatt, nekünk kell azt biztosítanunk, de nemcsak a naponta szükségeset, hanem a télre is fel kell készülnünk, mert kinn maradunk. Ha netán mi mégis hazajönnénk, lovaink akkor is maradnak, nehogy az itt meglévő fertőző tenyészbénaságot hazahozzák. A falu szegélyétől kb. 800 m-re, legközelebb a vonalhoz helyezkedtünk el a falu két házsora között húzódó széles völgyben, ahol hatalmas fűzfák alatt árnyékos táborhelyet találtunk. A szükséges házakat lefoglaltuk a rossz időkre számítva, de egyelőre nem szándékoztunk beköltözni, mert nagyon irtóztunk a házakban lévő tetűktől és a kiütéses tífusztól. Az emberek sátrakat állítottak fel maguknak, a lovakat azonban istállókban helyeztük el azonnal. Nem itthoni mértékkel kell az istállókat elképzelni. Vesszőből fonott oldalú, szalmatetővel ellátott kasok voltak; nálunk inkább kukoricagó- rénak számíthattak volna. De csak ez volt. Azért mégis szépen rendbe hozattam, streich-fákat tettek a lovak közé, melyeket szalmával befontak. Minden ember ásott magának repülők elleni óvógödröt, és a tábor védelmét is előkészítettük. 95
