Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
Az agrárviszonyok A megye perifériális helyzete megmutatkozott abban is, hogy a polgári kor végéig agrárjellegű maradt. Az agrárnépesség aránya a 19. században csak csekély mértékben csökkent, 1910-ben is a lakosságnak majdnem háromnegyed része (73,9 %) a mezőgazdaságban dolgozott. A megyei arány a trianoni területen még 1930-ban is meghaladta a hetven százalékot (70,3 %). Milyen feltételeket biztosított a mezőgazdasági termelés számára a természeti környezet? A rendi korszak különböző összeírásaiból és leírásaiból nem a legkedvezőbb kép bontakozott ki. A szántóföldek nem a legjobb minőségűek, dombosak, vízfolyásokkal szabdaltak voltak. Sok a panasz az alacsony terméseredményekre, a szárazság vagy éppen a csapadékos évek káros következményeire. A réteken sokszor nem lehetett sarjút kaszálni. 1828-ban Zala vármegye területének középső és keleti részein a kétnyomásos szántóföldi gazdálkodás volt az általános, a szántók felébe került vetés, a másik fele ugaron maradt, a következő évben cseréltek. A megye délnyugati részein ugarolás nélküli egynyomásos gazdálkodást folytattak (ez nem vetésforgót jelentett). Ez a nyomásos rendszer már száz éve is ugyanilyen volt. A reformkorban egyes helységekben történtek kísérletek a háromnyomásos rendszerre való áttérésre, de általában nem tudtak változtatni. Nem állt rendelkezésre szabad földterület. A 19. század második felében szűnt meg a nyomásos rendszer, a nyomáskényszer. A földadó általános bevezetésekor az 1850-es években minden földparcellának megállapították a „kataszteri tiszta jövedelmét". Bár ez adókivetés céljából készült, csak ezek adnak összehasonlítási lehetőséget (ma is használjuk az aranykorona értékét). Zala megyében, 1857-ben a kataszteri tiszta jövedelem átlaga 2,66 pengőforint volt kataszteri holdanként (1 kát. hold = 1600 négyszögöl = 5755 m2). Ez az átlag Fejér megyében 4,62, Somogy megyében viszont 2,17 volt. A megyén belül Muraköz átlaga 4,30 volt, Lenti és Nova környékén 1,5 körül. 1935-ben a megyei átlag 7,62 aranykorona volt kataszteri holdanként, Dunántúlon a legalacsonyabb (Sopron megyében 13,08 aranykorona). A legjobb földek Nagykanizsa környékén, a legrosszabbak Lenti és Nova vidékén. 1857-ben, Zalában a termőterület 35,8 százaléka volt szántóföld, aránya 1895- re 40,9 százalékra, 1935-re 44,5 százalékra emelkedett. Az erdők, a legelők és a rétek rovására növekedett. A megye jelentős részét borította erdő, amelyet sokoldalúan hasznosítottak (legeltetésre is). 1857-ben a termőföld közel egyharmada (31,6 %), a század végén és a két világháború között is több mint egynegyede (26,8 és 26,2 %) volt erdő. Zala vármegyében a szőlő- és bortermelés már a középkorból (római kortól?) nagy szerepet játszott. A szőlőültetvények területe folyamatosan terjeszkedett - változó ütemben - a 19. század utolsó harmadáig. 1857-ben a termőterület 4,1 14
