Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - I. 17-es! 47-es? 47-es? 17-es!
megálltunk - anélkül, hogy külön szárba kellett volna szednem mindig így állt: lábak egymás mellett, azaz négy lábon; feje fenn, és a fülek előre. Ugye, milyen jól nevelt? A „jól nevelt" képe aztán eljutott 30 példányban minden kedves családtagomhoz, barátomhoz, sőt, kedves diákjaimhoz is. [...] A nagyarányú behívások miatti munkaerő kiesés enyhítésére a tavaszi munkák érdekében, nemkülönben a nagy költségek csökkentése tették indokolttá, hogy március végén nagyarányú szabadságolásokat engedélyezett a parancsnokság. Egy hetet kaptunk, de alighogy hazaértünk, másnap már táviratilag visz- szahívtak. A módosítás szerint a szabadságolás április 2-án kezdődött egy hét időtartammal. [...] Sajnos az egy hét utáni helyzet elkeserítő volt, mert ezen idő alatt, főleg a kovácsok, tragikusan kis teljesítménnyel dolgoztak. Ahányszor benéztem Vaszary úr műhelyébe, csak pislákoló kohókat találtam, de kovácsot nem. Hol lehetnek? Valaki útbaigazított: a szemben lévő kocsmában mindig megtaláltam Vaszary urat segédeivel, inassal együtt fröccsözés közben. Fellépésemre visszamentek a műhelybe, de amint távolabbról visszanéztem, már nem füstölt a műhely kéménye. Visszamenve, igen erélyesen kellett megmagyaráznom a munkák sürgősségét, és nyomatékképpen kilátásba helyeztem, hogy amennyiben Vaszary úr nem változtat a munka tempóján, bevonultatom segédeivel együtt a laktanyába, és 2 pengő zsoldért ott majd dolgoznak szakadatlan. No, ez aztán hatott. Pedig, hogy milyen jól kerestek, éppen a nagy kocsmázás, és az mutatta, hogy segédek házi élelmezésére vett disznónak fejét, lábait, belső részeit a szemétre kidobva találtam. Ezért aztán Vaszary úr kapott is tőlem olyan kioktatást, hogy nem felejtette el. Akkor, amikor az ország már élelmiszerjegyekkel pótolta az ennivalót, ez megengedhetetlen volt. Persze ez azt is mutatta, hogy milyen gazdag volt a Muraköz. De mindegy, ezt nem szabad megengedni. Fáradhatatlan törekvésünket siker koronázta. Méghozzá nem várt siker. Április 15-i határidő helyett már oly korán elkészültünk, hogy alezredes úr már április 14-én szemlét tarthatott a vonat felett. Teljes felszereléssel kiállhattunk a vásártérre. Impozáns látvány volt a tökéletesen egyforma 80 kocsi, a zabon kifényesedett, csodás erőállapotú lovak, az egyvonalban, zsinór egyenesen kiigazított rúdvégekkel felállított zászlóaljvonat, a kocsikon nád ostornyéllel ülő kocsisok. Amikor alezredes úr gyönyörködve végigment a kocsisor előtt, utána hozzám fordult, és ennyit mondott, szinte megilletődve:- Köszönöm neked ezt a szép vonatot! Ezzel, egészen fiatalosan, felugrott az első kocsira, mely a törzs-kocsi volt, és behajtattunk a laktanyába, majd odabenn megvendégelt, örömtől sugárzó arccal mondta:- Na, most már jöhet szemlét tartani az ezredes úr! Igaz? 22
