Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”
folyékony állapotban merték ki a krumpli maradékát, mert a télen megfagyott krumpli most a felmelegedés után szétlottyant. Ebben a pempőben vájkáltak, keresve egy-egy épen maradt krumpli-részt, amelynek csírája van, hogy azt elültessék. Akinek épen megmaradt valamelyes krumplija, az vastagon meghámozta, és csak a héját tette a földbe. Mi is, embereink is, sajnálkozva néztük ezt a határtalan nyomort. Most megmondom, nem arra gondoltunk, hogy ezt az állapotot a rajtuk már régebben átvonult háború hagyta itt emlékbe, hanem nagyon tévesen, úgy tekintettük, mint a rendszer igazi képét. Később, ismerve a történteket, más volt a véleményünk. Ahogy ott ülünk egy facsomón, elénk áll néhány sovány öregasszony, és intésünkre panaszkodásba kezdenek, amiből mi vajmi keveset tudtunk meg, legfeljebb a mutogatásból, a maguk soványságára való hivatkozásból értettük meg szegénységüket. Síró szavai végeztével leroskadt és átölelve lábamat, a csizmám fejét kezdte csókolgatni, és rimánkodó hangon mondta:- Pán, konyi, konyi. Volt, aki megértette, és tőle tudtuk meg, hogy lovat kérnek, amellyel felszánthatnák kis földjüket. Később is sokat gondoltam erre a jelenetre, ahogy megalázkodott, ahogy könyörgött, mert többet soha nem találkoztam megalázkodó orosszal. Most tényleg az életükről volt szó, mert ha nem tudják a tavaszi vetést elvégezni, akkor nem érik meg a következő tavaszt. Mondanom sem kell, hogy azonnal kihirdettük, hogy segítségükre leszünk, csak szerezzenek ekét. Embereink, bár nagyon fáradtak voltak, de rögtön feledve a fáradságot, szívesen mentek szántani. A falusi embernek nem fárasztó, hanem üdítő a mezei munka. Valamennyinek a családja jutott eszébe, és nagy sajnálkozással voltak e szegények iránt. Rögtön oktattak is a maguk módján: úgy lesz jó a krumplitermés, ha trágyázott földbe rakják; ezért lerakták a kocsin lévő holmikat, és szántás előtt jól megtrágyázták a földet. Nagy segítséget jelentett ez a kis munka, mely estig ment éppen úgy, ahogy odahaza szokták. A második fénykép ebből a faluból való tovább-menetünk alkalmával készült. A falu szélső házai intenek búcsút az elmenőknek. [...]106 A századokban lévő sármellékiek mindig irigykedve nézték [Tamás] Jancsit jó dolgáért. Amíg ők zárt sorban teljes felszereléssel, nyelve a port, meneteltek, addig ő pusztán csak a puskáját és a gázálarcot hordta. Többi holmija, meg az én hátizsákom, melyet neki kellett hordoznia, valamelyik kocsin. О aztán ki tudta használni, hogy a vonatparancsnok legénye. Nem egyszer hallottam, mikor mondták neki:- Jó dolgod van Jancsi, aztán böcsüld is meg magadat! Igyekezett is a maga módján. Ela megálltunk, rögtön ott volt mellettem és kérdezte, kívánok-e valamit, és hozta. Abban is segítségemre volt, hogy állandóan dirigálta a kocsisokat, hogy 106 Lásd a 16. sz. képet! 52
