Kardos Ferenc: „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez - Zalai gyűjtemény 65. (Zalaegerszeg, 2008)
Bevető: Források és adatok cigány közösségekről a 18. századi Zalából
fordul elő cigány család lakhelyeként 1773-ban, illetve 68 településen csak 1773-ban jelentek meg a cigány lakosok. Tehát a cigányok lakta települések negyedében (1768-ban 25%-ban, 1773-ban 30%-ban) változott a két összeírás között az etnikai összetétel. A települések háromnegyedében a nevek és életkorok összevetésével vizsgálható majd meg (s ellenőrző forrásokként más korabeli névadatok bevonásával), hogy ott ugyanazok a családok maradtak-e. Most csak annyi látható bizonyosan, hogy van állandó cigány lakosság a települések kétharmadában. A - legalábbis időlegesen - letelepedett cigány családok számát a lakhatás körülményeire vonatkozó adatokból is meghatározhatnánk, de az 1773-as ösz- szeírásokban a lakhatás adatai eléggé sematikusak, csak ritkán adnak bővebb információt annál, hogy a faluban vagy a falun kívül van-e háza a családnak. Az egyéb források alapján a vártnál jóval kevesebben élnek 1773-ban sátorban, a falun kívül. Ennek lehet oka az is, hogy az összeíró az összeírtak bevallása szerint írta be a hatalom által is vágyott állapotot. Mindenesetre, ha ritkán is, vannak konkrét megjegyzések az 1773-as összeírásban a faluba integrálódásról: van, akinek most épül a háza, van aki a falu közepén lakik. Vannak családok, például a sümegi Árvái, a kanizsai és a zalaegerszegi Burka család, akik esetében 19 és 20. századi adatokból gyanítható a kontinuitás, de ez még vizsgálandó kérdés. A tartós letelepedés szándéka - amit a hatalom kikényszerített asszimilációval kívánt elérni - függött a cigány család megélhetési stratégiájától és a zalai településeken adódó gazdasági lehetőségektől. Most erre a kérdéskörre vetünk egy pillantást. Gazdasági szerep és megélhetési stratégiák A cigányság mobilitását segítette, letelepedését gátolta, hogy megélhetésének legfőbb forrása - földje nem lévén - nem a paraszti munka volt. Túlnyomó többségük kovácsként (fabrilem) - kovács, aprólékos kovács, edényfoltozó és kolompár mesterségét gyakorolva - fordul elő a forrásokban, akik persze több lábon állnak megélhetésüket illetően. A kovácsolás mellett hegedülnek (fidicen), állattal (leginkább lóval, de néha ökörrel és tinóval is) kereskednek. A lóval kereskedést - nyilvánvalóan a vándorás megfékezése, akadályozása céljával - az államhatalom tiltotta, ennek ellenére, vélhetően gazdasági szükségszerűségekből, a vármegye településein ezt nem kifogásolták, sőt, egyes u- radalmak (például az egerszegi uradalom Burka Mihály esetében) kereskedtek is cigány lókereskedőkkel. A parasztgazdaságokban vagy az uradalmakban való bérmunka is leginkább kézműipari vagy állattartással kapcsolatos (kovács, lakatos, teknővájó, kanalas, illetve gőbölös, csordás, ostoros, lovász fordul elő). De vannak meszelőt kíná29
