Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

Zalaegerszeg, 1872. július 28. Zalaegerszeg város kérvénye Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságához egy új közvágóhíd felállítása iránt 12. Tekintetes Megyei Bizottság! Még múlt évben beterjesztett kérvényünkre a megyei bizottság kiküldte [a] központi szolgabíró urat, hogy zalaegerszegi m[ező] városban egészségügyi szem­pontból, s a levágandó marháknak könnyebben lehető ellenőrzése tekintetéből alkalmas és a városhoz közel eső helyen egy közös vágóhíd állíttassák, melyet a városi és ólai mészárosok közösen használni köteleztessenek. Ezen kiküldetés következtében tekintetes Skublics István sz[olga]bíró úr a za­laegerszegi és ólai öszves mészárosoknak is meghallgatásával a tárgyalást meg­tartván, s az •/ • alatti jegyzőkönyv tanúsítása szerint is mind az egerszegi, mind pedig az ólai mészárosok mindannyian kötelezték magokat, hogy mihelyt a vá­ros által építni szándokolt közös vágóhíd elkészülend, bizonyos meghatározandó díj mellett csakis azt használandják. Ennek folytában Zalaegerszeg m[ező]város képviselő-testülete belátva azt, hogy a levágandó marháknak ekképpen az egy helyre összpontosított vágóhídon leendő megvizsgálása és ellenőrzése közegészségügyi szempontból is szerfelett kívánatos és szükséges, de az csakis ily eljárás mellett lehetséges a kívánt, jó ered­ménnyel; hogy az minél előbb eléressék, a vágóhíd felállításához szükséges elő- intézkedéseket haladék nélkül megtette, s az ügy azon ponton áll, hogy az építés azonnal megkezdhető, s a vágóhíd felállítása még a folyó évben létesíthető. Mielőtt azonban az építés megkezdetik, szükségesnek látja a képviselő-testü­let a tekintetes Megyei Bizottságot teljes tisztelettel felkérni: Figyelembe véve azt, hogy habár a jelenlegi mészárosok jegyzőkönyvileg köte­lezték is magokat arra, hogy a város által felállítandó vágóhidat használni fogják, mindazonáltal a több ezerekbe kerülendő vágóhíd létesítéséhez ezen magány- útón adott nyilatkozatot nem találja a képviselő-testület arra elégségesnek, hogy ennek alapján a városi pénztárt oly jelentékeny kiadással megterhelje. Mert nem lehetetlen az, hogy a most magokat lekötelező személyek rövid idő alatt a húsvá­gással fennhagyván, a helyekbe lépendők nem fogják magokat a közös vágóhíd használatára kötelezetteknek tartani, s annak folytán bekövetkezhetik azon eset, hogy a tetemes költséggel létesített épület egészen használaton kívül maradand. Teljes biztosítékot tehát a képviselő-testület csak abban találhat, ha a tekintetes 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom