Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)

Kapiller Imre: Nemesek Zalaegerszegen a 18-19. században

1728-ban nyert felvételt Dervarics Mihály, 1764-ben vették fel Botka Jánost, aki négy év múlva már „béjárómester", 1771-ben pedig „atyamester" volt. 1800-ban öreg Botka János és Zanathy Ferenc jártak el a céh nevében. (Az öreg jelzőt 1793- tól használták, miután fia, László is tagja lett a céhnek.) 1808-ban az ifjú Botkát, aki egyben a volt uradalmi tiszttartó veje, botrányos viselkedése miatt kizárták a társaságból. Hasonló sorsra jutott 1822-ben Kelemen Imre jogászprofesszor unokaöccse, a tárnoki Kelemen János is.

Az elkövetkező években folyamatos volt a nemesek beáramlása a céhbe. A negyvenes évek elején - hasonlóan a városi tanácshoz - a fontos vezetői pozíciók az ő kezükbe kerültek. 1844-ben nemes Császár János céhmester, nemes Horváth József atyamester, Horváth Pál „béjárómester", nemes Bertalan Pál szolgamester voltak a testület elöljárói.

Miközben a nemesek ezen szervezetekben az 1840-es évekre elfoglalták a vezető pozíciókat, saját nemesi önkormányzattal - bár tettek kísérletet a létrehozására - továbbra sem rendelkeztek. 1829-ben egy 17 pontból álló statútumot alkottak - amint maguk megfogalmazták - a „városban mintegy 80 számmal lakó nemesek, hogy a kisebb esetekben a hosszasabb és költséges por utat elkerülhessük, és hogy a tekintetes nemes vármegye által alkotott több rendbéli kegyes végzések, melyek nemesi személyeinket is érdekelnék, nemes elöljárók által hajtassanak végre". A communitas vezetője egy főesküdt volt, emellé négy öreg esküdtet és egy jegyzőt választottak. Rajtuk kívül e grémium tagja volt még a két választott korombíró, valamint három kisesküdt is.61 A vármegyéhez beadott tervezetet továbbküldték véleményezésre a földesúr püspökhöz és a városi tanácshoz. Hogy mi lett a sorsa, nem tudjuk; tény, hogy a nemesek 1836-ban,62 majd 1837-ben63 ismét kérvényezték elismerésüket a vármegyétől. 1837-ben a megye több kifogást is emelt ellene, további sorsáról azonban nem tudunk.

Az 1829. évi beadványt egyébként 38 egerszegi, valamint négy ólai nemes és kilenc nemesi özvegy írta alá. Pontosabban 19 férfi ténylegesen aláírta, a többiek viszont csupán „saját kezük kereszt vonásával" hitelesítették a dokumentumot.

Ahhoz, hogy a kiinduló kérdésre egyszer majd pontos választ tudjunk adni, elengedhetetlen lenne a 18. század elejétől rendelkezésünkre álló egyházi anyakönyvek vizsgálata is. A házassági kapcsolatok, vagy a keresztszülő választás feltárása minden bizonnyal plasztikusabb képet adna a helyi társadalom kapcsolatrendszereiről.

Most csupán arra volt lehetőségem, hogy a 19. század harmincas éveiből ötévnyi házassági adatot vizsgáljak meg. Az egerszegi plébánián 1834 és 1838 közt összesen 304 házasság köttetett. Ezek közül kiemeltem azokat a házasságköté61ZML kgy. ir. 1829. április 27. No. 1067.

62 ZML kgy. ir. 1837. máj. 29. sz. n.

63 ZML kgy. ir. 1838. november 5. No. 3048.

43