Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.
rokkantat elbocsátottak. Ekkor megnyitottam Vasvárott ügyvédi irodámat, de már hat hét eltelte után ismét behívattam katonai szolgálatra, s szolgáltam egészen az októberi forradalom kitöréséig. Úgy én, mint feleségem teljesen szegényen kerültünk össze, ami csekély hozománya feleségemnek volt, azt a hosszú katonai szolgálat alatt feléltük. Éppen azért, mert minden anyagi eszköztől meg voltam fosztva, azért kénytelen voltam irodámat Nagykanizsára áthelyezni, hol legalább betevő falatunkat biztosította apósom, ki szintén szegény ember volt. De ő is kimerült lassanként, nem volt módjában tovább lakást és élelmezést adni családomnak és így kényszerítve voltam külön háztartásba menni minden jövő- delem és vagyon nélkül. Ez éppen a kommunizmus kitörésének idejével esett egybe. Nem volt más megoldás, mint valamely állást vállalni, mert ügyvédi ténykedésem nem biztosíthatta volna a betevő falatunkat. De bátran merem állítani, hogy anyagi helyzetemnek hatványozott sivársága sem tudott volna valamely állás elvállalására kényszeríteni, ha annak idején felismertem volna a proletár- diktatúra célját és annak minden erkölcsöt lábbal tipró irányzatát. Ezt különben négy héttel később be is bizonyítottam, amikor április 28-án állásomról lemondottam, s az akkori irányzattal minden közösséget megszakítottam. Már április első hetében érezhető volt ugyan a diktatúra minden jogot és erkölcsöt lábbal tipró irányzata, mire én 1-2 heti állásviselésem után már elhatároztam, hogy elmondok arról, ha az irányzat jobbra nem fordul. Általános meggyőződés volt ugyanis még kartársaim között is, hogy jobbra kell fordulnia, úgy nem maradhat és velem együtt mindenki arra számított, hogy a régi szociáldemokraták és a túlzó kommunisták között akkor vívott harc előbbieknek a felülkerekedésével végződhetik csak. Arra azonban, hogy a kommunista irányzat még szélsőségesebb is lehessen, arra senki sem gondolt. S mikor láttam, hogy az irányzat inkább balra, mint jobbra fordul, április 28-án bejelentettem lemondásomat. S hogy engem kizárólag azon körülmény késztetett a lemondásra, mert ekkor már tiszta képet tudtam magamnak alkotni a diktatúra rejtett majd nyílt céljáról, szükségesnek tartom lemondásom történetét röviden előadni. Április 28-án de. 9 órakor a direktórium előszobájában várakoztam többekkel együtt: minthogy engem sem eresztettek be, lassanként beszélgetésbe elegyedtem Sinkovics Sándor nagykanizsai géplakatossal és Goldbergemé született Sápringer Mária ékszerész feleségével, kiknek valami ügyes-bajos dolguk lehetett a direktóriumnál. Kérdésükre, miért várakozom oly hosszú ideig, elmondottam nekik, hogy tisztségemről le akarok mondani és addig el nem távozom, míg lemondásomat el nem fogadják. Mindketten figyelmeztettek ennek esetleges veszélyes következményeire, mire előttük kijelentettem, hogy lemondásomhoz még akkor is ragaszkodni fogok, ha emiatt ellenforradalmárnak minősítenének. Kérdésükre, 193
