Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)

Politikai küzdelmek Zala megyében 1918-1931

ler, Zákány, Hegedűs) és a mérsékelt konzervatív hangvétel (Krátky, Reischl, Túri, Tarányi). Az említett Zalai Közlönyben az előbbire láthatunk példát. Ennek vezérgondolata a „keresztény Magyarország" megerősítése volt. A „keresztény" fogalom jelentése ez esetben - mint már a történészek sok esetben rámutattak - nem vallási, hanem politikai tartalommal bírt. Jelentése a „nem zsidó" volt, ami alatt azokat a társadalmi jelenségeket kellett érteni, amit a korabeli jobboldali gondolkodás a vérzivataros történelmi események után a zsidósághoz kötött. így elsősorban a kommunizmust, illetve azzal egybemosva minden baloldaliságot, tehát a szociáldemokráciát is elutasítva, valamint a liberalizmust. A vallásából kilépett neológ zsidó „szabadelvű, észelvű, anyagelvű, gyakorlati ateista, aki nem sokat törődik az egy Istennel."80 Aknamunkájukat azonban nem zsidóként vég­zik és pusztítják a befogadó keresztény nemzetet, hanem, mint „szabadkőműve­sek, demokrata vezérek, újságírók, drámaírók, a szabadelvűség tanárai, börze- spekulánsok."81 Erre - szerintük - csak egy válasz lehet: visszaszorítani a zsidó befolyást a közélet minden területén. Sikert a keresztény magyarság akkor érhet el, ha nem egymással viszálykodik, hanem egységbe tömörül. „Bele kiáltom ebbe a zsidó városba, hogy mi Friedrich szavával keresztény Magyarországot aka­runk. Olyan Magyarországot, ahol a zsidóság csak számarányában juthat szó­hoz." - mondta az egyik választási nagygyűlésen páter Hedly Jeromos nagykani­zsai szerzetes.82 A plébános utolsó gondolata egyébként a - kampányban máshol is felmerülő - numerus clausus megfogalmazását jelentette. (Az egyházi szemé­lyek, papok, plébánosok egyébként végig aktív szerepet játszottak a választási küzdelemben, sőt mint látjuk majd, a zalai mandátumot nyert KNEP képviselők között két pap is található. Ennek fő oka az volt, hogy a KNEP országos veze­tősége egyeztetett Csernoch János hercegprímással, aki a jelöltek támogatására hívta fel a papságot.83) Egyes jelöltek egyenesen a kereszténység és a zsidóság élet-halál harcáról beszéltek, amelyben a zsidóság megpróbálta a két forradalom során megragadni a hatalmat. Ez ellen a magyar, keresztény tábornak egységesen kell fellépni, különben elpusztul.84 Ezek voltak azok a gondolatok, amely köré a szélsőjobboldali gondolkodású KNEP jelöltek programja felépült85 80 Zalai Közlöny, 1920. január 14. A vasárnapi népgyűlés hullámveréseiből c. cikk részletesen taglalja ezt a kérdést. (63. dokumentum) »'Uo. 82 Zalai Közlöny, 1920. január 13. 83 Gergely 1999. 73. p. 84 Tapolcai Újság, 1920. december 14. Zákány Gyula e gondolatokat tartalmazó beszédét szó szerint közli a sajtó. 85 Zalai Közlöny választást megelőző számai, Tapolcai Újság, 1919. december 14. Keszthelyi Újság, 1920. január 1. stb. Továbbá Fangler Béla és Hegedűs György parlamenti beszédei: NN 1920-1922.1. kötet 235. és 4. kötet 231. p. (66. és 68. sz. dokumentumok) 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom