Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig
Természetesen rögtön látni akarta mindenki a partizánokat, akiket mi sosem fedeztünk fel, ezek meg most jöttek ide, és máris rakásra fogják őket. Szinte szégyenkeztünk. Amint az udvaron megláttuk az előállított partizánokat, az én kezdeményezésemre, kitört belőlünk a hangos nevetés. Tudniillik 15-20 apró gyerek állt ott megszeppenve, kócos lovaikat kantárszáron fogva. Még a lovak is lehajtott fejjel álltak, mintha osztoztak volna kis gazdáik ijedtségében. Egy nagyobb gyerek volt az élen, akit messziről megismertem. Nem volt más, mint háziasszonyom 15 éves fia, Koltyi. Előléptem, és alezredes úrnak jelentettem, hogy én ezekért a gyerekekért jótállók, kérem, adja át őket nekem. Elmondtam nagy derültség közepette, hogy az én körletemben laknak, és azzal foglalkoznak napközben, hogy az eke elé fogott ló hátán ülve szántják a tarlót. Estefelé pedig óriási kedvteléssel lovagolnak. Egy lóra még három gyerek is felül egyszerre, és vágta! Ha csak a ló sörényét el tudja érni a kis kozák, a ló első lábán felmászik a lóra, mintha fára mászna. Akkor viszont elkezdi a sírást, ha olyan pici, hogy ennyire nem ér fel, és a másik nem segít neki. Ezekben kozák vér folyik, mégpedig doni kozák. Alezredes úr nekem adta őket. Koltyi hálásan nézett rám. Intettem, hogy elmehetnek. Mint a szemfényvesztők, olyan boszorkányos gyorsasággal termettek a ló hátán, és szédületes vágtában poroztak el, hogy valamennyien megirigyeltük őket. Alig vártam, hogy elköltözzenek a faluból, olyan rossz hatással voltak a mi embereinkre és az általános közhangulatra. Tegnap éjjel 2 órakor aztán beszól az őr, hogy készülődnek a 23-sok. Na, ez nagy dolog. Ikonárral azonnal nyergeltettem, és mögöttük haladva elkísértük őket Ivanovkán túl, és csak akkor fordultunk vissza megkönnyebbülten, amikor meggyőződtünk róla, hogy nem térnek vissza. Most tudtam meg alezredes úrtól, hogy ők voltak az utolsók, akik kiérkeztek.185 Velük befejeződött a [2. hadsereg] II. és III. kiszállítási lépcsőbe]. [,..]186 185 Az eredetileg a VII. hadtest hadrendjébe tartozó, s a Kurszkig kiszállított egri 20. könnyű hadosztály alakulatai július 14-én kezdték el menetüket a Don irányába. Július 22-én menetvonalukat módosították, s Parnicsnij-Kocsatovka-Sztaro Nyikolszkoje körzetébe, vagyis a 9. könnyű hadosztály védőkörlete mögé irányították e csapatokat. Augusztus 8-átóI végül az urivi Don-kanyar mögött védekező 7. könnyű hadosztály védőkörlete területén csoportosultak, s a súlyos veszteségeket szenvedett 35. gyalogezredet váltották fel. Szabó Péter 2001.118-119., 126. p. 186 A szerző itt a Horváth Miklós által szerkesztett „A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" című könyvből azon dokumentumokat idézi, melyek a 2. hadsereg II. szállítási lépcsőjében a keleti hadműveleti területre kiérkező, Kijev környéki kirakodása miatt 1000 km-es gyalogmenetre és partizáncsapatok elleni harcokra kényszerült, majd a Donon átkelt szovjet reguláris csapatok ellen menetből bevetett alakulatainak súlyos megpróbáltatásairól tanúskodnak. Közzé teszi Gödry János ezredesnek 1942. május 26-ai azon jelentését is, melyben a 6. könnyű hadosztály parancsnoka seregtestének értelmetlenül elrendelt, s eredménytelenül végződött partizánok elleni bevetéséről tudósított. HL 2. hadsereg iratai 25. fase. M. kir. 12. könnyű hadosztály történetéről összefoglaló 1942. IV. 27. - 1943.1.17-ig.; 5. fasc. 28. számú naplómelléklet. 106
