Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Függelék - Válogatás Kemendy Géza korabeli dokumentumaiból, 1942–1944
védelmi vonalat, s Sztarij Oszkol irányában mielőbb törjön előre a Don folyóhoz. Az említett kisváros elfoglalását a 9. könnyű hadosztály alakulataira bízták. A támadásban résztvevő magyar és német seregtesteket több nehéz, illetve közepes tüzérosztállyal, légvédelmi tüzérosztállyal, illetve egy-egy német páncélvadász- és rohamlövegosztállyal erősítették meg.133 E magyar és német sereg- és csapattestekkel szemben a szovjet Brjanszki Front balszárnya és a Délnyugati Front jobbszárnya védekezett. Miután védelmi vonaluk megerősítésére sem idő, sem megfelelő tartalék nem állt rendelkezésre, a szovjet főparancsnokság utasítására a csapatok a Donig terjedő területet anyagi források tekintetében lényegében teljesen kiürítették, az utóvéd állások kiépítését és némi tartalék erő felvonultatását azonban csupán június 20. után kezdték el.134 A három magyar seregtest közül a legnehezebb feladat kétségtelenül a nagy- kanizsai 9. könnyű hadosztályra hárult. Sávja előtt ugyanis egy műszakilag 10-15 km mélységben kiépített védelmi vonal húzódott, melyet jelentős erejű szovjet utóvéd tartott. A terepviszonyok sem kedveztek a támadó zalai gyalogzászlóaljaknak, hiszen tervezett előtörési irányuk egészen a Donig merőleges volt az észak-déli irányban húzódó párhuzamos, 50-60 méter magas dombokra. A hadművelet kezdetét kétszer halasztották el az esős időjárás miatt. Végül június 28-án hajnali 2 óra 15 perckor indult meg, 30 perces tüzérségi előkészítéssel. A 9. könnyű hadosztálynak az első napon Barkovnán át délkelet felé előretörve a Rozsgyesztvenszkojétől északkeletre, illetve a Gut Dimitrovától nyugatra húzódó magaslatot kellett elfoglalnia. E feladat végrehajtására utasított két harccsoportja közül a 17. gyalogezred parancsnoka által vezetett erősebb, négy zászlóaljat magába foglaló csoport az ellenséges csapatokat megkerülő művelettel, a 47/1. zászlóalj parancsnokának csoportja pedig arctámadással kísérelte meg a védők ellenállását megtörni. Az átkarolást végrehajtó úgynevezett súlycsoport zászlóaljai közül a 17/1. közvetlenül a védőállásból, a 17/11. és 34/1. zászlóaljak pedig a várakozási idő alatt elfoglalt szálláskörletből kezdték meg támadásukat. A 17/III. zászlóalj - ahogy a másik harccsoportban a 47/11. - mint tartalék az arcvonal mögötti területen helyezkedett el.135 A támadást végrehajtó, ezredközvetlen árkász, kocsizó géppuskás, páncéltörő ágyús és aknavető alosztályokkal, illetve kézi lángszórós rajokkal megerősített zászlóaljak kezdetben lendületesen törtek előre. A szemben álló szovjet csapatok azonban rövid idő elteltével eleinte csak szórványos, majd egyre intenzívebb gyalogsági és tüzérségi tűzzel árasztották el a támadókat. Védővonaluk mélységében támpontszerűen kiépített állásaiból, fel nem derített fedezékeiből egyre erősebb ellenállást fejtettek ki. 3 óra 30 percig a súlycsoport mindenütt elérte első táma133 HL 2. hadsereg iratai 4. fasc. 3. számú naplómelléklet. 134 V. P. Morozov: Zapadnyeje Voronyezsa. Moszkva, 1956. 9-11. p. 333 Szabó Péter 1988. 34-37. p. 259
