Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Függelék - Válogatás Kemendy Géza korabeli dokumentumaiból, 1942–1944

hetősen szűk bevonulási körzetből származott. A 17/11. zászlóalj kiegészült egy szekszárdi 18. gyalogezredbeli - feltehetően gyalogsági nehézfegyver - szakasz- szal is, amely kivétel nélkül 1920-ban született sorállományú honvédből állt.

A két csapattestbe - jóllehet a 17/11. zászlóalj békehelyőrsége 1941 áprilisa óta Csáktornyán (géppuskás százada 1941. szeptember 1-jéig Perlakon)123 volt - leginkább az alább felsorolt településekről vonultattak be különösen nagyszámú hadkötelest: Keszthely, Csabrendek, Tapolca, Rezi, Sármellék, Badacsonytomaj, Cserszegtomaj, Nyirád, Sümeg, Lesenceistvánd, Nemesbükk, Káptalanfa és Ba- zsi. A korábban jugoszláv hadseregben kiképzést nyert muraközi és muravidéki magyar nemzetiségű katonaviseltek átképzése ugyanis még el sem kezdődött, az első újoncok pedig alig öt hónapja vonultak be Csáktornyára.

Az elvonuló alakulatok személyi állományának összeállításakor a nemzetiségi legénység beosztására gondos előkészületeket követően került sor. Az egyes csapattestek javarészt a kassai VIII. és a kolozsvári IX. hadtestek tekintélyes számú, sebtében átképzett ruszin és román ajkú hadköteleseiből kaptak kiegészítést hadiállományuk elérésére. A gyalogsági csapattestekben a nemzetiségi katonákkal töltötték be a kocsisok, málhásállat- és taligavezetők, szakácsok, mesteremberek, sebesült- és lőszervivők, árkászok és puskáscsatárok 30-50 százalékát.124 A Csáktornyái zászlóaljak román nemzetiségű állománya nagyobb részben a történelmi Kolozs vármegye kolozsvári, hídalmási és gyalui járásaiból, kisebb része a Bihar vármegyei élesdi járásból, illetve a Szolnok-Doboka vármegyei szamosújvári járásból származott. A bevonultatott románokon kívül csekély számú ruszin és vajdasági szerb ajkú honvéd is szolgált a 17/11. és 47/11. zászlóaljakban.

A hadba vonultak túlnyomó többsége mezőgazdasági munkákból élő, csekély jövedelmű törpe- és kisbirtokos, továbbá a részesművelésből és napszámból élő iskolázatlan fiatalember volt. Rajtuk kívül városias, vagy jelentősebb köz-, illetve vasúti forgalmú települések szerény jövedelmű iparosai, nevezetesen asztalosok, ácsok, bognárok, cipészek, fuvarosok, kárpitosok, kovácsok, kőművesek, fodrászok és szobafestők is számosán kerültek be az elvonuló alakulatokba.

A tisztikar neuralgikus pontjait az első világháborút dicséretesen megjárt, 45- 50 év feletti ezred-, illetve zászlóaljparancsnokok jelentették. Sokuk már képtelen volt elviselni a harctéri megpróbáltatásokat, s pár hónap elteltével betegen tért vissza a hátországba. Természetesen derekasan helytálló, jó képzettségű, alakulatát végig vezető és együtt-tartó egyéniségeket is találunk a törzstisztek között; közéjük tartozott Kaltróy Antal alezredes, a 17/11. zászlóalj parancsnoka is. Az úgynevezett alantos tisztek (század- és szakaszparancsnokok) esetében a hivatá123 HIM KI Dusnoki Gyula 15679. sz. ti. ogy.

124 Lásd bővebbet: Szabó Péter: Nemzetiségek a magyar királyi honvédségben 1938-1943. In: Palócföld 1990.1. sz. 39-55. p.

254