Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig

Bekerült a kitüntetésre javasoltak közé Todorán Oktávián honvéd is, az egész- ségügyis kocsi hajtója. (Emlékezhetünk, milyen szerencsétlen esete volt a kirako­dás után azonnal, Vinogroblban, amikor kedves lovát felületességből kifolyólag agyonlőtte. A kárt 3.000 pengő értékben odahaza rátáblázták. [...]) Todorán volt az egyetlen kocsis nálam, akinek sosem kellett a figyelmét fel­hívni arra, hogy háborús területen vagyunk, és a katona legközvetlenebb barátja és védője a fegyvere. Éppen ezért állandóan jó karban tartsa, és mindig magánál hordja, meglepetések esetén is azonnal használja. Az történt ezekben a napok­ban, hogy amint kiment takarmányt kaszálni a lovainak egyedül, a [Sztaro] Nyi- kolszkojétől északra lévő tetőre, a keze ügyébe helyezte le puskáját, és kaszálni kezdett. Hatalmas napraforgó tábla húzódott a falu felé ereszkedő lejtőn. Egyszer csak alulról magyar szavakat, kiabálást és az érett napraforgó zörgését hallja. Fel­figyelt rá, és a puskáját kézbe véve figyelt a hangok irányába. Hamarosan tisztá­zódott számára a helyzet. Két orosz katonát látott a napraforgó-sorban feléje sza­ladni felfelé az oldalban. Üldözői[k] huszárok voltak, de jócskán elmaradtak a két katonától. Ki is csúsztak volna üldözőik elől, ha a domb élét elérik. Ekkor Todo­rán letérdelt, és célba véve az egymás mögött igyekvő két katonát, lőtt, és mind­kettő egyszerre összesett. Olyan tökéletes volt a lövés, hogy egyszerre estek össze, és az elől lévő kezéből még a pisztoly sem esett ki. Todorán Oktávián honvéd az ellenség előtt tanúsított bátor és vitéz magatar­tásáért a bronz vitézségi érmet kapta, továbbá törölték a 3.000 pengő kártérítési kötelezettségét. [...] Az én számomra is tartogatott ez az idő kedves meglepetést: hadnagyi elő­léptetésemhez most készítették el a felterjesztést. Valójában csak január 1-jén lesz esedékes a kinevezés, de nagy utat kell megtennie, amíg eljut a hadosztályon ke­resztül a Honvédelmi Minisztériumba, és vissza is érkezik. Levelemben megemlékezem arról a sok levélről, melyet ezekben a napokban kaptam.188 A tábori posta működése most vált rendszeressé. Rendkívül jólesett, hogy olyan sokan gondoltak rám, és ebből arra a következtetésre jutottam, hogy az egész ország magáénak tartja a Donnál küzdő katonát, és egy emberként érez velünk. Biztosra veszem, hogy ezekben az időkben valóban úgy is volt. Több oldalról megalapozottan, nagyon jó hangulatban teltek napjaim, amíg egy elszomorító látvány meg nem zavarta ezt a harmonikus lelkiállapotot. Egyik napon, a déli legmelegebb órákban nagy és szokatlan zaj szűrődött be lakásom­ba. Természetesen kimentem megnézni, mi ez a szokatlan hang. A vonal felől óriási porfelhő közeledett, melynek elején két huszár, mögötte civilek batyukkal, állatokkal, kocsikkal, gyerekekkel, öregekkel, bontakoztak ki a porfelhőből, ahogy felém közeledtek. A két huszár a zalaszántói Czibor testvérek, Czibor Kálmán őr­188 Kemendy Géza július 22-én összesen 31 db levelet kapott otthonról. Vö. Kemendy 1942. július 23- ai levele a feleségéhez. HL Tgy. 4096. Kemendy Géza: Harctéri emlékeim 1942-1943. 80. sz. melléklet. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom