Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
meg is érkeztek. Fontos volt, hogy a világosság meg ne előzze őket, mert akkor felfedi a támadókat. Ekkor már felállva néztük a nagy parádét. Az állások felett kisebb kötelékekre oszlott a 120 gép. Mindegyik egység vezérgépe kört írt le, majd az első gép célra bukott, és szörnyű robbanás szórta szét az idegtépő csendet. Felemelkedett és körpályára visszaállva körberepült, és ahogy megint a cél fölé érkezett, újra bukott. De ez alatt a többi gép is ezt csinálta, szigorúan betartva a rendet: kör, cél, bukik, felemelkedik, vissza a körre, cél, bukik, felemelkedik, kör, stb. Mindegyik zuhanóbombázó hat kört, hat rázuhanást, hat felszállást végzett, így teljesítette a parancsot: 120 Stuka, hatszori felszállással (felemelkedéssel) bombázza az állásokat. Szédületesen lenyűgöző látvány volt. Ebben a percben arra kellett gondolni, mi marad az ellenség állásaiból és a benne levőkből...? Amint a gépek hatszori zuhanása befejeződött, újra kötelékbe rendeződtek és ugyancsak észak felé távoztak. A megtervezés szerint ebben a pillanatban a tőlünk északra eső Scsigrinél álló 21-es vezérlöveg hangja ért hozzánk, mire a tüzérek szédületes gyorstüzet zúdítottak az állásokra. A kezelő tüzérek egy-kettőre leszórták magukról a zubbonyt, és ingujjban serénykedtek, hogy kilőjék a megadott lőszerkiszabatot. Itt aztán volt égzengés...! Mint az elszabadult pokol... Ahogy a pergőtűz végén az állások mögé helyezték a tüzet, lehetett hallani az állások előtti kisebb, más hangszínű robbanásokat: most robbantják az utászok a drótakadályokon és az előttünk lévő aknamezőkön a kapukat a gyalogság számára.- „Amikor a kapukat a bajtársak kirobbantották, elsőnek ugrottam be az árokba; velem együtt a barátom, akinek 50-es lángszórója volt, nekem csak 25-ös (50, illetve 25 m-re lövellte a lángot), és egymást támogatva tisztítottuk az utat, amikor valaki megveregeti a vállamat. Hát odanézek: egy gyalogos alezredes, és azt mondja: jól van utász, derék munka! - De büszke voltam! Egy alezredes, velünk együtt! Az is f[asz]a gyerek! (Kaltróy alezredes úr volt, a mi zászlóaljparancsnokunk.) Már a sarokba húzódott csoportra irányítom a lángszórómat, pecsenyeszag lesz egyszerre, amikor kialszik a láng. Pedig még nem volna szabad; hát mondja a szomszédom, átlőtték a tartályomat. Ezért jöttem vissza. De már nem is volt szükség, kiterelték a bakák a foglyokat; már aki élve maradt." Szinte egy szuszra mondta el a kistermetű győri lángszórós utászgyerek, és már meg is jelentek az első foglyok. [Az] általam készített fényképen146 nem látszanak azok a borzalmas sérülések, amelyeket ezek a szerencsétlen, mongol típusú foglyok szenvedtek. Majdnem valamennyi a fején sérült. Érdekes. Fülétől a füléig húzódó hasadás a fejtetőn, úgy, hogy valósággal tátogott, mint a kacsa szája. A másiknak a repesz teljesen elvitte az egyik állkapcsát; egynek szinte a fél ar146 Lásd a 23. sz. képet! 71
