Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - I. 17-es! 47-es? 47-es? 17-es!
szintén jól beszélt magyarul) és az összes román társaik arcáról, mert tekintélyes összekötőjüket látták Ikonárban. Rögtön szívesen tevékenykedtek, hiszen őket is ugyanazon segítette át, mint engem: a nyelvi nehézségeken. Hálás voltam alezredes úr segítőkészségéért. Még a legkezdetibb állapotban volt a zászlóaljvonat kialakulása az iparosok és a sok tennivaló miatt, amikor alezredes úr magához hivatott és közölte: Ma délelőtt Kozderka ezredes úr itt lesz, és megszemléli a vonatot. Majdnem megállt a szívverésem. A vonatot?! De mit. Hiszen még egy kocsit se tudok megmutatni. Legfeljebb a lovakat, de azokat is csak kötőféken elővezetve. Ezzel ő nem lesz kielégítve.- No, most mit csinálsz? - kérdezte alezredes úr. Gondolkodás után azt feleltem: van egy vadonatúj kincstári kocsi, amivel éppen lisztet szállítanak, azt állítom ide az iroda elé, s felveszem az utolsó kenetet. Alezredes úr mosolygott. Ebben maradtunk. Az őrségen meghagytam, ha ez a kocsi bejön, azonnal tegyék rendbe, és álljon a feljáró elé. Telve voltam rettegéssel. Sisakot tettem, és 11 órakor jelentettem, hogy a parancsot végrehajtottam. (Azt nem mertem jelenteni, hogy a parancs értelmében a vonatot előállítottam.) Lejött az udvarra, és amikor meglátta az egy kocsiból álló „vonatot", rám nézett, és azt hittem, itt a vég. Alezredes úr a háttérben élvezte helyzetemet, mosolygott. Ezredes úr pedig körüljárta a szabvány kincstári kocsit, megrázta az oldalát, és hangosan azt a megjegyzést tette: nagyon zörög. Kíváncsi volt rá, hogyan folynak a munkák, és főleg arra, biztosított-e az adott határidőre a vonat felállítása, illetve menetkészültsége. El kellett kalauzolnom a műhelyekbe, ahol „hozzáértő" utasításokat adott. Mivel ismertem, hogy csak az ő véleménye lehet a helyes, megsúgtam a műhelyekben, hogy mindenre elfogadóan nyilatkozzanak. Nagyon kiélte magát, különösen az asztalosműhelyben, ahol szalagszerűen, gyorsan ment a munka. A szemle végén elismerően nyilatkozott a szervezésről, és megismételte, hogy április közepére okvetlen készen kell lennie mindennek. Efelől én nyugodt voltam. Ezzel nagy megnyugvásomra vége lett, és nem is rossz vége, a „szemlének". Biztos, hogy alezredes úr beavatkozása terelte ilyen megnyugtató irányba a véleményét és magatartását, nehogy elvegye a kedvemet. Az iparosok további igyekezetére viszont jó hatása volt a magas rangú érdeklődésnek. Sor kerülhetett most már arra is, hogy a zászlóalj lovasait is kiképzésben részesítsük. Ezt a zászlóalj kürtös végezte a vásártéren. Itt került sor az első fényképezésre. [...]39 40 Nem hallgathatom el, hogy fel ne hívjam a figyelmet az én kedves Búcsú lovam remek állására, mely örökké jellemezte, a szabályos vigyázzállás. Amint 39TODORÁN OKTÁVIÁN tartalékos honvéd (Egeres, 1913. Gáska Anna). Eltűnt az 1943. januári és februári visszavonulás során. HL HM 22. v. oszt. 756130/1943. 40 Lásd a 10-11. sz. képeket! 21
